A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról

Az interjúalany beszél ifjú koráról, a Rákosi uralom viszontagságairól, beszolgáltatásokról (1:30), az '50-es évek mindennapjairól (2:50), az állami gazdaságok működéséről (4:37), államosításról, tervgazdálkodásról (5:15) és (7:50), besúgásról, internálásról (10:45). Az interjú második felében a II. világháború kegyetlenségeit eleveníti fel. Bemutatja az óvóhelyeket, légiriadókat (11:27). A munkaszolgálat nehézségeit, zsidóüldözést, környéken zajló bombázásokat (14:45). Hangsúlyos eleme az interjúnak a II. világháború mindennapjait bemutató rész (15:25), valamint a szovjet megszállás (19:44). Szemléletesen mutatja be a szovjet katonák szokásait, életét (29:12, 37:55).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, munkás szüleiről (0:12), majd rátér arra, hogy gyerekként milyen játékokat játszottak, hol aludtak (5:00). Beszél az ünnepekről, a karácsony megünnepléséről (8:20). Szól II. világháborús emlékeiről, a bombázásokról, valamint arról, hogy kiszedették a fülbevalókat a lányok füléből, nehogy a szovjetek kitépjék (10:57). Szól a svábok kitelepítéséről Solymárról. A listáról az utosló pillanatban vették le őket, mert édesapja foglalkozására szükség volt, de sok rokonukat kitelepítették (13:18). Szól arról, hogy sokan elásták az értékeiket abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. Szól az első és második transzportról, valamint arról, hogy Karlsruhe környékén barakkokban szállásolták el a kitelepítetteket (17:00). Egyik kitelepített sógora 1954-ben egy felhívás hatására Ausztráliába települt, ahonnan még ma is levelezik a két család (21:00). Megemlíti az 56-os forradalmat (22:48), majd rátér arra, hogy a kitelepítés után nem volt tanítás sokáig, ő pedig dolgozni kezdett. Először az óvodában segített be, majd kitanulta az esztergályos szakmát (23:40). Később irodai munkára került, békekölcsönt kellett váltania, majd végül a faiparban kezdett dolgozni. Itt ismerte meg a férjét is, aki később iparengedélyt váltott ki (27:10). Arról is szól, hogy sokan félelemből magyarosították a nevüket (31:50). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről szól, a rengeteg munkáról, ami az ország újjáépítéséhez kellett. A fejlődést jól jelzi, hogy nem kellett annyi gyermekkoporsót készíteni, mert a gyermekhalandóság nagyban csökkent. Szól arról is, hogyan élénkült meg a németországi rokonokkal való kapcsolattartás 1956 után (32:30).

Az interjúalany mesél a II. világháborúval és pápa bombázásával kapcsolatos emlékeiről. Elmondja, hogy hogyan érintette a családját a mezőgazdaság átalakítása, és milyen körülmények között dolgozott munkaszolgálatosként. Beszél az 1956-os eseményekről, majd arról, hogy a forradalom után hogyan sikerült átlépnie a határt és kijutnia Amerikába, ahol új életet kezdett. 0:24--szülők, család, mit termeltek a családi gazdaságban; 2:19--mit tanult az ipari iskolában; 3:0--emlékei a II. világháborúról, a pápai reptér bombázásáról, a zsidók deportálásáról, az oroszok bevonulásáról; 9:16--milyen volt a helyzet a háború után, hogyan történt a mezőgazdaság átalakítása, milyen körülmények voltak a munkaszolgálatban; 16:12--emlékei az 1956-os eseményekről; 18:25--hogyan, milyen körülmények között menekült el az országból; 21:30--mi történt velük a határon való átjutást követően; 24:45--hogyan jutott Illinois-ba, milyen munkákat kapott itt, hogyan tudott beilleszkedni az itteni társadalomba, hogyan tartották a kapcsolatot a disszidensek

0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja a fronton számos sebet szerzett, de 1952-ben behívták a plébániára az ávósok, ott kegyetlenül megverték, de az így szerzett sebek miatt meghalt 6:24 erről sokáig nem beszélhetett nekik az édesanyjuk, az ötvenes éveket meghatározták a beadások és a padlássöprések 8:58 1956-ban a faluban nem történt nagy felfordulás, legalábbis gyerekként nem láthatták az eseményeket 10:12 a téeszesítés során az agitálók gyári munkások voltak, a földjeiket kénytelenek voltak beadni, mesél a TSZ-ről 19:00 1964-től a Ganz-Mávagnál lakatosszakmát tanult, de ott dolgozott tovább a Ganz-Mávagnál, volt úttörő és kisdobos is, majd KISZ-tag is, de ez elsősorban a kikapcsolódási lehetőségekről szólt; felidézi a katonaságot is 26:05 felkérték, hogy lépjen be a pártba, de nem lépett be sosem, felidézi, hogy a honvédségnél kapható újságok hogy ferdítették el a valóságot

0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja kikerült az orosz frontra, ahol életét vesztette, sosem látta az édesapját, így édesanyja egyedül nevelte 3:33 gyerekként besegítettek a mezőgazdasági munkákba 4:00 1950-ben kezdődtek a kitelepítések, egészen 1952-ig tartott, őket 1952 júniusában telepítették ki, felidézi ezt a napot, egy órájuk volt arra, hogy amit elvisznek, összeszedjék 7:23 bevagonírozták őket, elszállították őket, Ebesre internálták őket a Hortobágyra 11:06 egy tanyán egy istállóban szállásolták el az internáltakat, tisztálkodni nem tudtak, egy gémeskút állt a rendelkezdésükre 13:47 mezőgazdasági munkákra fogták őket, központi étkeztetés volt, de a minősége az átlagnál is rosszabb volt 17:43 ősz végén hazakerül, de betegen, végül felépült, a szüleit 1953-ban engedték haza, de csak Zalaegerszeg mellé egy pincébe költöztek, 1956-ig laktak ott, akkor visszaszerezték a lakást, de kifosztva, minden faanyagot eltüzeltek belőle időközben 20:45 nevelőapja az erdészetnél tudott elhelyezkedni, ő ipari tanulónak ment, asztalosnak tanult 22:30 mesél a későbbi családi eseményekről és a vállalkozásáról 27:00 háborús emlékeit idézi fel, bolgár katonák foglalták el a falujukat, de azokról nincs negatív emléke 29:26 a jugoszláv határ el volt aknásítva, katonaként a határőrökhöz műszaki alakulathoz került, ezért sokat tudott a jugoszláv határzárról, de ezt a szakaszt később fölszedték 35:00 1956-ban megalakult a helyi nemzetőrség

