Az interjúalany mesél a Horthy-korszak iskolájáról, nevelési elveiről és a cserkészettel kapcsolatos élményeiről. Szól világháborús emlékeiről is, valamint elmondja, hogy milyen állást talált az épülő kommunizmusban az egyetem elvégzése után. 0:10--születés, tanulmányai, milyen volt a nemzeti nevelés az iskolában; 12:42--milyen tárgyakat tanultak a gimnáziumban, milyenek voltak az órák; 16:57--hogyan érintette őket a háború, milyen módon érintette ez az iskolai életet, az iskolai tananyagot, hogyan kellett cserkészként figyelniük az ellenséges repülőket; 21:10--belépése a cserkészetbe, a cserkészetről őrzött emlékei; 23:00--a cserkészet feloszlatása után hogyan ápolták tovább a cserkész-hagyományokat és hogyan élesztették újra a cserkészetet; 26:19--hogyan alakult az élete a gimnázium elvégzése után, milyen nehézségei voltak jogászként az elhelyezkedésben, és milyen munkát talált végül

1904-ben született Szombathelyen(0:47). Lelencgyermekként Pápán lakott nevelőszülőknél. Mostoha apja a fronton szolgált az első világháborúban(1:49). Először lovászfiúként dolgozott Bécsben, de onnan gyalog tért vissza Pápára. Utána suszterinasként alkalmazták, ahol napi 14-15 órát dolgozott 6 hónapon át (8:51).Papi ajánlással újra suszterinas lett, a második világháború alatt az angolok által lebombázott Torkos kastélyban. Itt ismerte meg az első feleségét(12:05). Utána saját cipészete lett, bár egy zsidó cipész segítségével (14:47). Közben a győri Dunántúli Hírlapnak is írt cikket, 1932-ben könyve jelent meg (17:15). Az első világháborút a kora és a elfoglaltsága miatt nem tapasztalta meg, nem is nagyon tett rá hatást. De a második világháború előestéjén, Felvidék és Erdély visszacsatolásakor tizedesként a bevonuló Honvédség katonája volt (20:32). 1942 júniusában került ki a front ra, egy utánpótlásegység katonájaként. Itt postakezelő lett (23:22). Miközben vonattal utazott egy partizánegység felrobbantotta a szerelvényt, augusztus 20.-án egy sebesültvonattal hazaszállították, decemberben leszerelt és 1943 februárjában állami kinevezést kapott (26:43). 1944 őszén újra behívták katonának, mivel Gallai Rezső nem kívánt harcolni az akkorra már teljesen értelmetlen háborúban, így gyengélkedőnek jelentette magát, amit el is fogadtak, s le is szerelték, tehát harcolnia nem kellett (29:13).

Az interjúalany beszél erdélyi születéséről, és arról, hogy édesapja Pallavicini gróffal együtt jött át Magyarországra, miután nem akarta letenni a román hűségesköüt (0:26). Szól arról, hogy egyszer franciául kellett volna üdvözölnie egy Erdélybe látogató francia tisztet, ám édesapja dühös lett és ezt megtiltotta a franciák román-barátsága miatt (2:25). Magyarországon Szegedre költözött, majd Budapestre, és a gyengébb tanulókat korrepetálta (4:15). Szól a cserkészetről, annak kiváló szerepéről (11:05), illetve az egyházi élet virágzásáról, az Eucharisztikus Kongresszusról (17:20). Szól arról, hogy sem a leventemozgalomba, sem a katonaságba nem kellett mennie, mert a MÁVAG-ban dolgozott anyagbeszerzőként a nyelvtudása miatt (20:00). Szól a háborúról, arról, hogy a testvére elesett a fronton (22:50), valamint arról, hogy miket gyártottak a hadiiparban (24:58). Az ostrom idején Ausztriába ment, ahol megszületett az első fia (28:28), a háború után pedig mindenféle munkák után jogászként kezdett dolgozni (34:20). Végül a nyelvtudás fontosságáról (36:45) és a magyar intellektusról beszél (39:04).

Az interjúalany elmeséli, hogyan ismerkedett meg felvidéki édesanyja és ukrán származású édesapja az első világháború végén, és hogyan gátolta meg házasságukat az, hogy édesapja nem tudta megszerezni a papírjait a forradalmi Oroszországból (0:19). Szól arról, miként adott munkát édesapjának egy helyi uraság, és miként tagadták ki családjából édesanyját (4:02). Beszél arról, hogyan és milyen munkát kezdett végezni (10:42). Később marokszedéssel, cukorrépa-szedéssel (13:42) kereste a kenyerét, majd elment cselédnek (18:30). Elmondja, hogyan karolták fel őket édesanyja rokonai (19:38). Elmeséli, hogy leendő férje hogyan találkozott először édesapjával, majd saját ismeretségükről és házasságukról szól (20:46). A II. világháború budapesti eseményeiről is beszél (25:54), arról, hogyan omlott be a bombatámadást kapott bunkerük (27:30), valamint arról, hogyan menekültek vidékre, ott milyen rosszul fogadták, és hogy folytattak a városiakkal cserekereskedelmet (29:54). Végül arról szól, hogyan adta oda papírjait egy zsidó asszonynak, hogy az megmenekülhessen (32:02).

Az interjúalany mesél arról, hogy hogyan lett a Ludovika tanulója, és milyen volt a képzés a katonai akadémián. Beszél arról, hogy milyen harcokban vett részt a II. világháború során, hogyan esett szovjet hadifogságba, majd került a Gulágra, és hogyan vészelte át a kényszermunka éveit. Elmondja hazatérése történetét, és azt, hogy hogyan sikerült visszatérése után elhelyezkednie és karriert építenie, annak ellenére, hogy nem volt hajlandó besúgóvá válni. 0:14--születés, család, iskolák; 2:40--a II. világháborúról őrzött emlékei, a család menekülése Romániából; 5:00--emlékei a Ludovikáról; 9:15--mikor és miért vonult be katonának; 10:40--milyen emlékei vannak az 1945 előtti időkről, iskoláiról, cserkészetről; 14:24--emlékei a Ludovika Akadémiáról, hogyan kerül az akadémia elvégzése után a németekhez, hogyan kapcsolódott össze a háború végi magyar katonai stratégia a német atombomba fejlesztési munkálataival, pár hetes katonai szolgálata; 20:45--hogyan esik fogságba; 22:45--milyen volt a ludovikás szellemiség, milyen volt a kapcsolata a bajtársaival, feletteseivel; 25:00--mitől félt a legjobban az ütközetek során, milyen magyarországi hadszíntereken harcolt, milyenek voltak ezek a harcok, milyen volt az ellátás; 37:00--milyennek ismerte meg a német, illetve a szovjet katonákat; 43:25--milyen volt az élet a Gulágon, mit ettek, hol aludtak; 56:55--mi volt a Magyar Királyi Honvédség szerepe a II. világháborúban, miért léptünk be a háborúba, mi befolyásolja a magyar fegyverletételi tárgyalásokat, miért köszönheti meg nekünk a nyugati világ, hogy nem léptünk ki a háborúból; 15:20--hogyan fejeződött be számára a II. világháború; 1:18--hogyan befolyásolja ludovikás múltja életét a szocializmus idején, hogyan jut munkához az állami gazdaságokban, hogyan utasítja vissza, hogy beárulja a feletteseit és milyen hatása volt mindennek a további karrierjére; 1:33--hogyan került haza a Gulágról

