Az interjúalany beszél gyerekkoráról, családjáról (0:15), második világháborús emlékeiről (0:34), a család háború utáni életéről (10:05), édesanyja TSZ-be való belépéséről 1951-ben, és a mezőgazdasági munkákról, a téeszbeli körülményekről (11:34), tanulmányairól (20:00), első téeszbeli munkájáról, majd további TSZ-el kapcsolatos élményeiről (22:30), a KISZ-ről, szórakozási lehetőségekről, ünnepekről (27:42), házasságáról (30:49), majd visszatér a TSZ-re (34:22).

Vajda István 1935-ben született az Alföldön, a Viharsarokban. A Blaskovits - uradalom gépészének a fia Szegeden vegyészmérnöknek tanult, 1954-ben került Salgótarjánba, a szénbányához. Az interjú a szocialista nagyipar fellegvárának hatvanas – hetvenes évekbeli virágzásáról, Salgótarján modernizálásáról, majd a rendszerváltoztatás utáni tragédiájáról szól. Képet kapunk az ötvenes évek falusias – nyomorúságos Salgótarjánjának szocialista mintavárossá fejlesztéséről, a régi munkáskolóniák lebontásától a zsidónegyed eltüntetésén át a motorizáció kezdeteiig. A növekvő energia (szén) igény nyomán fellépő munkaerőhiány magyarázza a rendkívüli kedvezményeket: 10 év aláírása esetén kétszobás korszerű lakás vagy kertes ház juttatása, kiemelkedő bányászfizetések. Beszél a sztahanovizmus ellentmondásairól (kezdetben megérdemelt elismerés, később ellentét forrása a munkásrétegek között), a földalatti bányamunka rendkívüli nehézségéről és veszélyeiről, a munkaszervezés elveiről, a bányavállalat szerepéről a lakásépítések finanszírozásában, a szabadidős, kulturális és sporttevékenységek szervezésében és dotációjában. A fénykorban, a hatvanas évek közepén, 12500 fő volt a munkáslétszám. Az interjú záró része ennek a prosperitásnak a végéről, a hanyatlás okairól szól: cserearányromlás, gázár – robbanás, stagnáló szénárak, veszteségessé váló kitermelés, csökkenő energiaigény következésképpen termelési volumen, végül a záró akkord: 1990 után a bejövő nyugati tőke felvásárolja a piacokat és leállítja a szénbányászatot. 0:00 családi háttér 1:22 1954-ben végzett a szegedi vegyipari technikumban, és akkor került a szénbányába Salgótarjánban, felidézi, hogy hogyan osztotta be az 1200 forintos fizetését 5:17 mesél a korabeli bányászszállásokról és Salgótarjánról, akkoriban szinte nem voltak emeletes házak, számos villamosvasút közlekedett 11:52 a bányalaboratóriumban dolgozott, szénelemzőként 13:12 a bányavidékeken lévő nem szoba-konyhás házakból álló kolóniát lebontották, és elkezdték a szabaddá tett telkeket beépíteni 18:05 abban az időben a különböző vezetőknek voltak autói, általában Moszkvicsai, de később bejöttek a keletnémet autók 20:12 a munkahelyen és az önkormányzatnál igényelni kellett lakást, és sorba rendezték őket az újabb és újabb lakásoknál 24:45 a bányamunka nagyon kemény volt, az egyik legnehezebb szakma volt 28:11 a házak állami támogatással épültek, cserébe viszont nagy mennyiségű szenet és ezen keresztül energiát termeltek 30:00 a bányászok fizetését megemelték, hogy legyen elég munkaerő, felidézi a sztahanovista mozgalmat és a bányamunka beosztását 37:12 a 40-es években ún. kaszinókat építettek a bányászok számára, amelyek sportolási és szórakozási lehetőséget biztosítottak, többek között bálokat tartottak 41:27 a bánya foglalkozott azzal, hogy sportkörök legyenek, és voltak üzemi bajnokságok 43:56 országos szinten harmadik-negyedik helyen voltak a bányavidékek között 46:58 az olajárrobbanás miatt a bányavállalatok a nyolcvanas évekre veszteségesek lettek, ezért a villamos művektől vont el pénzt 49:24 1990 után a nyugati tőke megvette a gyárakat, és bezárta, hogy piacot vegyen

A zsidó interjúalany 1938-ban született Miskolcon. Édesapja elesett a II. világháborúban. Nagyszülei Oroszországból és Lengyelországból emigráltak Magyarországra. (02:46) Elmondja, kisgyermekként hogyan élte meg a II. világháborút. Védett házban, gyermekotthonban húzták meg magukat. Felolvassa a témáról szóló saját versét. (07:26) 17 éves korában kezdett el naplót és verseket írni. (07:50) Iskoláit Debrecenben végezte el, majd az ELTE magyar-orosz szakán szerzett diplomát 1962-ben. Mivel a Kádár-korszakban nem volt kívánatos művészete, Párizsba emigrált, külföldi lapokban publikált. (10:02) Elmondja milyen volt párizsi élete. (11:52) Magyarországon 1972-ben jelent meg először verse. (12:48) Beszél "A Harmadik" című önéletrajzi könyvéről, gyermekkorától egészen 1962-es emigrálásáig írta meg benne az eseményeket. (13:50) Felolvassa egyik saját versét. (16:34) Fiatalkorának kedvenc költője Kassák Lajos, akit személyesen is ismert. Róla írta a szakdolgozatát. (19:06) Párizsból elküldte műveit sok ismert magyar költőknek, íróknak (Illyés, Weöres, Ottlik, Márai), akik minden válaszoltak neki, biztatták. (22:32) Beszél párizsi életéről, teremőri munkájáról. (24:50) A '70-es évek óta egyre többször jár Magyarországon, megjelennek művei, de állandó lakhelye Franciaországban van. Párizst annyira megszerette, hogy honvágya inkább a francia főváros iránt van. (28:56) Az 1956-os forradalom alatt Budapesten a Köztársaság tér közelében élt, hallotta, látta a tüntetéseket, harcokat. Félt attól, hogy a forradalom antiszemita jelleget ölt. (34:16) Legnagyobb hatással Füst Milán és Kassák Lajos volt művészetére. Franciául nem ír, egy másik művésszel közösen fordítják verseit. (36:22) Bemutat néhányat festményei közül. (36:38)