Az interjúalany szól gyermekkoráról, édesapja cséplőgépének államosításáról, és arról, hogy korán hozzá kellett szoknia a házi és a kemény munkához is, mert édesapja 1942-ben kiment a frontra (0:20). Szól arról, hogy könyvelői vizsgát tett és a szövetkezetben kezdett dolgozni. Ekkoriban folytak az internálások, ő éppen lekerült a listáról, de rokonait elvitték. A trafikban gyorsan vásárolt nekik cigarettát meg ételt és beadta a vasúti kocsi résein (6:30). Két ávós lerángatta a vonatról, megfenyegették és megjegyezték a nevét. Ezután folyamatosan figyelték és nem hagyták elhelyezkedni. Sőt, a kommunista pártbizottság még bálozás során is nyilvánosan elhagyatta velük a termet (9:08). Szól további elhelyezkedési kísérleteiről, ám egy hónap után a helyi pártbizottság utasítására mindenhonnan kitették (11:20). Levelet írt az országos pártközpontba, akik a megyei pártbizottságot küldték ki kivizsgálni az esetet, de a helyiek nem engedték kiszállni a megyei pártbizottságot és eltussolták az ügyet. Több mint tíz évig nem dolgozhatott, 1952-tól 1963-ig (14:00). Szól családalapításáról is, a lakáshelyzetről, és arról, hogy még az 1960-as években is tulajdonképpen éheztek (20:48). Rátér világháborús emlékeire, arra, hogy kapott repesztalálatot a házuk, illetve arra, hogy az óvóhelyen a német katonák nyugtató gyógyszert osztottak. Később az orosz katonák nagyon megverték a falu orosz tolmácsát, aki egy I. világháborúból itt maradt orosz bácsi volt, akin számonkérték, hogy miért nem tért vissza a Szovjetunióba (24:35). Rátér az orosz katonák értékelésére, az erőszakoskodó, barbár kozákok és a civilizált tisztek közötti különbségre (35:00).

Az interjúalany beszél családja eredetéről, a névváltoztatásról, valamint arról, hogyan telepedtek le Újpesten, ahol édesapja kisiparos volt. Elmeséli, hogy nem nagyon találkozott antiszemitizmussal 1941 előtt, de megvonták tőle a tandíjmentességet a polgári iskolában, mert nem állt fel a himnusz éneklésénél. Szól arról, hogy a nyilasok kényszermunkára vitték egy laktanyába édesapját, majd arról, hogy őket csillagos házba zárták. Először romeltakarítási munkákban segíettek, hogy ne vigyék el őket, de mégis elvitték. Először a téglagyárban dolgoztak, majd Németországba vitték őket. A háború után nehezen kapták vissza lakásukat, mert már laktak benne. Szól arról, hogy milyen munkahelyeken kezdett dolgozni, és arról, hogy ott nem tapasztalt antiszemitizmust, sőt, egy nagyon kedves sváb lánnyal dolgozott együtt. Beszél arról is, hogy járt Izraelben, de nem akart ott letelepedni, de ha fiatalabb korában hallott volna a lehetőségről, lehet, hogy úgy döntött volna. Arról is beszél, hogy bár nem volt sok zsidó barátja, azt elképzelni se tudta volna, hogy keresztényhez menjen hozzá. Végül arról beszél, hogy a rendszerváltoztatás nem hozott különösebb változásokat az életében, és arról, hogy a magyar államtól életjáradékot kap, Németországtól pedig nyugdíjat.

Az interjúalany 1934-ben született Nagymágocson (Csongrád megye). Beszél családjáról, gyermekkoráról. Szülei parasztok voltak. (04:34) Elmondja II. világháborús emlékeit. Átélt több bombázást. (09:40) Beszél az 1944/1945-ös tanévről, az országban végbemenő változásokról, a front közeledtéről, a szovjet megszállásról. Az orosz közkatonák, ha a tisztek nem ellenőrizték őket, loptak a lakosságtól. (17:32) Beszél a háború után az iskolák újraindításáról. (21:18) Kollégiumban tanulhatott tovább. 1948-ban átalakították az iskolarendszert, általános iskola után gimnáziumba került, végül áthelyezték a Szentesi Leánykollégiumba, Ahol leérettségizett. (23:50) Nem vették fel egyetemre, mivel családja kommunistaellenes volt. (26:02) Beszél a Rákosi-korszakról, a beszolgáltatások menetéről. (33:22) Az interjúalany tanyasi iskolában kezdett képesítés nélkül tanítani a Szentesi járásban. (37:16) Hamarosan Magyartésre került, ott tanított öt évig. Közben férjhez ment. Folyamatosan keresték férjével a jobb helyeket. A nagyszülők betegeskedtek, ezért Petőfiszállásra költöztek, itt kaptak állást is. Férje sajnos hamarosan elhunyt. (40:34) Elmondja a tanítás menetét az osztatlan képzésű tanyasi iskolákban. (44:46) Beszél a tanyasi iskolák megszüntetéséről. A tanítók és a szülők is felléptek az intézkedés ellen, sikertelenül. (48:28) Az iskolákban utasították a tanárokat, hogy beszéljék le a gyerekeket arról, hogy hittant tanuljanak, de ennek általában nem tettek eleget, a szülőkre hagyták a döntést. (51:56)