Az interjúalany 1937-ben született Budapesten, gyermekkorát tönkretette a háború. Beszél a családjáról. Apai nagyszülei egyszerű emberek voltak, anyai nagyanyja első világháborús hadiözvegy volt. Az interjúalany munkás származású, mégis retorziók érték később a kommunista diktatúra alatt. Szülei egy kis üzletet vettek Pesten. A bolt annyira elvette idejüket, hogy elsősorban a nagyszülei nevelték. (03:18) 1943-ban kezdte el az iskolát, egy német származású tanárnő foglalkozott vele délutánonként is. Az iskolában azt is megtanulták, hogy mit kell tenni légiriadó alatt, testnevelés órán azt gyakorolták hogyan futhatnak gyorsan haza. Visszaemlékszik egy korai bombázásra, a sztálin-gyertyák fényére. (06:42) Egy zsidó ismerősének feleségét elhurcolták a nyilasok. A házuk alatt egy német légvédelmi üteg volt, az ott szolgáló katonák ellátták a családot élelemmel, katonai kíséretet biztosítottak nekik az elsötétített városban. (08:14) Elmondja, hogy élték át 1944 Karácsonyát. Bombázták Budapestet, így egész éjjel a pincében voltak. Másnap reggel kezdték el a közelben lévő Ganz Gyárat bombázni, részletesen beszél ennek körülményeiről. Az első hullám után magyar katonák segítségével a Vár alatti alagútrendszerbe mentek, itt töltöttek 8 hetet. (12:28) Édesapja nem kapott katonai kiképzést, így egészségügyisnek hívták be. Amikor az ellátóhelyet elfoglalták az oroszok, az egészségügyiseket is elvitték és kivégezték, az interjúalany apja csak úgy maradt életben, hogy sikerült elbújnia. A 8 eltöltött hét az óvóhelyen nagyon megviselte az interjúalanyt. (17:04) Visszatér a Ganz Gyár bombázására: a környéken több ház kigyulladt, mivel nem voltak elővigyázatosak és nem szedték le a függönyöket. (17:50) Az orosz megszállóktól nagyon féltek. A Vörös Hadsereg 10 nap szabadrablást engedélyezett, ez nagyon megviselte a lakosságot, a harcok után megmaradt értékiket is mind elvitték. A korábbi német kórház sebesültjeit kiéheztették vagy kivégezték, azután oda rendezték be az orosz kórházat. Az interjúalany családjának szerencséje volt, mivel a nagymama főzött néhány katonának, akik ezért védelmezték őket. Megpróbáltak a lakosok nagyobb csoportokban maradni. A család üzletét az ostrom és az oroszok tönkretették. (25:04) 1945 tavaszán újra elindult az iskolában a tanítás. A harcok miatt a rokonság jó része elveszítette otthonát, így sokan költöztek össze. Elmondja az akkori mindennapi életet, öccse születését. Mivel sokáig nem volt iskola, az oktatás több esetben az interjúalany családjának lakásán folyt. Miután már volt iskolaépület, fát kellett vinni a fűtéshez. (29:32) A körülményeket nem ismeri, de 1947-ben kimehetett 3 hónapra Svájcba. Kedvesek voltak a svájciak, de nagy volt a honvágya. (32:52) Kisgyermekként nem volt tisztában a politikával, így csak a katonák viselkedése alapján osztályozott: a németek jók, az oroszok rosszak. Máig visszatérő rémálma van Budapest ostromáról. (32:46)

Az interjúalany 1923-ban született Budapesten. Beszél gyermekkoráról, családjáról. Édesapja asztalos volt. Több rokon család élt egy házban. Egy családi konfliktus miatt költöztek külön. (01:58) Beszél iskoláiról. Hímzést, ruhakészítést tanult. (06:50) Diákévei alatt egy kiránduláson ismerkedett meg későbbi férjével. Az iskola befejezése után, 1940-ben házasodtak össze. (08:28) Olaszországba akartak menni nászútra, azonban a férj nem kapott útlevelet, így a visszacsatolt Erdélybe utaztak. Később is egyszer visszalátogattak ide. (12:24) A háború közeledett Magyarországhoz. A férjnek nem kellett bevonulnia, mivel létfontosságú volt hivatalában. Az oroszok elől vidékre menekültek, ekkor született az interjúalany második gyermeke. (15:52) Elmondja, hogy élte meg a front átvonulását, a bombázásokat. 1944 decemberétől 1945 áprilisáig a védelmet nyújtó pincében tartózkodtak. (17:58) Elmondja, milyen volt egy átlagos nap a pincében. Újszülött kisgyermeke sajnos nem élte túl a bujdosást, 1 hónaposan elhunyt. (20:38) Másik gyermekét a pincébe betörő orosz katonák majdnem megölték. 14 éves húgát hét orosz katona erőszakolta meg. A védelmére kelő szomszédot lelőtték. (24:08) Újra beszél kisgyermekének haláláról. (26:10) A következő hullámban már orosz tisztek érkeztek, akik elhurcolták férjét. Pár hét múlva elengedték. (28:48) A lakást teljesen kifosztották, csak egy-két bútor maradt. A család Szalkszentmártonba költözött rokonokhoz. A 60 km-es utat gyalog tették meg. Azért mentek vidékre, mert azt remélték, hogy több lesz az élelem. (34:16) Férje nem tudott visszamenni hivatalába. Az újrakezdéshez minden megmentett holmit el kellett adni. (37:30) Az interjúalanyt és húgát az oroszok letartóztatták egy hétre indok nélkül, ez idő alatt újra kirabolták őket. (38:26) Végül a család Václigeten telepedett le, férje itt alkalmi munkákat kapott. (40:16) Beszél a rommá lőtt Budapestről. (41:22) Beszél a háború alatti és a háború utáni hétköznapok nehézségeiről, az újrakezdésről. (44:24)

0:00 családi háttér, Szolnokon nőtt fel, zsidó vallásúak, de meggyökeresedett magyarok voltak 1:43 1944. márc. 19-én megszállták Magyarországot a németek, és ettől kezdve az élet mindennap nehezebbé vált, a mellettük lévő házba beköltözött a Gestapo, az ablakból látja az ismerőseinek az elhurcolását, köztük a nagybátyjának a deportálását 3:16 minden hat évnél idősebb zsidónak tekintendő személynek sárga csillagot kellett fölvarrnia a ruhájára, a biciklijét le kellett adnia a rendőrségen, mert nem lehetett biciklije, hasonlóképpen elvették a rádiójukat, az iskolába sárga csillaggal kellett járnia 5:22 délelőtt csak 10-12 között lehetett utcára mennie, később egyáltalán nem mehettek ki, majd pár nappal később a lakásukat el kellett hagyniuk, és a gettóba kellett költözniük 7:50 a gettóban 10-12-en laktak egy nagyobb szobában, a város lakossága részéről nem éreztek együttérzést, de voltak emberek, akik ilyen körülmények között is megőrizték emberségüket a zsidókkal szemben 9:35 a 14. születésnapját a gettóban töltötte, de később az édesapját behívják munkaszolgálatra, ott egy légitámadásban tüdőlövést kapott, túlélte, felépülése után viszont elviszik Buchenwaldba, majd Bergen-Belsenbe, ahol meghalt 12:11 Szolnokot egy szőnyegbombázás érte, őket a gettóból romokat takarítani kivezényelték a helyszínre, nemsokára azonban közölték őket, hogy elviszik őket, nem vihettek magukkal semmit, se jobb ruhát, se jegygyűrűt, se ceruzát, se iratokat stb. A gettó iskolájában gyűjtötték össze az összes nőt, levetkőztették őket, átkutatták a nőket, majd szekerekkel kiviszik a cukorgyárba a megye valamennyi gettójából összegyűjtött zsidót, mintegy ötezer embert. 18:01 Itt egy hétig tartották őket egy nagy hodályban összezsúfolva, enni egyáltalán nem kaptak, csak az utolsó napon, a táborból két vonat indult: az egyik az életben maradást jelenthette, a másik pedig a biztos halált, az édesapja munkaszolgálata miatt előbbibe kerültek 20:20 a vagonba hetvenöt embert zsúfoltak be, Ausztriába vitték őket; ezalatt pedig a második vonat Auschwitzba ment, ahol szinte mindenkit megöltek a gázkamrákban, főleg a munkaképtelen nőket és gyerekeket; 22:57 a családot Ausztriában elosztják egy gyárba dolgozni, ő is dolgozni akart, mert a munkaképesek nagyobb eséllyel éltek túl, itt kilenc hónapig dolgozott éjjeli műszakban 24:40 a felszabadulás idején megszöktek, szerencséjük volt, nagybátyja orvos volt, ezért befogadták őket Bécsben az ostrom idején 25:39 zsidónak tekintették azokat is, akik már keresztények voltak, de két nagyszülőjük zsidó volt, ezért a kikeresztelkedés sem mentette meg az embereket 27:04 a megsemmisítő táborokról mélyen hallgattak előttük, de a külföldi rádiók sem szóltak róluk, ugyanakkor amikor az irataikkal együtt mindent elvettek, már tudták, hogy velük nem kell elszámolni, beszéltek a cukorgyári kínzásokról, ahol többeket halálra vertek, vagy kínoztak 29:42 visszaemlékezik a tábori életre, amely nehéz volt, de elviselhető, különösen a többi táborhoz képest, itt a táborban látták, hogy a szomszédban az SS elkezdenek építeni egy tábort rabok számára, akik közül az egyik magyar volt, aki elmondta nekik az auschwitzi történteket 33:02 Magyarországról 1944 májusától nagyjából 450 ezer embert deportáltak, közülük 17 ezren kerültek ausztriai munkatáborba, ahol munkaerőhiány volt, itt a családok együtt maradhattak 41:12 mesél a naplóírásáról, a nagybátyja révén szerzett papírt és írószert, az áldozatok számára pedig a különböző nyilvántartásokból következtetnek 44:39 elmond egy verses imádságot 1944 óévéből

0:00 családi háttér, Budapesten született, de a családja Zala megyéből származik, később Nagykanizsára költözött a család 1:56 12 éves korától levente, de mellette cserkész is volt, a levente-mozgalom katonásabb volt, tartottak légoltalmi oktatást is, később Szálasi mozgósította a leventéket 5:45 ő egy olyan alakulathoz került, amelyet a fronton vetettek be, Marcalinál, de egyetlen puskalövés nélkül hadifogságba estek 7:01 letartóztatják őket azonnal, és a szovjet büntetőtörvénykönyv alapján elítélik őket, szovjet állampolgárokká minősítve a foglyokat, még 1963-ban is kettős állampolgárként kapta meg a szovjet legfelsőbb bíróság döntését, amivel rehabilitálták 9:43 a Gulág a lágerek főhatóságának volt a neve 11:32 a láger egy önálló gazdasági egység volt, katonák irányították, a környező munkahelyekre közvetítették ki a munkaerőt, kötelességük volt a gazdaságos működés 14:18 az élelmezés, és a ruházat, az életkörülmények elégtelenek voltak a túléléshez, 50-60%-os volt a halálozási arány 16:34 a nélkülözések mellett sokan lelkileg vagy szellemileg sem bírták a lágeréletet 18:25 a lágerban megtanult oroszul, később tolmácsolt is, és megtanult írni-olvasni orosz nyelven 19:36 a táborban beszélgetőtársa volt Szolzsenyicin is 22:17 a magyarokkal való találkozási lehetőség kevés volt, a rabok között viszont mindig létezett az összetartás 23:18 2002-ben végigjárta azokat a helyeket, ahol Ukrajnában 18-20 évesen raboskodott, de a táborok nyomát eltüntették 25:40 a lágerben a honvágy volt a legnehezebb, ez akkor tört rá az emberre, amikor volt ideje elgondolkodni 27:13 többször volt a tábori élete során kórházban, az első öt évben háromszor kapott vérhast, később már jobban megedződött 28:16 csak hazaérkezésekor tudta meg, hogy a családja megvan még, eleinte attól féltek, hogy nem kiszabadulnak, hanem jobban eldugják őket 31:57 1953. december 1.-én érkezett meg Nagykanizsára, de már júliusban Lembergen voltak, a várakozás oka az volt, hogy Rákosi eleinte nem akarta befogadni őket 33:12 magyar földre lépve rögtön gorombáskodtak velük, kutyás és géppisztolyos őrök várták őket 34:53 a család előbb megtudta, hogy él, mert valahogy sikerült egy levelet elküldenie 36:20 hazaérkezésekor nekiállt az emlékiratai megírásának, meg akarta örökíteni mindazt, amin keresztül ment 38:20 hazatérése után könyvelőként helyezkedett el, később leérettségizett, pénzügyi szakvizsgákat tett 39:13 az 1956-os eseményekre emlékezik vissza, elsősorban a rádió és a különböző újságok tudósítottak a budapesti eseményekről, Nagykanizsán viszonylag csendben teltek a forradalom napjai 40:52 ő a nemzeti bizottság tagja volt, a közeli községekbe ment ki, és a közellátás zavartalansága érdekében felmérte, hogy milyen tartalékai voltak a településeknek, később ezért a szerepéért kirúgták az állásából, de sikerült visszakerülnie 41:59 mint volt fogolyt, figyelemmel követték, hétköznapi emberként élte az életét a továbbiakban

Az alany mesél családi emlékanyagáról, Hitlerrel való találkozásukról (felvidék megszállása) (02:00-tól), a felvidéki etnikumokról és egymáshoz való rossz viszonyukról, németesítésről. A Horty rendszer nyújtotta lehetőségről a Magyarországon, magyarul tanulásra (06:00-tól) és a vele való találkozásról. A második világháborúról (8:30-tól), a front és a civilek ide-oda utazásáról, a menekülők uszályának és Krems bombázásáról. Visszatérésükről és az új Csehszlovákiáról (14:00-tól), a magyar nyelv használatának büntetéséről, a magukat partizánoknak vallók vagyonszerzéséről. A Benes-dekrétumokról és a kitelepítésről, a reszlovakizációról, Benes politizálásáról és haláláról, az ellenvonattal és a cseretulajdonosokkal való találkozásról, a Délvidékre száműzöttségről, az ottani sváb tulajdonossal ápolt jó kapcsolatról. Beszél a beilleszkedésről az új környezetbe és iskolába (26:30-tól), osztályidegenségről, munkáról távírászként és a kényszerű besorozásról a taszári reptérre. 1956-tal kapcsolatban beszél a repülőtér szovjet megszállásáról, a szökésről a hadifogság elől, a hazafele megtett kalandos útról, mecseki nemzetőrökről, csellel Mohácsra jutásról. Beszél az öccséről, aki fegyvertelen forradalmárként nem disszidált, végül az ő elviteléről, megkínzásáról és félholtra veretéséről, majd deportálásáról.

Az interjúalany beszél II. világháborús katonaemlékeiről, illetve a Don-kanyar közelében teljesített frontszolgálatáról. Elmondja, hogy hogyan vonultak át az oroszok a tanyájukon, és hogyan úszta meg, hogy ne telepítsék ki őt is a vidék többi svábjával együtt. Végül elmeséli, hogy hogyan szállította el az ÁVÓ kényszervallatásra, és milyen módon sikerült megmenekülnie ez elől. 0:16--gyermekkora, származása, miért nem telpítik ki ; 1:20--hogyan telepítették ki a II. világháború után a rokonságát, hogyan sikerült neki és családjának megúsznia a kitelepítést, hogyan kezdenek új életet, miután mindenükből kifogatták őket; 3:35--katonaévei a II. világháború alatt, frontszolgálata a Don-kanyar közelében; 10:20--hogyan alakítottak belőlük új alakulatot, hogyan szenved sérülést egy ütközetben, hogyan jutott haza; 18:36--hogyan élték meg a tanyájukon az oroszok átvonulását, hogyan lett az apja az oroszok tolmácsa; 24:25--hogy szállítják el a falu svábjait málenkij robotra, a svábok kitelepítése; 20:10--mit ettek a fronton, milyen volt a katonaság, hogyan lett zászlóírnok; 35:40--milyen volt a visszavonulás a frontról; 37:38--hogyan vitte el az ÁVÓ és hogyan úszta meg a kínvallatásokat

Az interjúalany beszél családjáról, oktatásáról, és a II. világháború hatásáról (0:08). Szól a háború utáni elhelyezkedésről (3:45), majd arról, miként került a városháza mérnöki irodájába (5:44). Visszatér a világháború gyöngyösi harcaira (6:54). Beszél a háború utáni újjáépítési programról (9:11), a fel nem robbant robbanóanyagok megsemmisítéséről (12:34), a halottak eltemetéséről és az orosz katonai emlékmű felállításáról (15:43). Beszél a Mártai Túraegylet megszervezéséről és a túrákról (17:50). Szól munkája jellegéről az újjáépítési feladatok elvégzése után, amikor például egy gyár építése révén hirtelen száz új lakást kellett elkészíteniük (20:45). Beszél Gyöngyös iparosításáról és urbanizációjáról (23:58), kitérve a Mérges utca épületeinek kisajátítására és a lakók emeletes házakba költöztetésére (26:26). Külön szól a gyöngyösi toronyház felépítéséről (28:50). Visszatér kassai fiatalkorához, kitérve a nyilas rémuralomra (34:08), valamint arra, hogyan vitték hadifogságba édesapját (37:00). Végül az 1956-os forradalmat érintő emlékeit eleveníti fel (37:46).