Az interjúalany beszél arról, hogyan végezte el középfokú tanulmányait, majd hogyan járt a pécsi orvosi karra azért, hogy ne kelljen katonának mennie, valamint azért, hogy átjelentkezhessen a gyógyszerészetre (0:10). Közben szövödében és traktorosként is dolgozott (6:30), végül pedig matematika-fizika szakra ment, szintén azért, hogy átjelentkezhessen, de ezt nem engedték meg (9:00). Laboránsként kezdett dolgozni egy pécsváradi patikában, közben pedig a szegedi gyógyszerészetre felvételizett. A posta késve hozta ki a levelet, így egy nappal később tudott csak a felvételire elmenni, de Búzási Géza professzor gyorsan összehívott egy felvételi bizottságot külön neki. Így jutott be végül a gyógyszerészet szakra (12:00). Beszél egyetemi éveiről, a tantárgyakról, a szakérettségisekről, az ösztöndíj összegéről (16:40). Szól arról, hogyan zajlott le az államosítás a gyógyszertárakban (21:38), és részletesen leírja a patikák meglepetésszerű megtámadását és lefoglalását (24:15). Arról is részletesen szól, hogyan szervezték át és standardizálták a gyógyszertárak működését (27:00). Szól későbbi munkahelyeiről (31:00), vvalamint arról, hogy miként küldték el szakvezetői továbbképzésre a minisztériumba, hogyan lett gyógyszertárigazgató, és arról, hogy milyen jól meg volt alapozva az akkori felügyeleti rendszer (33:40).

Az interjúalany beszél családjáról, a lakosságcseréről és javaik államosításáról (0:20). Rátér oktatására, arra, hogy egy fogalmazásából a tanító kihúzta a "független Magyarországot", ami nagyon meglepte (2:30). Beszél arról, hogy osztályidegenként nem mehetett középiskolába (4:40), majd az 1956-os forradalom eseményeiről (6:58). Szól arról, hogyan jöttek érte nyomozók, tartóztatták le, került egy cellába több ötvenhatossal, akik a büntetéseket latolgatták (8:35). Beszél a börtönkörülményekről (13:05), majd arról, hogy azért tartóztatták le, mert röpiratokat terjesztettek november 4. után (15:00). Szól bírósági tárgyalásáról, a mezőgazdasági kényszermunkáról, valamint arról, hogy a börtönben már nem bántalmazták, csak a rendőrök a kihallgatáson (18:05). Szól decemberi szabadulásáról és további megfigyelésükről (21:25), a kihallgatási stratégiáról (24:50), valamint arról, hogy a bátyját hogyan érintették az események (26:48). Végül az államosított cséplőgépről mutat fényképet, valamint egy őróla is szóló könyvet (30:20), valamint a rendszerváltoztatás csalódásáról szól (31:20).

Az interjúalany beszél születéséről, családjáról (0:00), majd a háborús emlékekről, a bunkerben való rejtőzködésről (1:18). Szól földműves szüleiről, a mezőgazdaság terrorizálásról az 1950-es években (3:12). Elmeséli, hogy édesanyja két nővére az Egyesült Államokban élt, és az 1956-os forradalom után hozzájuk akart disszidálni. Egy rokon megszervezte átjutásukat Ausztriába, ahol különböző rendházakban szálltak meg (7:26). Elmeséli azt az élményét, mikor az osztrák ferences missziós nővéreknél lakott, s a kápolnájukban rádöbbent Isten létezésére, ami elnyomott minden kommunista propagandát (12:00). Szól a szerzetesrendek feloszlatásáról (14:30), valamint arról, hogy miként döntött úgy, nem megy Amerikába, inkább a nővérek fogadalmát kívánja letenni (17:30). Szól arról, hogyan végezte el a teológiát, miként dolgozott a rend óvodájában, valamint a rend történetéről (21:48). Beszél arról, hogy miként került ki Brazzaville-Kongóba, ahol az "enyhe kommunizmus" miatt nem az iskolában, csak a kápolnában taníthattak hittant. Említi az ország jó oktatását is (22:55). Végül a kongói emberek barátságosságáról, vallási életükről, hosszú és szép ünnepi miséikről szól (29:20).

0:00 bemutatkozás, családi háttér 1:43 1945-ben a katonatiszt édesapját nyugdíjazták, 1951-ben pedig kitelepítették a családot, a lakásukba az Elnöki Tanács elnökhelyettese, majd Nyers Rezső költözött, aki jelenleg is ott él 3:00 a faluban szabadon közlekedhettek, minimális holmit vihettek magukkal, a család mezőgazdasági munkát végzett 8:15 lassacskán asszimilálódtak a környezetükhöz 9:39 1956-ban átkerültek Törökszentmiklósra, édesapja nyelvtanárként dolgozott, a gimnáziumba külön engedéllyel vehették csak fel 13:39 minden vasárnap járt misére, 21 évesen belépett az apácák közé, közben végezte el a biológia-kémia szakot 17:25 visszaemlékezik a tanítási évek kezdeteire 21:35 1989-ben a rendszerváltoztatás után is biztosították az előző garnitúra továbbélését, így tovább birtokolták az elkobzott egyházi vagyont, sok egyházi iskola mégis újjáalakult, mesél az iskola visszaszerzéséről 33:05 három évig volt a Szent József igazgatója, utána elkerült Szegedre

Az interjúalany szülei földművesek voltak, ő maga is tanyasi iskolába járt. Gyerekkorára és a pusztai életre emlékezik vissza(0:08).Édesapja 18 évesen vonult be az első világháborúba, szerencsésen túl is élte a harcokat(7:10).Férje a második világháborúban fogságba esett, először Romániában, majd a Szovjetunióban raboskodott. Az ő háborús történetéről mesél(9:28).Antal Jánosné arról mesél, hogyan kérte meg a férje a kezét, s hogy a házasságnak akkoriban milyen feltételei voltak akkoriban(17:29).A Horthy-korszakban rendezett anyagi körülmények között éltek, ezzel kapcsolatban a szűkebb családi kör történetéről is beszél(18:57).Az édesapja a helyszínen élte át Budapest ostromát. Édespja és saját háborús élményeiről beszél(21:25).Az interjúalany a gyerekkori földműves munkáiról mesél(23:58).A szovjet megszállással kapcsolatban elmeséli, amikor először találkozott vörös katonával. Beszámol a fosztogatásokról és az erőszakoskodásokról(25:15).1949-ben kilakoltatták a családot a tanyájukról és egy lakást kaptak helyette. Az új körülményeket eleveníti fel(34:02).Ezt a videot nem lehet tájmkódolni...

Az interjúalany 1925-ben született Bakonysárkányban (Komárom-Esztergom megye). Beszél gyermekkoráról, családjáról. (03:30) A család Salgótarjánba költözött, az interjúalany itt kezdte meg iskoláit. Részletesen beszél az iskolai körülményekről. (07:00) A polgári iskola után rövid ideig varrónő volt, majd elvégezte a rimaszombati apácák 2 éves kereskedelmi képzését. Mivel közeledett a II. világháború, a férfiakat behívták katonának, így az interjúalanynak is jó állása lett. (09:42) Elmondja, hogyan élte át a II. világháborút. 1944 decemberében szállták meg Rimaszombatot az oroszok. Ekkor még folytak a harcok. Részletesen beszél az ekkor uralkodó körülményekről. (19:08) AZ '50-es években Miskolcra költözött, ott sok volta az üres lakás. A Rákosi-rendszer nagyon idegen volt, nem volt hozzászokva senki a diktatúrához, rosszak voltak az életkörülmények. Az interjúalany adóellenőrként dolgozott, ekkor ismerkedett meg férjével. (24:06) 1951-ben ment férjhez, még ekkor is nagyon rosszak voltak a viszonyok. (30:10) Beszél az 1956-os miskolci eseményekről. (34:52) Beszél a család mindennapjairól a forradalom után. (36:00) A rendszerváltoztatást már külső szemlélőként élte meg. A család helyzete javult. (37:48)

Az interjúalanyt nazarénus hite miatt a Horthy-hadseregben érték az első megpróbáltatások (0:20). Végig kellett néznie egy kivégzést (3:25), majd börtönbe csukták és elvitték a bori táborba munkaszolgálatosként, ahol Radnóti Miklóst is fogva tartották (8:20). Részt vett az erőltetett menetben (19:00). Az oroszok átvitték a Fekete-tengeren (29:45), ahol Sztálingrád újjáépítésénél volt kényszermunkás (31:25). Mindig mondták nekik, hogy addig nem mennek haza, amíg Sztálingrád fel nem épül. Egyszer azonban szólították, hogy hazamehetnek (35:00). Elmeséli a tábor lakhatási körülményeit és mindennapjait (37:50). Visszafelé menet már nem hajóval, hanem vonattal mentek. Máramarosszigeten már várták a szülei (41:15). Végül arról szól, hogy az oroszokat kritikátlanul utánzó Rákosi-rendszer rossz volt, a Kádár-korszak viszont jó volt az országnak (48:50). Meggyőzően beszél arról is, hogy hitét, jókedvét mindvégig megőrizte és reménységét egy pillanatra sem veszítette el.

Bárczy Klára édesapja, Bárczy Jánosról, annak családjáról mesél. Bárczy János nagyapja jómódú körülmények között élt és maga Arany János volt a magyartanára. A távoli felmenőkkel kapcsolatban hallhatunk családi történeteket(0:15).Bárczy János piarista iskolába járt, amit nagyon kedvelt. Sík Sándor volt a magyartanára. A piarista iskola légköréről, oktatási rendszeréről mesél az interjúalany(4:24). A középiskola után Ludovika katonai akadémiára jelentkezett és korábbi kirívó sporteljesítményei(vívás, ejtőernyőzés,úszás stb) miatt ezt ingyen végezhette el(6:29). A Ludovika elvégzése utána gyalogsági százados lett, majd Pápára került a légierőhöz. Végül pedig vezérkari tiszt lett és Budapesten szolgált(9:49). A fronton gépkocsiját támadás érte, így ennek következtében később, a háború után egy megerőltetés miatt elveszítette a látását(11:40).A nemesi származás miatt több ízben is megkülönböztetés érte a családot. Az interjúalany az "x-es származásról", a deportálásáról és más diszkriminációról mesél(14:54). 1956-ot gyerekként élte meg, ahol a család lakott, azt az épületet is szétlőtték a szovjetek. Ekkor veszítette el a banki munkáját(18:59). Az interjúalany édesapja ezután kezdett el írni, novellákat, családi történeteket fabrikált - majd a miskolci rádió egyik műsorát is ő írta meg(23:02).A Tények és Tanúk könyvsorozatban is megjelentek a visszaemlékezései(24:42).A '60-as, '70-es években az édesapja külön figyelmet fordított a gazdasági kérdéseknek is. Édesanyjának nagyon nehéz dolga volt, hiszen szinte ház körüli munkát neki kellett végeznie - bár nehéz körülmények között éltek, de az interjúalany szerint boldog gyerekkora volt(26:11). A rendszerváltoztatás után az édeapja több írását is meg tudta jelentetni. Bár óriásit nem változtak az életkörülmények, de mégis szabadabb lett a légkör(31:08).