Az interjúalany 1933-ban született Kiskunfélegyházán. Itt végezte az elemi iskolát is. Apja postatiszt volt, anyja háztartásbeli. Katolikus magyar nevelést kapott. Gyermekkorában csendes és boldog kispolgári életet élt. (02:32) Elemi iskola után került a kiskunfélegyházi Szent László Gimnáziumban, itt is nemzeti keresztény neveltetést kapott. Az iskolában minden diáknak vallása szerint kötelező volt a hittan. Az iskola szigorú volt, de nagyon jók voltak a tanárok. Akik itt végeztek, azokat mindenhova felvették. 1956-ban az iskola nevét Móra Ferencre változtatták. (09:28) 1949. december 21-én, Sztálin születésnapja alkalmából az iskolában felállítottak egy három méter magas vörös csillagot Sztálin képével a közepén. Hét társával együtt az interjúalany eltervezte, hogy ezt felrobbantják. Időzítőnek két filter nélküli cigarettát, robbanószernek porcukrot és kálium-klorátot használtak. Mindezeket elhelyezték a vörös csillag egyik sarkában. 1950. március 2-án felrobbantották a szobrot. Egyből megjelentek a rendőrök és a szegedi ÁVH-sok. A klárium-klorát vásárlóit viszont minden gyógyszertárban nyilván kellett tartani, így némi fröccsözés után már a rendőrök várták őket. (17:08) Az első négy vádlottat Szegedre vitték az ÁVH-sok, kitiltották őket az ország összes tanintézményéből. Az interjúalany az ötödrendű vádlott volt, így "csak" igazgatói megrovásban részesült. A főtárgyalás előtt Budapestre szállították a Markó utcai börtönbe, pont az érettségi előtt. A politikai foglyok között jó társaságban volt. (20:42) A börtönben felajánlották neki, hogy kőbányában dolgozhat. Pécsen, majd Komlón dolgoztatták. (23:22) Jó eredménnyel pótérettségizett. Történelem vizsgán az "Antikommunista bűncselekmények a felszabadulástól napjainkig" tételt húzta, ezt nagyon jól tudta, mivel együtt ült börtönben az elkövetőkkel. Múltja miatt azonban nem vették fel sehova. (26:02) Futballedzője segítségével tudott két évre bányában elhelyezkedni. Okleveles sztahanovista sportoló lett, így bekerülhetett a pécsi orvostani egyetemre, amelyet kitűnő és jó jegyekkel végzett el. (28:30) Az orvosi egyetemen egy amerikai vicc miatt kiállították a hallgatók elé és eltiltották az egyetem látogatásától. (33:32) 1956. október 22-én egy hallgatói gyűlésen határoztak azonnali visszavételéről. Mire visszaért az egyetemre, már elkezdődött a forradalom. (34:44) A forrafalom alatt a környező telelpülésekről élelmet gyűjtött össze tásraival (34 teherautó) és szállított fel Budapestre. A forradalom leverése után már nem tiltották el. Ezután Bajára került szigorlatozni, majd Kiskunfélegyházára orvosnak, itt szakvizsgázott belgyógyászként. (36:36) Visszatér gimnáziumi éveihez, amikor iskolatársaival a János vitézt adták elő a vidék településein. Az egyik előadásról fényképet készítettek, ezt használták tablónak, amit az iskola vezetése tiltott, miert kispolgári csökevénynek tartották. (39:02) A vörös csillag robbantásának 50. évfordulóján emléktáblát avattak a végrehajtók tiszteletére. Mivel szívéből, hazafiként cselekedett, semmit sem változtatna meg múltjában. A mai fiataloknak azt üzeni, hogy nagyhatalmak és eszmék jönnek mennek, de a hazaszeretet örök. (43:40)

Az interjúalany arról mesél, hogy hogyan vitték el őt és családját 1950-ben a Hortobágyi kényszermunkatáborba. Mesél a tábori mindennapokról, az őket ért megpróbáltatásokról, a szabadulásukról, illetve későbbi sorsáról. 0:17--mi volt a kiköltöztetés oka, hogyan viszik el őket, mik az elszállítás következményei 4:08--milyen volt a barakk, ahol laktak, milyenek voltak a körülmények a táborban, mit dolgoztak a szülők, milyen túlélési stratégiáik voltak 10:05--milyen volt a szabadulás, hová kerültek ezután, mit dolgozhattak utána, hogyan érintették őket a későbbi intézkedések (pl. téeszesítés), hol tudott továbbtanulni ő, illetve a bátyja 14:25--kiket vittek el a családból, milyen idősek voltak ekkor 15:00--milyen játékaik voltak a táborban, milyen ünnepeket tudtak itt megtartani, milyen atrocitások érték őket az őrök részéről, hogyan segítettek egymásnak 18:27--a szabadulásuk körülményei 19:55--hogyan élik meg utólag az eseményeket, mi maradt meg a vagyonukból, milyen későbbi nehézségekkel kellett szembenézniük, kikre haragszik a leginkább

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, családjáról, költözésükről, iskolai tanulmányairól (0:21), apja háromhetes katonai szolgálatáról (5:57), második világháborús emlékeiről, a katonák viselkedéséről (7:21), a háború utáni újrakezdésről (15:39), későbbi férjéről, akiről azt hitték, meghalt a háborúban, de visszatért (17:13), a földosztásról és a Rákosi-korszakbeli nehézségekről (21:41). Kitér arra, hogy az apja a második világháború idején facipőben járt, és a gyerekek télen a cipőhiány miatt nem mentek iskolba (24:14). Beszámol arról, hogy a bátyját jó tanulmányi eredményei miatt a Szovjetunióba vitték továbbtanulni (26:33), és hogy miként sikerült elkerülni a családnak a deportálást (27:25). Mesél arról, hogy a várakozásokkal ellentétben nem vitték el férje családját az ávósok, pedig kulákok voltak, valamint arról, hogy mennyire vasósult meg a faluban a közteherviselés (29:11). Elmondja, hogyan költözött be egy tanácstitkár a házukba (36:10), megemlíti a földjük kollektivizálásának körülményeit és az elviselhetetlen beszolgáltatási kötelezettséget (37:22). Feleleveníti, hogyan lett az apjából akarata ellenére TSZ-elnök (39:25), végül arról beszél, hogyan segített az agráregyetemen tanuló bátyja a falunak az aratásban, apja kilépéséről a TSZ-ből, és ismételt költözésükről (40:38).

Balassa Klára a Rajk – ügy egyik elítéltje: a „sleppet” sújtó mellékperben 15 évet kapott, mint Lazar Brankov titkárnője. 1956 nyarán, jóval főnöke rehabilitációja után szabadult. Kisfiát a börtönben szülte meg: elvették tőle és a többi politikai elítélt gyerekéhez hasonlóan nevelőotthonba adták. Noha a Párt anyagilag rehabilitálta (erkölcsileg soha), a hatvanas években Párizsba ment gyermekének apja, a Rajk – perben szintén elítélt Branislav Zsivkov után. Párizsban, a Nanterre-i egyetemi könyvtárban dolgozott nyugdíjazásáig, ma egy kis francia faluban, Courcôme-ban él a fiával, Ruffec mellett. Az interjú két nagy tematikus blokkra tagolódik: az első rész érdekessége a harmincas – negyvenes évek társadalomtörténeti vonatkozásaiban rejlik, beleértve a kettős megszállás megpróbáltatásait is (a nyilas éra zsidóüldözései – a szovjet hadsereg nők elleni nemi erőszakcselekményei); a második rész a Rajk – per és a börtönévek története. Az első rész összefoglalása: házasságon kívüli születés a Horthy – adminisztráció magasan pozicionált személyiségének családjában; örökbeadása után gyermekévek a trianoni határ túloldalán, Zomborban; zsidó származású nevelőanyját eredeti családjára hivatkozással megmenti a deportálástól; „viszonzásul” az oroszok bejövetelekor nevelőanyja vállalja a nemi erőszakot a fiatal lány helyett. A második rész összefoglalása: szerb nyelvtudása révén állás a jugoszláv követségen: Lazar Brankov titkárnője lesz; Tito kiátkozása után is a követségen marad; Brankov szovjetunióbeli, majd Rajk itthoni elítélése után a „második vonalat” sújtó perben 15 évet kap; a letartóztatás körülményei, az ÁVH kihallgatási módszerei; börtönévek, börtönviszonyok; neve nincs, csak száma: 118; kisfiát, Miklóst a börtönben szüli meg, 3 hónapos korában nevelőotthonba adják: ám egy emberséges ávós elárulja, hova vitték, így találja meg szabadulása után, 1956 nyarán; az immár 5 éves gyermekkel való megrázó találkozásakor elhangzott párbeszéd lett az interjú címe. Az utolsó rész a kiszabadulás utáni évek elbeszélése: a Pethő – intézetet alapító dr. Pethő András segítsége a lelkileg súlyosan sérült Miklós felépülésében; bőséges anyagi kárpótlás az MSZMP részéről: lakás, állás a Rádióban és a Televízióban. Azonban a gyermek apja Párizsban él: mindent feladva utána megy. Disszidálása után nincs visszaút: Franciaországban éli le az életét. 0:00 gyermekkor, házasságon kívüli gyerekként született, az édesanyját megházasítják, de a nevelőapja nem tűrte meg, ezért dajkához, majd örökbe adják 2:47 örökbe fogadó apja leviszi Jugoszláviába, Zombor városába, 1941-ben kapja meg a Bácskát ismét Magyarország 4:57 beszél a zsidókról és a zsidótörvényekről, mivel a nagymamája zsidó származású volt, ezért a két lányával együtt öngyilkosságot kísérel meg, hogy ne vigyék el őket, a kísérletet a két nagynénje túléli, de a holokauszt során megsemmisítőtáborban végzik 6:55 a család elhurcolása után Budapestre ment, ahol befogadták 1944-ben, a pincében húzták meg magukat, beszél a nyilasokról 10:06 ő azért menekült meg, mert az igazi édesanyja egy magas rangú katonatiszt felesége volt, így menekültek meg a deportálástól, a nevelőanyja pedig őt menti meg attól, hogy az orosz katonák megerőszakolják 12:34 be akart iratkozni az egyetemre, de elment dolgozni a jugoszláv katonai delegációhoz titkárnőnek, mert tudott szerbül, ott ismerkedett meg Lazar Brankov katonatiszttel, aki később a Rajk-per második vádlottja lett 15:40 a követségen dollárral fizették a munkáját 16:25 Brankovot a Szovjetunióban elfogják, és visszahozzák a Rajk-perhez, az ő unokaöccse volt Branislav Zsivkov, aki később az ő férje lett 18:03 1951 januárjában letartóztatták, mert Brankovnak volt a titkárnője, felidézik a Rajk-pert, 15 évre ítélték 21:39 Sztálin halála után a börtönben is könnyebb volt, felidézi az elfogásának körülményeit 25:37 kihallgatták, törvényszék elé viszik, 15 évet kapott, a Margit körúton volt a katonai bíróságon 30:00 gyermeket várt, mikor bebörtönözték, így a börtönben született meg a fia, a szintén bebörtönzött édesapja egy ideig nem is tudott a fiáról 32:32 őket Kalocsára vitték Sztálin halála után, a fiát elválasztották tőle három hónaposan, a fia hajából egy darabot végig magán hordott egy darabot 35:32 1956 augusztusában jött egy bizottság, és mindenkit szabadon engedtek, akik a Rajk-ügyhöz tartoztak, (Brankov is kiszabadult), felidézi azt is, hogy a börtönük ablaka alatt zajlottak a kivégzések 38:21 1956-ban összefutott az egyik kihallgatójával, aki elszaladt előle; a történtek ellenére nem érzett dühöt a végrehajtókkal szemben 39:25 1956. augusztus 12.-én szabadult; a börtönben dolgozniuk lehetett egy idő után; egyenruhában voltak, számokon nevezték a bebörtönzötteket 43:17 a szabadulása után gondot okozott az, hogy mit hova menjen, egyből elment a fiáért Pálfalvára, ott egy gyermekotthon volt, ahol az elítéltek gyermekeit gondozták 46:00 Dr. Pethő Andrást egyik páciensén keresztül ismerte meg, segített nekik 48:58 a forradalom alatt Zsivkov Párizsba menekült; ő kapott lakást és a rádióban munkát 50:27 beiratkozott az egyetemre, magyar tanár lett, de 1966. július 6.-án eljöttek Párizsba, de a fia édesapja akkor már házas volt, és két másik gyermek édesapja

Az interjúalany a MEFESZ egyik alapítója. Beszél arról, hogyan sikerült értelmiségi származása ellenére végül bekerülnie a szegedi jogi egyetemre (0:15), majd arról, hogyan indult meg az óvatos kritika a rendszer ellen az SZKP XX. kongresszusa után (0:50). Szól az október 16-i gyűlésről, ahol a DISZ hirtelen elvesztette a hatalmát, és egy új egyetemista szervezet alakult ki (3:56), majd arról, hogy oktatási követeléseik, mint az orosz fakultatívvá tétele, hogyan alakultak át politikai követelésekké (07:03). Elbeszéli, hogyan kezdték terjeszteni követeléseiket más egyetemeken (07:56), majd azt, hogyan utazott el Budapestre október 20-án, s vett részt ott a 23-i tüntetésen (10:16). Értékeli a forradalom eredményeit, az önkormányzatiság spontán létrejöttét (16:32), valamint elbeszéli saját szerepét a forradalmi két hétben a Bem-szobortól a szegedi nemzetőrségig (19:00). Elemzi a hatalom összeomlását (21:50), majd arról szól, hogy gondolt-e a következményekre (23:16). Szól letartóztatásáról, tárgyalásáról és börtönbüntetéséről (26:36), majd a másodrendű állampolgárságról és a hátrányokról, amik szabadulása után érték (28:40). Végül a kárpótlásról, további karrierjéről és az 1956-os forradalomra méltó emlékeinek megteremtésében játszott szerepéről szól (31:00).

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, családjáról (0:38), tanulmányairól (4:47), a Rákosi-korszak légköréről (5:37), arról, hogy kitűnő gimnáziumi bizonyítványa miatt felvételi nélkül jutott be a Pécsi Orvostudományi Egyetemre (9:45). Felvázolja, 1953-tól milyen események előzték meg a felkelést (11:58), és 1956-ban milyen események történtek a forradalom előtt (13:42). Mesél arról, hogy 1956-ban milyen beszédet mondott az egyetemi DISZ-gyűlésen (16:41), majd arról, hogy mi történt október 22-én az egyetemen, hogyan zajlott a diákparlament ülése (21:27), majd hogyan nyomtatták ki a saját 16 pontjukat, hogy alakult újjá a MEFESZ (30:15). Beszél az október 23-i eseményekről (33:58), arról, hogy rádión hallgatták a budapesti történéseket (36:06), majd 24-én több ezren gyűltek össze a pécsi Petőfi-szobornál (38:16), 25-én pedig az ún. Nemzeti Bizottmány átvette a város irányítását (48:52), majd november 3-án már aggasztó híreket hallottak a szovjet tankok bejöveteléről (50:37). Beszél a megtorlásokról, és arról, hogy a maradást választotta a disszidálás helyett (53:26), de letartóztatták, és Kistarcsára internálták, majd több börtönt is megjárt (55:00), 1959-es szabadulása után pedig kizárták az ország összes egyeteméről, és bányába ment dolgozni (57:42), azonban 1963-tól folytathatta tanulmányait, és végül orvosi diplomát szerzett (58:46).

Az interjúalany beszél beszél az 1950-es évekről, a Sztálin halálával bekövetkező változásokról, a különböző ifjúsági mozgalmakról és a hivatalos ünnepélyekről. Részletezi az 1956-os forradalom előzményeit, illetve, hogy hogyan látták akkoriban a nemzetközi segítségnyújtás lehetőségét. Szól a forradalom leverését követő megtorlásokról, a Kádár-korszak alatt érzékelhető változásokról, a rendszer felpuhulásáról, valamint a rendszer válságának jeleiről. 0:14--emlékei az 1950-es évekről, hogyan kezdett el lassan beszivárogni az iskolás életébe; 6:50--mi változott Sztálin halálával, milyen emlékei vannak az iskoláról; 12:17--ifjúsági mozgalmak, a DISZ és az úttörőmozgalom működése; 19:40--milyen megkülönböztetés érte a kulákok gyerekeit az iskolában; 24:53--az iskolai és egyéb ünnepélyek; 35:10--a propaganda működése, a párttagság; 40:59--milyen változások voltak a szovjet politikában 1955-ben; 45:00--az ÁVÓ, a határőrség és a besúgók; 49:30--milyennek látta az állampártot; 52:00--emlékei az 1956-os eseményekről, ennek előzményeiről, a nemzetközi segítségnyújtás esélyeiről; 1:13:00--a forradalom leverése okoza pusztítások, a forradalmat követő megtorlások; 1:18:05--a Kádár-korszak jellemzői; maszekolás, háztáji gazdálkodás, KISZ, propaganda, TSZ; 1:29:20--a rendszer válságának jelei; 1:33:00--milyen tapasztalatok érték Ausztriába tett utazása során