Az interjúalany 1924-ben született Hetényben (Szlovákia). Az egész család földműveléssel foglalkozott. Az interjúalany iksolát helyben járta, heti kétszer kellett szlovákul tanulnia. (02:54) A faluban szinte mindenki református vallású volt, csupán egy-két katolikus és zsidó család lakott itt, a zsidókat a II. világháború alatt elhurcolták. Az I. bécsi döntéssel a falu visszakerült Magyarországhoz, ezt mindenki örömmel fogadta. (02:54) Férje híradós katonaként szolgált a II. világháborúban. A német megazállás alatt az interjúalany családjánál is német tisztek voltak elszállásolva. A harcok során készer foglalták el az oroszok a falut. Az interjúalanynak nem esett bántódása, de sokakat zaklattak. (06:40) 1945 januárjában a Nyilasok Németországba kezdték telepíteni a fiatal magyar lányokat, hogy "megőrizzék őket egészséges anyáknak". Összesen 22 lányt vitek el a faluból. Németországban katonai kiképzést kaptak, katonaként bántak velük. (11:54) Sikerült fenntartaniuk vallásos életüket egymás között. Számos más egyéb nemzetiségűekkel voltak összezárva. (20:20) Beszél a Németországot ért bombázásokról, a háború végéről. A terület angol megszállás alá került, a katonák kedvesek voltak. (25:08) A hetényi lányok a kassai leventékkel tudtak hazatérni. (26:40) Beszél a hetényi vallási életről. (28:12) Elmondja a csehszlovák-magyar lakosságcsere menetét. Mindenkit rosszul érintett, hogy el kellett hagynia lakóhelyét. Többen később visszajöttek. Az interjúalany szüleit is áttelepítették. A magyarok helyére szlovákokat költöztettek, főleg Békéscsaba környékéről. (29:40) 1952-ben indult meg a TSZ szervezése, az interjúalany családjától is elvették a földjüket, állataikat. Az interjúalany 1979-es nyugdíjazásáig a TSZ-ben dolgozott. Véleménye szerint a feloszlás előtt már jól működött a TSZ. (34:12)

Az interjúalany pedagógusszülők gyermeke. Mesél a szülőhelyéről, neveltetéséről és testvéreiről(0:25).A Benes-dekrétumokkal kapcsolatban elbeszéli, hogy édesapját miként vitték el kényszermunkára a Szudéta-vidékre(1:46).Ezután bemutatja a felvidéki magyarokra erőszakolt megkülönböztetéseket, megszorításokat, amelyek a háború utáni Csehszlovákiát jellemezték. Mindezeket személyes emlékeivel gazdagítja(6:12).Majd a áttelepítés körülményeiről és menetéről mesél(7:52).1947. március 15-én érkeztek meg Kiskunfélegyházára. Az új helyzettel, hellyel való megbarátkozásról mesél az interjúalany(21:12). Kiskunfélegyháza helyett viszont Pitvarosra kellett volna szállítani a családot, de egy kisebb egyezkedés miatt végül az előbbi településen kötöttek ki. A megérkezésük utána vagonban laktak, de nemsokára "lakáshoz" jutottak(27:12).Az interjúalany a helyi oktatásról és iskoláról számol be(31:18).Szót ejt a már Magyarországon megszülető húgáról is(33:42). Két és fél év után végre kaptak egy lakást, bár igaz ez is egy tanteremből átalakított lakás volt(37:05).A szülei végre pedagógusi állást kaptak, így gyökeret tudtak ereszteni Kiskunfélegyházán. Ennek kapcsán a neveltetéséről és a szüleiről mesél néhány történetet(40:11).Az interjúalany is pedagógus lett, egy tanyán tanított, majd szépen lassan lépkedett feljebb a ranglétrán(43:20).

Az interjúalany beszél családja származásáról, a Rákóczi-szabadságharc utáni betelepítésekről (0:33), a kisgyerekként átélt német megszállással kapcsolatos emlékeiről (3:29), a front átvonulásáról (4:15), a szovjetek zabrálásáról (4:46), apja háborús részvételéről (5:13), a málenkij robotra hurcolt svábokról, a helyükre betelepített felvidéki magyarokról (7:16), a sváb névváltoztatási hullámról (9:44), a hadifoglyok ás a málenkij robotra hurcoltak 1947-es hazajöveteléről (13:53), tanulmányairól (14:20), a beszolgáltatásról (18:20), a vallásgyakorlás ellehetetlenítéséről és a téeszesítésről, a falu széteséséről (19:24), majd visszatér tanulmányaira (23:56), beszél feleségéről (30:13), saját egyetemi éveiről (31:32), elhelyezkedéséről, szakmai pályafutásáról (32:20).

Friedrich Tünde családjának történetéről mesél, párhuzamosan a 20. századi magyar történelmi eseményekkel(0:18). Kutatásai során kiderült, hogy nagyapja a malomiparból elég jól megélt. Még a gazdasági világválság idején is(3:24).Édesapja 1920-ban született, hadmérnök lett, majd a második világháborúban bevonult, igaz nem hosszú időre(4:05)Szovjet hadifogságba esett, erről Friedrich Tündének sokat mesélt(5:10). Hazatérésekor szembesült a kommunista hatalom rendelekezéseivel(5:58). Munkát nem nagyon kapott, tanyasi postás volt, amígy 1950-ben tanító nem lett Jászapátiban(6:41).Felvették a szegedi matematika-fizika szakra és a testnevelési főiskolába. Futballbírói képesítést is szerzett(7:31).Átköltöztették őket egy kulák család házába(9:00). 1956-ban a szülei reménykedtek a pesti eseményekkel kapcsolatban. Édesanyja, több nővel egyetemben ledöntötték a szovjet emlékművet. Édesapját pedig a karhatalom kereste, zaklatta(9:39). Egy éjjel be is lőttek a házuk ablakán - majd el is vitték őket(12:05). Édesanyját és az édesapját a karhatalom emberei több alkalommal is megalázták(13:48). Édesapjától elvették a diplomáját, utcaseprő, útkaparó lett(14:19). Az édesapja tanítványai befogadták Friedrich Tündét, amikor a család helyzete nagyon nehéz volt(15:49). Beszámol az emberek a családhoz való viszonyáról is(17:22). Az 1960-as évekig tartott a nyomor, utána szépen lassan kezdett rendbe jönni a család sorsa(17:54). A '70-es években az ldesanyja takarékszövetkezetet kívánt létrehozni, de végül bezáratták - komoly rendőrségi ügy lett belőle. Édesanyja egészsége meg is rendült(18:44).1977-78-ban házasodott volna meg, de származása és múltja miatt megtagadták - a húgához hasonlóan(21:04).Az édesapja ezért, ahogy tudta, a maga eszközeivel "bosszút is állt". A rendszerváltoztatás szabadította meg őket ettől(23:01). Ma már nyugdíjas, de könyvtárosként is dolgozik(24:35).Fogalommagyarázat(25:17).

Az interjúalany beszél a családjáról, gyerekkoráról (0:26), a második világháború alatti menekülésükről a szovjetek elől (2:03). Mesél arról, hogy a ciszterci gimnázium államosítása után egy másik pécsi fiúiskolában folytatta tanulmányait (5:13), azonban kirúgták és kitelepített szülei után küldték (6:02), ahol a Horthy-korszak több prominens közéleti szereplőjével is megismerkedett (7:43), és ahol a családnak egy tyúkólban kellett élni (9:33), míg végül az 1953-as amnesztiával engedték el őket (10:30). Elmondja, hogy tanulmányait az esztergomi ferences gimnáziumban folytatta 1956-ban (12:04), és megemlíti, hogy Svájcba disszidált (13:35). Visszatér a család kitelepítésére (17:43), majd elmeséli, hogy a ferencesek nem engedték ki a gyerekeket harcolni az 1956-os forradalom alatt (19:50). Visszatér disszidálása egyes részleteire (21:34), beszél a svájci magyar emigrációról (23:57), végül a rendszerváltoztatás ottani fogadtatásáról és ismerteti az SZDSZ-el kapcsolatos véleményét (25:05).

Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)

0:00 családi háttér, mesél a mindennapi életről 3:51 mesél az általános iskolai évekről 9:33 felidézi háborús emlékeit, a helyieknek csak egy áldozata volt a háború alatt 12:24 a világháború után nehéz volt az élet, az oroszok rekvirálták az élelmiszert 15:42 1956-ban nem történt a faluban semmi különös, a kulákokat viszont elvitték 17:20 a gabonakutató intézetnél dolgozott, a férje pedig a TSZ-nél

Rövid bemutatkozás után elmeséli, hogy az első iskolai osztályokat Belgiumba végezte(0:16), s ennek kapcsán kitér családja anyagi lehetőségeire(2:30). Ezután a 2. világháború emlékeit, főleg a légiriadókat idézi fel(4:45), majd arra emlékezik, hogyan menekítettek 80 fiatal leventét az orosz hadsereg elől(6:30). Beszél férje fogságba eséséről és a Szovjetunióba hurcolásáról(12:20). A következő részben munkahelyéről, a munkahelyi hangulatról szól(19:30), majd az 1956-os forradalom eseményeire tér át(21:16). A forradalom utáni megtorlások kapcsán visszakanyarodik a nyilasokhoz és a zsidók deportálásához(27:50). Felidézi, hogy jegyző férje hogyan tért ki a zsidók összegyűjtésére vonatkozó utasítás elől(30:16), majd újra az orosz katonákkal kapcsolatos emlékek kerülnek elő(37:20). Végül a polgári származásúakat ért hátrányos megkülönböztetéseket férje munkába állásának nehézségein keresztül illusztrálja(40:08).

00:00 A család rövid bemutatása 01:16 Tanulmányok 02:12 Az édesapa bemutatása 04:11 Polgári életforma 05:15 a balatonfűzfői gyár jellemzése a II. világháború idején, majd az internált édesapa sorsa 14:51 A Pápai Református Kollégium mindennapjairól 20:06 Érettségi utáni tanulmányok, osztályidegenség 24:18 1956-os élmények 28:17 Az Operaháznál töltött időkről, az aczéli kultúrpolitikáról 32:01 A vitorlázó olimpiai kerettagságról

Az interjúalany mesél a II. világháborúról, az orosz fogságról, az 50-es évekről, a beszolgáltatásokról, a TSZ-rendszerről és a TSZ-ben végzett könyvelői munkájáról. 0:13--születés, család, apja és nagybátyja I. világháborús szolgálta, testvérei II. világháborús szolgálata; 3:35--gimnazista évei; 6:12-- hogyan emlékszik a különböző országrészek visszacsatolására, milyen volt a vallásos élet a korabeli iskolában; 8:43--hogyan emlékszik az ország német megszállására, hogyan érintette a tanulmányait a háború; 10:19--hogyan esett munkaszolgálatosként amerikai fogságba Ausztriában; 12:16--hogyan jutott haza Magyarországra és hogyan vitték el kényszermunkára; 17:0--a Gulágon töltött idő; 23:0--művelődési lehetőségek a táborban, hogyan tett szert új, marxista világképre tábori tapasztalatai alapján; 25:30--hazaérkezése, mi fogadja itthon, hogyan módosították az itthon látottak a világképét; 28:35--hogyan kerül előre a hivatali ranglétrán, könyvelői munkája a TSZ-ben