Az interjúalany birtokos család gyermeke, első generációs értelmiségi. Az 1950-es évek közepén Debrecenben volt egyetemista. Történész hallgatóként szembesült a diktatúra propagandája és valósága közötti ellentmondásokkal. 1956-ban a debreceni Forradalmi Bizottmány tagja, sajtóreferense volt. 1956-os szerepe miatt bebörtönözték, kitiltották az ország egyetemeiről. Tíz év után szerezhetett diplomát, de katedrát nem kapott. A rendszerváltoztatás után az MDF jelöltjeként polgármester lett Hajdúböszörményben. Szervezője, vezetője volt az 1971-től nemzetközivé váló Hajdúsági Művésztelepnek, amely elsőként hívta meg a határon túli magyar művészeket. 0:16--születés, család, származás, szülők, gyermekkora; 4:31--egyetemi évei, hogyan érezte meg tanulmányai során a diktatúra hatását; 12:01--az 1956-os forradalom előzményei; 13:18--mit hozott számukra az 1956-os forradalom; 17:16--a forradalom előzményei 1956 nyarán, hogyan jutottak hozzá Hruscsov beszédéhez; 20:10--a debreceni Kossuth-kör szervezése, a diákmozgalmak közötti kapcsolatok; 26:00--hogyan hatott rájuk a szovjet katonaság bevonulása; 27:40--a helyi forradalmi bizottmányok megalapítása; 35:40--hogyan hatottak rá a forradalmat követő megtorlások, miben látja a szocialista berendezkedés legfontosabb problémáit; 38:55--a rendszer bukásának és a rendszerváltoztatásnak az előjelei; 42:16--a rendszerváltoztatás hatása a települések életére, polgármesteri munkája, a Hajdúsági Művésztelep működése

Az interjúalany beszél családja származásáról (0:08), majd Budapest ostromáról, és arról, hogy előre megálmodta, hogy édesanyja meg fog halni az ostrom során (1:18). Beszél oktatásáról, édesapja eltávolításáról, az undorról, amit a Rákosi-rendszer váltott ki benne, és arról, hogy a munkások is gyűlölték Rákosit (4:11). Szól arról, miként került a jogi egyetemre, ahol a legtöbb barátja zsidó volt, és egyetértettek a rendszer elítélésében. Később az SZDSZ jellegében bekövetkezett változások miatt e barátainak többségével megszakadt a kapcsolata (08:05). Beszél arról, hogy miért csatlakozott a forradalomhoz (11:50), majd arról, hogy milyen tevékenységet folytatott (13:55). Szól a szovjet intervencióról és a forradalmi események folytatásáról, a Márciusban Újra Kezdjük mozgalomról (16:08). Beszél a megszállt Budapest nyomasztó légköréről, az emigráció gondolatáról és letartóztatásának körülményeiről (20:08). Szól arról, miként próbálták meg beszervezni a vizsgálati fogságban (22:40), majd cellatársairól (26:54). Beszél arról, hogy 24 nap után elengedték, és arról, hogy másodszori elvitele előtt mit csinált (28:50). Elmeséli második letartóztatása körülményeit, az ellene felhozott abszurd vádakat, és azt, hogy mindent tagadott, csak azt "ismerte el", hogy 1956 ellenforradalom volt. Később ezt is visszavonta (31:30). Innentől más irányt vett a nyomozás, nem valószerűtlen vádakat akartak rábizonyítani, hanem tényleg ki akarták deríteni, hogy mit csinált a forradalomban. Közben a Fő utcából a Markó utcába, majd Vácra, végül Márianosztrára került (39:30). Beszél másodfokú tárgyalásáról, melynek során mindegyik vádlott enyhébb ítéletet kapott, az indoklás szerint mert "fiatalságuk és műveltségük" magyarázza tetteiket (44:13). Végül a Kádár-korszak bezártságáról szól, és arról, hogy a társadalom sötét alkut kötött Kádár Jánossal, aminek a mai helyzet az egyenes következménye (46:32).

Az interjúalany beszél arról, miként döntötték le Sztálin szobrát október 23-án (0:20). Szól arról, hogy a budapesti Központi Munkástanács élén nem fegyverrel, hanem tárgyalással igyekeztek a forradalom vívmányait megőrizni. A szovjetek szemében nagy tekintélye volt a munkástanácsnak, de Kádárék csak arra használták a tárgyalásokat, hogy időközben megerősödjenek (6:05). Szól a munkástanács jelentőségéről (9:15), és arról, hogy annyit bizonyosan elértek, hogy a tárgyalások ideje alatt 200,000 ember elhagyhatta az országot, akik közül jópárat kivégezhettek volna (13:40). Elmondja, hogyan reagált arra, mikor 25. születésnapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték (15:00), valamint azt, hogy miként került a munkástanács élére (16:40). Szól a forradalomról, mint a társadalmi szerveződés legmagasabb szintjéről, és az ezzel járó különleges jogokról (21:00). Szól arról, hogy Kádárék taktikai tárgyalásokat folytattak, a tagok egy részét átállították, a maradékot pedig börtönbe záratták (24:20). Elmondja, milyen kérdésekről tárgyaltak, valamint elemzi Nagy Imre személyiségét is (24:20). Beszél a munkástanács megalakulsááról és letartóztatásuk körülményeiről is (30:15). Szól arról, mivel vádolták és milyen volt a börtön, valamint szól Kennedy elnök szerepéről az amnesztiarendeletben (32:28).é Szól arról, hogy a börtönévek után továbbra is megfigyelték, valamint arról, hogy 1972. október 23-án egy megrendezett balesettel megpróbálták megölni (36:30).

Az interjúalany 1942-ben született Budapesten. Beszél családjáról. A II. világháború után elvették a földjüket. Apja vasutas volt, a háború alatt is ebben a munkakörben dolgozott. Az interjúalany anyjával együtt Zalán bújkált a háború végéig, majd az oroszok elhurcolták őket Budaörsre. A háború alatt vagy annak következtében minden felnőtt férfi meghalt a családban. (02:52) Beszél iskolás élményeiről, hányatott gyermekkora miatt hat helyen végezte az általános iskolát. A Középiskolát a Kandó Kálmán Technikumban kezdte. (04:30) 1956-ban már látszódtak a forradalom előjelei. Beszél az egyetemi ifjúság és a munkások tüntetéseiről, a rádióostromról. Másnap reggelre már szinte mindenkinek fegyver volt a kezében. (05:46) Miután csendesedtek a harcok, 25-én, barátjával bemerészkedett a városba, látta a pusztításokat, a halottakat. Este látta a Sztálin-szobor szétverését. (10:16) Beszél a forradalmi kormány alakulásáról, a politikai eseményekről. Állandóan hallgatta a Szabad Európa Rádiót. (11:44) Beszél Maléter átállásáról és hőstetteiről. Amikor az emberek azt hitték, hogy kivonultak az oroszok, egymást ölelgetve örültek a győzelemnek. Felfedezték a szabadság ízét. (18:50) Beszél arról, hogyan szerzett 18 éves báttya fegyvert. Látta a fiatal kamaszokat, akik fegyvert fogtak. Elmondja, hogy a november 4-én támadó oroszok miként foglalták el Budapestet. Megemlíti, hogy az orosz katonák többsége nem volt tisztában azzal, hogy egy forradalmat ver le, nem is tudták, hogy Magyarországon vannak, a Suezi-csatornát keresték. Elmondja, hogyan lőttek rá és bátyára az oroszok. (24:02) 1957. január 8-án indult újra a tanítás, addigra már két osztálytársa disszidált, ahogy másik 180.000 magyar is. (26:30) Halottak napján sokan nem mertek kimenni a temetőbe, de az ablakokban mindenhol égtek a gyertyák a forradalom hősihalottjaiért. Beszél a szétlőtt Budapest újjáépítéséről. (27:40) A forradalom alatt szórólapokból, újságokból, rádióból lehetett tájékozódni az eseményekről. (29:46) Beszél arról, hány embernek kellett külföldre menekülnie Magyarországról, a Melbourne-i Olimpián milyen nehéz helyzetbe kerültek a sportolók. (30:34) Elmondja, hogy mi lett a forradalom vezetőinak sorsa, hogyan tért vissza Kádár János. A pufajkásokat és KISZ-eseket nagyon utálták. (33:20) A forradalom alatt a harcok ellenére nem volt éhezés, mivel a vidékről a földművesek felküldték az élelmet. (35:18) A forradalom leverése után az iskolában a tanár bátorítására tiltakozásként minden nap reggel és délután elénekelték a Himnuszt. A következő tanévben az osztályfőnököt kirúgták, segédmunkásként kellett dolgoznia. (39:04)

Az interjúalany beszél élményeiről, az orosz katonák fosztogatásaitól, arról, hogy megpróbálták megerőszakolni a cselédjüket, de édesanyja ezt megakadályozta (0:30). Szól arról, hogy a falu háromszor cserélt gazdát a németek és oroszok között, és hogy milyen csatákat vívtak (6:20). Beszél arról, hogy egy orosz katona később megkergette, mikor ülést akart szerezni egy használaton kívüli buszból, de végül csak egy pofont kapott (9:25). Elmeséli, hogy ipari tanuló lett a Lang gyárban, és arról, hogy már nagyon korán antikommunista lett. Égyik éjszaka Rákosi-ellenes szlogenekkel írkálta tele a falut (12:10). Ez nagy felháborodást és rendőrségi vizsgálatot vont maga után, de el tudták terelni a rendőrök figyelmét (19:10). Szól arról, hogy miként került bele az 1956-os tüntetésekbe, miként hitte először azt, hogy filmforgatás van, és hogyan jutott el a Kossuth térre (22:06). Nagy Imréről először azt hitte, színész, ezért felkiabált neki, hogy rángassa meg a bajszát, és ő meg is tette (28:05). A rádióhoz ment, ahol látta, hogy a mentőautókban ávósok vannak (29:50). Egyszer egy csapat ávós vette őket körbe fegyverrel, de ő megfogta a fegyverüket és olyan meggyőző erővel beszélt, hogy az ávósok letették a fegyvert (33:00). Szól arról, hogyan látta a Sztálin szobrot ledönteni és részeit meggyújtani (36:50). Elmeséli, hogyan találta el egy sorozat majdnem, mikor egy padra leült enni, illetve azt, hogyan beszélt le embereket arról, hogy elvegyenek ezt-azt a Szabad Nép székházából (39:00). Végül elmeséli, hogyan jelentett be sztrájkot a gyárban, hogyan hagyták azt el a munkások, illetve hogy miként menekült meg egy második sorozattól (45:00).

Az interjúalany beszél arról, hogy küzdötte fel magát édesapja jogdoktorrá, hogy aztán a kommunisták kirugják, lletve szól édesanyja nemesi származásáról (0:05). Elmeséli, hogy piarista diák volt az államosításig (3:24), majd azt, Nagy Imre nagy megkönnyebbülést jelentett, például az internálótáborok bezárásávál (4:35). Szól arról, hogy ő magyar-történelem-pszichológia szakot végzett, de ötvenhatos múltja miatt csak nagyon későn és nagyon nehezen sikerült elhelyezkednie (5:50). Szól arról, hogy miként tört ki a forradalom Pesten és Vácott, hogyan lázadtak fel a Rákosi-rendszer ellen a munkások, s ők hogyan kezdtek el forradalmi lapot szerkeszteni (6:48). Elmeséli, miként döntötték le az emlékműveket, és azt, hogyan választott magának új polgármestert Vác (10:50). Elmeséli a váci rabszabadítás körülményeit (12:45), majd azt, hogy a forradalom leverése után hogyan vallatták és zsarolták az Aradi utcában (15:00). Szól arról, hogy kik voltak még vele a börtönben (19:30), és arról, hogy miként tudott elhelyezkedni a már korábban elbocsátott édesapja, és ő, miután kiengedték (20:30). Beszél arról, hogy a börtönben miként tartották az erősek a gyengékben a lelket (22:42), majd arról, hogy fizikai munkásként mennyi egyszerű, becsületes emberrel tudott megismerkedni (26:30).

Az interjúalany beszél családjáról, és arról, hogyan költöztek Pécsre, mikor az ottani régészeti múzeum vezetője lett édesapja (0:26). Szól arról, hogy milyen volt az iskolák államosítása, a francia felcserélése oroszra, a cserkészeté úttörőmozgalomra (1:30), majd arról, hogy milyen kárkoat okozott a gyógyítórendek feloszlatása vagy a gyárak államosítása (4:32). Mesél az egyetemi életről, arról, hogy egy ismerősüket kizárták az egyetemről, mert egy pappal levelezett (7:00). Szól arról, hogyan kezdődött az 1956-os forradalom Pécsett, miként nyitották meg a Diákparlamentet, a harmadévesek memorandumáról, pontjairól, például az urán magyar kézben tartásáról, Kossuth-címerről, Rákosiék bíróság elé állításáról (10:20). Szól a következő napok eseményeiről, a tüntetésekről, arról, hogy az egyetemisták lementek vidékre, hogy tájékoztassák az ottaniakat, valamint arról, hogy a szülei elállították a vekkerét, hogy ő ne menjen és ne keveredhessen bajba (17:28). Szól a Széchenyi téri tüntetésről, a vörös csillagok leveréséről, és arról, hogy egyetemi küldött volt egy pécsi fiú temetésén (22:10). Beszél a forradalom leveréséről (24:48), majd a mecseki láthatatlanokról, akik közül egyet személyesen is ismert, aki végül Jugoszláviába menekült. Az ávosok még mentősnek is beöltöztek, hogy a sebesülteket lelövöldözzék (25:50). Szól férje letartóztatásáról, 15 évre ítéléséről, majd arról, hogy 1962-ben egyik nap mégis ő nyitott neki ajtót, mert egyéni amnesztiát kapott. Utána gyorsan esküvőt tartottak, az anyakönyvvezető először gyanakodott, hogy a feleség orvos, a férj pedig műtős (30:10). Szól arról, hogy első gyermekük születése körül megpróbálták visszavetetni férjét az egyetemre. Ezügyben terhesen végig kellett látogatnia az egész egyetemi és minisztériumi nomenklatúrát, míg végül Aczél György személyesen intézte el (35:55). Végül Komlón, majd Kecskeméten való letelepedésükről beszél (42:38).

Édesapja bányászcsaládból származik, édesanyja cselédlány volt. 1946-ban született a mára Tatabányához tartozó Bánhidán. Jó módban éltek, édesapja megbecsült ember volt a környéken. Erről mesél az interjúalany(0:05). Az akkori politikáról nem nagyon értesült akkoriban, de személyes élményei alapján vissza tud emlékezni pl. a bányában dolgozó politikai foglyokra(3:11).1956-ban 10 éves volt, eleinte örült, hogy édesapja nem mozdult ki a család mellől. De mivel egy helyi nagygyűlésen megjelent, a forradalom után az édesapját is elvitték a hatóságok(6:08).Édesapja disszidálni akart, bár az édesanyja nem. Miután az édesapját elvitték nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültek(9:04).A rossz anyagi helyzet miatt nem tudott továbbtanulni(11:45).Az interjúalany az édesapja munkáskitüntetéseiről, a munkaversenyekről mesél(12:04).Édesapját az éj leple alatt vitték el, fekete autóval. Kihallgatták, kiengedték, megint elvitték, majd egy koncepciós perbe fogták. A pert Győrben rendezték meg, itt 10 év börtönre ítélték(13:32).Az interjúalany elmeséli a kihallgatás és a per körülményeit(15:07).Az édesapja'56-os múltja miatt az interjúalany nem kapott munkát és végig megbélyegezték(17:23).1956-ban az édesapja járőrözést szervezett, nehogy az oroszok elvigyék a fiatlokat(19:42).Egy hónap híján 6 évet ült börtönben, ekkor amnesztiát kapott. A börtönben töltött évek után édesapja nagyon megrokkant(22:16).Az ismerősök, barátok a forradalom után cserben hagyták a családot(24:10).Édesapja 1971-ben ment nyugdíjba, a következő évben meg is halt. Ehhez kapcsolódóan az interjúalany elmesél egy történetet(26:13).

Az interjúalany beszél a második világháborúról (0:29), a háború utáni koalíciós időszakról (2:48), a Rákosi-korszak légköréről, úttörő élményeiről (3:20), vallásos neveltetéséről (5:50), az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről (6:47), a november 4-i, és az ezt követő eseményekről (11:34), letartóztatásáról, majd javítóintézetbeli emlékeiről (14:48), másfél éves börtönbüntetéséről, amelyet uszító röpiratok miatt kapott (31:15). Mesél a rendszerváltoztatásról, SZDSZ-es karrierjéről, országgyűlési képviselőségéről (33:05), végül a 2006-os eseményekről (37:32).