Az interjúalany 1958-ban született Sátoraljaújhelyen, gyermekkorát Sárospatakon töltötte. Beszél családjának származásáról, vallásáról. Viszonylag jómódú családból származott, anyai részről rokonait kuláknak nyilvánították és elvették mindenüket, apai részről szociáldemokraták voltak és beilleszkedtek az új rendszerbe. Sok volt a politikai vita a családban. (05:34) Szüleitől hallott sok II. világháborús történetet. A háborút leginkább egy túlélési kalandként ismerte meg. (11:00) Beszél a koalíciós korszakban a családot ért változásokról. Anyai részről rokonait ellehetetlenítették, kuláknak, osztályidegennek nyilvánították. Vallásossága miatt anyját kirúgták a tanítóképzőből. (13:10) Elmondja a Rákosi-korszakról hallott ismereteit. (16:56) Beszél az 1956-os eseményekről, apja részt szeretett volna venni a forradalomban Budapesten, de fiatal volt és nem engedték neki, anyja nem tapasztalt Sárospatakon semmit. (19:26) Beszél diákéveiről, Eger mellett járt általános iskolába. Zavarta a kettős nevelés: otthon lelkész apja vallásra nevelte, az iskolában a tanárok tagadták Isten létezését. 14 évesen került a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába. Rövid ideig ateista volt, de egy év után visszatért a református valláshoz. (24:20) Beszél arról, milyen volt a diákélet az ország egyetlen református gimnáziumában. Ekkor döntött a pedagógusi pálya mellett. (27:14) Miután végzett tanulmányaival, egyből kapott tanári állást a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Mindemellett számára a 80-as évek lehangoló, letargikus és teljesen unalmas volt. (28:42) Beszél egyetemi éveiről. Sok szamizdat könyvet olvasott, ezek szellemi felfrissülést hoztak számára. (30:14) Részt vett a demokratikus ellenzék egyes rendezvényein, de ebből kiábrándult és inkább a népiekhez csatlakozott. 1987-ben pezsdült fel a rendszerváltó politikai élet, ekkor kerültek egymással kapcsolatba az ellenzéki csoportok. A társadalomban is lehetett érezni a változást. (33:48) Beszél az 1985-ös választásokról, ahol először jelentek meg a demokratikus ellenzék képviselői. Nem ment el szavazni, mivel nem tartotta ezt a rendszer valódi engedményének. (35:44) Jó barátja volt Csengey Dénesnek. Nem értettek mindenben egyet, de elfogadták és tisztelték egymást. Részt vett az MDF debreceni megalapításában, kapcsolatai voltak az országos szervezettel. (41:30) Debrecenben vetődött fel először a Páneurópai Piknik ötlete, itt kezdték el szervezni is. (42:58) Örült annak, hogy az MDF megnyerte a választásokat, de érezte már a problémákat: nagyot lehetett bukni és a szakemberek nem vállaltak politikai szerepet, így olyan képviselők voltak, akik sok esetben saját érdekeiket nézték. Az interjúalany elutasította a debreceni alpolgármesteri pozíciót, ezt máig nem bánja. 1991-ben már látta, hogy az MDF bele fog bukni a kormányzásba. Ekkor ment át Pápára újraalapítani az iskolát. (45:58) Antall Józsefet unalmasnak tartja, viszont elismeri, hogy az ő diplomáciai képessége és tudása szükséges volt a helyzet konszolidálásához. Azt várta, hogy a rendszerváltoztatás után Magyarország 10 éven belül fel tud zárkózni Nyugat-Európához. (48:46)

Az interjúalany 1930-ban született Kunhegyesen. Beszél családjáról, származásáról. Nagyszülei Horthy Miklós szüleinek voltak szomszédai. (03:04) Délvidék visszatérése után (1941) a család visszaköltözött a Zomborba (Bácska), ahonnan az apa származott és ahol újra állást kapott. Itt éltek 1944 októberéig. Az utolsó vonattal jöttek vissza, amivel a teljes hivatali gárda is. Sok szerbet, akik együttműködtek a magyarokkal, kivégeztek a partizánok. Beszél a Délvidéken kialakult harcokról, a család bajai letelepedéséről. (10:02) Részletesen beszél a cserkészetről, a törvényekről, elvekről. 4. elemiben csatlakozott a cserkészekhez. Zomborban is aktív cserkészmozgalom volt a terület elveszítéséig. (13:32) A világháború végén nehezen zajlott az oktatás, össze kellett vonni az osztályokat, ideiglenes tantermek voltak, mivel az iskolák többségéből hadikórházat alakítottak ki. (16:48) 1948-ban érettségizett. Mivel barátaival együtt nem léptek be egyik kommunista mozgalomba sem és korábban cserkészek voltak, 1951-ben behívták őket munkaszolgálatra. Az interjúalanyt laktanyaépítésre vezényelték. (23:18) A második laktanya építésekor, több hónap után kapott Karácsonykor pár nap szabadságot. Később javult a helyzet, villanyszerelőként társaival már felügyelet nélkül dolgozhatott. Két év után térhetett haza. (28:50) 1951-es behívásáig titokban szervezte a cserkészetet. Munkaszolgálata alatt koncepciós perekkel próbálták teljesen ellehetetleníteni a bajai cserkészeket. A cserkészek a Horthy-korszakban egyszerre kaptak lelki- és (fél)katonai kiképzést is. Kiemeli Teleki Pál cserkésszervező tevékenységét és az 1933-as gödöllői jamboreet. (37:24) 1951-ig a "föld alatt", egyenruha és jelvények nélkül, de sikeresen működött a bajai cserkészcsapat. (38:46) 1953-as leszerelése után az interjúalany vízhordalékmérő vállalatnál helyezkedett el, majd a betonútépítőhöz került. (40:20) Az 1956-os forradalom Mezőkövesden érte. Elindult munkatársaival Budapestre, de egy szovjet katonai hadoszlopba ütköztek. Bezárták őket és készültek a kivégzésükre, amikor elkezdték az oroszok a kivonulást és elengedték a munkásokat. Az interjúalany nem is hitte volna, hogy elbukhat a forradalom. (43:22) A szabadságharc leverése után el akarták fogni, de értesült róla, hogy keresik, menekülnie kellett Jugoszláviába, ahol a szerbek elfogták. Beszél a Jugoszláviában uralkodó körülményekről, folyamatos átszállításairól, dolgoztatásáról. Végül Franciaországba sikerült utaznia. (54:20) Beszél Franciaországi munkájáról, életéről. Elmondja, hogyan ismerkedett meg már kint élő magyarokkal. (58:56) Rövid idő után az NDK-ba került, ahol cipőgyárakban dolgozott, majd több mint 30 éven keresztül teherautósofőrként dolgozott. (01:00:04) Haza nem jöhetett, 1961-ben tudott először apjával Bécsben találkozni. A rendszerváltoztatás után visszakapta magyar állampolgárságát is, azóta mindkét országban lakik. (01:03:34)