Az interjúalany beszél nagyszülei kalandos költözéseiről (0:25), nagybátyja málenkij robotra való elhurcolásáról (1:51), másik nagybátyja 1956-os „disszidálásáról” (2:59), nagybátyja oroszországi élményeiről, aki 1958-ban jött haza (4:05), és annyira el voltak zárva az információktól, hogy az 1956-os forradalomról nem is hallottak (4:57). Megemlíti, hogy 1956-os nagybátyja beszámolt a családnak a mosonmagyaróvári sortűzről (6:57). Beszél a Kádár-korszakkal kapcsolatos emlékeiről (7:21), a kisdobosokról és úttörőkről (8:42), a korabeli piacokról (9:47), az áruhiányról (10:24), a kor jellegzetességeiről (11:01), a televízió megjelenéséről, első tévéjükről (12:17), az életszínvonal emelkedéséről és a kispolgári gondolkodásról (14:49), a nagy ünnepségekről, megemlékezésekről és a társadalmi feszültségek levezetéséről (16:40), és a szegénységről (17:42), a Kádár-kor Janus-arcúságáról és az elnyomásról (19:10), a kötelező KISZ-tagságról (21:35), a technikumokról és a szakmunkásképzésről (23:16), a korabeli zenei életről, a beatzenekarokról és a rendőri jelenlétről (25:50), az ifjúsági klubokról (27:58), az aczéli három T-ről és annak érvényesüléséről (29:15), rendőrséggel kapcsolatos élményéről (33:04). Beszámol, a lengyelországi eseményekről és a 80-as évekbeli enyhülésről (34:37), tanácstaggá választásáról, és arról, hogy nem engedték, hogy lemondjon, majd újraválasztották (37:39). Végül mesél a rendszerváltoztatásról, a korszak hangulatáról (46:05)

Az interjúalany beszél családjáról (0:22), boldog gyerekkoráról (1:59), amelybe beleszólt a második világháború (2:38), beszél Budapest ostromáról, a házukat ért bombatalálatról (3:42), a pesti gettó előtti halottakról, a városháza bombázásáról (7:40). Mesél egyházi iskolában folytatott tanulmányairól, és az iskolák államosításáról (8:22), az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről, személyes szerepéről (10:19), letartóztatásáról (13:10), 1956 utáni munkájáról és főiskolai felvételéről (14:25), a televíziónál folytatott munkájáról, és magáról a médiumról, a felvételek manipulálásáról (elmesél egy történetet a kubai válsággal kapcsolatos műsorról) és a propagandáról (16:05). Mesél a Kádár-korszak jellemzőiről, a diktatúra ravaszságáról és az öncenzúráról (20:11), a cenzúráról (23:11), az „etikai demoralizációról” és a kontraszelekcióról, és a besúgásról, az internacionalizmus zsákutcájáról (25:31), szakmai pályafutásáról, a színház és a politika összefonódásáról (30:33), és a „színház aranykoráról” (36:17).

Az interjúalany beszél arról, mi indította a papi pályára, és milyen iskolákba járt (0:30). Beszél a puha diktatúráról, és arról, hogy milyen változásokat hozott a Rákosi-rendszer üldözéséhez képest, ugyanakkor még 1971-ben is börtönbüntetést kaptak regnumiak (1:38). Szól a Kádár-korszak megszorításairól, az állami hitoktatási engedélyekről, a templomépítés korlátozásairól, a cenzúráról (3:50). Szól az Állami Egyházügyi Hivatalról, és sokáig első emberéről, Miklós Imréről (6:50). Beszél arról, hogy falun könnyebb volt felmorzsolni a vallásosságot, mint városban, ugyanakkor ott gyorsabban szüntették meg a hitoktatást (10:26). Szól a békepapokról (11:55), és arról, hogy ő mikor került először összetűzésbe a hatalommal (14:48). Beszél arról, hogy könyveket akartak vinni Erdélybe, de a határon elkapták őket (16:00). Szól arról, hogy az állambiztonság be akarta szervezni, mikor lehetősége nyílt a Szenföldre látogatni 1986-ban (17:30). Szól a besúgók és lehallgatások rendszeréről, ennek fenntartási költségeiről (20:50). Szól a rendszerváltoztatásról, mikor egyik korábbi zaklatója "időpontot kért" tőle, és aggodalmát fejezte ki. Erre azt tanácsolta neki, imádkozzék Szent Ambrushoz (26:10). Szól arról, hogy a rendszerváltoztatás közeledtével egyre kevésbé ellenőrizték (27:50), majd arról, hogy a hitélet megújult 1989 után. Még egyik régi zaklatójának a lánya is azt a helyet kereste nála, ahol titokban megkeresztelte a nagyanyja a kommunizmus idején (30:28). Végül Szent Ágoston szavaira hivatkozva úgy véli, hogy a nagy szabadság is rosszra vezetett a rendszerváltoztatás után (31:40).

Az interjúalany mesél életútjáról, miként indult politikia pályafutása, felvétele a pártba 1950-ben (2:30-tól) a Lenin Intézettől (5:00-tól), majd felfelé haladva a ranglétrán a párton belül. Behatóan szó esik a Gerő családdal (10:00-tól) és a Kádár Jánossal való személyes kapcsolatáról (17:00-tól): párizsi útjáról 1970-ben, Kádár mozidélutánjairól (21:30-tól), Aczéllal történő vitájáról (26:00-tól) és ennek következtében kegyvesztetté válásáról 1981-1982-ben, a Páneurópai Piknikről (33:30-tól) és a keletnémetek átengedéséről, és a rendszerváltoztatás utáni, az 1990-es soproni választásokról illetve annak előjátékáról (41:00-tól).

Az interjúalany beszél a családjáról (1:54), édesapja és nagyapja, valamint saját első és második világháborús emlékeiről, menekülésükről a szovjetek elől, a férfiak internálásáról (3:19). Kitér arra, hogy édesapját 18 hónap után engedték el, és ezután semmilyen magasabb pozíciót nem tölthetett be (11:29). Mesél a vallásgyakorlás nehézségeiről, a papok meghurcolásáról (14:27), tanulmányairól (18:37), az 1956-os forradalom előzményeiről, és magáról a forradalomról, valamint annak leveréséről (23:05). Beszámol a forradalom leverése utáni dányi megtorlásról (46:10), a lakiteleki találkozóról, az MDF-be való belépéséről (47:23), az 1990-es választásokról (50:30), az MDF-SZDSZ paktumról (52:01), államtitkári kinevezéséről (55:00), értékrendjéről (55:35).

Az interjúalany beszél a páneurópai piknik előzményeiről, március 15-éről és a salgótarjáni sortűz áldozatainak újratemetéséről (0:21), majd rátér arra, milyen rendezvényt szerettek volna augusztus 19-ére szervezni (03:45). Beszél arról, hogyan vettek az előre eltervezettől eltérő fordulatot az események, és a határnyitás helyett hogyan törték át a kelet-németek a határt (06:32). Szól arról, hogyan zárták vissza a határt még aznap, hogyan próbálták meg a hatóságok visszafordítani az eseményeket, és végül hogyan maradt el a súlyos retorzió (13:46). Beszél arról, hogy mely politikai szereplők hogyan képviseltették magukat a helyszínen (18:24). Szól az esemény nemzetközi visszhangjáról és következményeiről (21:00), valamint arról, hogy eredetileg hogyan tervezték megnyitni a határt (24:10). Beszél az akkori ellenzékiségről és a vele járó felelősségről (25:38), majd arról, milyen sajtója volt a páneurópai pikniknek (30:44).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, kulákká nyilvánított édesapja erőfeszítéseiről, hogy felvegyék az orvosi egyetemre, majd az '56-os forradalom leverését követő apátiáról (0:00). Mesél anyai dédapjáról, aki Amerikában keresett pénzt, hogy földet vegyen, amit aztán az államosítás során elveszítettek (4:00). Szól első munkahelyéről a miskolci városi tanácson (7:00), majd az egyetemi évekről, például arról, hogy férje nemzeti színű karszalagja botrányt keltett egy március 15-i rendezvényen (9:08). Szól arról, mit gondolt a szocializmusról, és arról, miért kellett belépnie az állampártba ahhoz, hogy szociológiát tanítson (12:20). A rendszer korrupcióját egy Omega-koncerttel kapcsolatos történettel szemlélteti (17:10). Beszél arról, hogyan alakult meg avasi lakásukban az MDF első helyi szervezete, és arról, mekkora kockázatot vállaltak még akkor (21:30), majd rátér arra, hogy hogyan küldtek besúgókat a rendezvényre (26:30). Arról is szól, hogy a pártbizottság megfúratta a saját páncélszekrényét, hogy az ő szociológiai kérdőíveit kilopják (31:22). Elmondja, hogy egy egyetemi vita lehallgatását követően férje otthagyta az ügyészséget, hogy független jogtanácsos legyen, illetve arról, hogyan lett az MDF országos alelnöke (33:45). Beszél arról, hogy miért nem lépett be az MDF-be (36:35), és arról, hogy a helyi Fidesz is az ő lakásukon alakult meg, az SZDSZ szervezete számára pedig már egyszerűen nem volt helyiség a lakásban (38:00). Végül az MSZMP utolsó kongresszusáról beszél, korai MSZP-tagságáról és a naiv hitről, hogy valódi szociáldemokrata pártot lehetett építeni (42:50).

Szájer József beszél a Bibó István Szakkollégium megalapításáról (2:03), a Fidesz megalapításáról (11:00) és a 1990-es választásokról Sopronban (17:23). hosszan kitérve a Fidesz arculatára és kampánystílusára.