Az interjúalany beszél arról, hogy a II. világháborúban fiatal kora miatt szabadcsapat tag lett, majd a pápai ejtőernyősökhöz csatlakozott (0:10). Kétszer szökött meg orosz fogságból, majd magyar fogságba került, hastífuszt kapott, kórházba került (1:30). Fiatalon kellett szembenéznie a halállal, de túlélte, sőt, hazamehetett és leérettségizett (3:20). Ellenállásban szervezkedett 1945 után, sőt, a Bakonyban elfogták, és megfenyegették, hogy apját elviszik, így hagyta magát elvinni (7:00). Az oroszok először Veszprémben hallgatták ki, ahol nem verték, de nem fűtöttek (8:30). Úgy vallatták, hogy mindig ugyanazt kérdezték, és így kerestek "ellentmondásokat". A bíróság biztosított "tolmácsot", de az sem tudott magyarul, így alig értette meg, hogy 10 év javítótáborra ítélték (10:00). Sopronkőhidán és Lembergen át a Burját-Mongol Köztársaság egyik haláltáborában kötöttek ki az erdőirtási területen. A hegyek közötti nehéz munka után térdig érő vízben kellett hazamenni, az emberek elkezdtek meghalni (13:50). Szól arról, hogy mennyire meglepődött a kenyér grammban való számolása miatt, illetve arról, hogy nagyon megbetegedett (19:45). Az őszi orvosi ellenőrzés során 3/4 invalidusnak nyilvánították és elküldték krumplit szedni. Ő megpróbálta megölni magát egy mérgező növénnyel, de a magyar orvos megmentette (22:08). Majdnem száz nagyon beteg társával együtt tutajon úsztatták egy kórháztáborba, ahol már nagyon hideg volt, a holttesteket pedig farkasoknak adták (27:50). Egy ún. invalid kolóniára szállították ezután, ahol összebarátkozott egy orosszal és a konyhára került dolgozni (32:25). Ezután egy mezőgazdasági táborba került, ahol krumplit szedett egy magyar brigáddal (35:00). Elmesél egy epizódot egy matematikus oroszról, aki meg tudott enni egy vödör nyers krumplit, s a táborparancsnoknak jutalmul még egyet adott neki (37:20). Egy orvosi ellenőrzésnél megállapították, hogy már jól van, így visszakerült az erdőirtásra. Hamarosan megint beteg lett, de most nem akarták kórházba engedni, de végül mégis sikerült (42:15). Végül arról szól, hogy egy pakoló brigádhoz került, és ekkorra már kitanulta, hogyan lehet életben maradni a táborban (47:20).

Az interjúalany édesapja származásáról számol be(0:05).Dr. Suba Györgyné 1939-ben született és sokáig egy tanyán élt szüleivel. A háborúra nem emlékezik, de rokonai sokat meséltek a harcokról(0:38).Az interjúalany visszaemlékezik arra, amikor 1944 novemberében a szovjetek bevonultak a lakhelyükre - ennek körülményeit idézi fel(2:40).Az interjúalany szól a fosztogató szovjet katonákról(4:59).A német bevonulás előtt 1944 nyarán összeszedték a környékbeli zsidókat. Ezzel kapcsolatban mesél el egy történetet(8:45).A háborút követően az édesapjának az elesett katonákat kellett temetnie. Ezzel kapcsolatban a földosztásról és a TSZ-esítésről is beszél(10:09).Édesapja a háború után alkalmi munkákat vállalt, többnyire az újáépítésben dolgozott, később az interjúalanynak is dolgoznia kellett, fiatal kora ellenére(12:49).A szülei nem szerették volna továbbtaníttatni az interjúalanyt, inkább az otthoni munkákba fogták be(14:47). Az életének legnehezebb korszaka az '50-es évek voltak, hiszen alig volt mit enni(16:08).1956-ban az interjúalany megpróbált kitörni a falusi életből és egy kecskeméti kertészeti szakközépiskolába jelentkezett(18:37).Egy sátoraljaújhelyi kertszeti technikumba jelentekezett, ezt elvégezte és ebben a szakmában 4 évig dolgozott(21:25).Dolgozott könyvelőként is, majd kulturális ügyintéző lett, közben több képesítést is szerzett(22:45).Munkájához tartozott a felnőttképzés, diákoktatás és a közművelődés(25:48).Országjáró túrákat is szervezett(27:53).1956-ban a forradalomról október 24.-én értesült. Ekkoriban még iskolába járt, tanárai óvták az erőszakos eseményektől(29:12).De november 4.-én pár diáktársával úgy döntöttek, hogy elhagyják az iskolát és gyakorlatilag bandákba verődve útra keltek, hogy hazajuthassanak. Ennek a történetét meséli el(31:50).Az interjúalany mesél a gyermekkori tankönyvekről és az iskoláiról, tanítóiról(40:42).A hittanképzésben csak 4. osztályig volt része, utána már eltörölték. Ezzel kapcsolatban beszél a korszak vallásos életéről(43:57).