Az interjúalany beszél arról, hogyan fogadta 18 évesen a második világháború kitörését (0:11), majd arról, hogyan élt túl éppenhogy egy légitámadást (1:50). Szól arról, hogy bemérőként hogyan segítette a tüzérség munkáját (5:10), valamint arról, hogyan vitték Budapestre, és hogyan kezdődött meg a főváros ostroma, és miként esett orosz hadifogságba (8:08). Szól kifosztásáról, a szovjet katonák viselkedéséről (12:52). Visszatér Budapest ostromára, a kitörési kísérlet tragédiájára (17:04). Szól arról, hogyan vitték ki a Kaukázusba hadifogolyként (19:15), és arról, hogy milyen kevés élelem mellett mennyit kellett dolgozni (21:50). Beszél arról, hogy mikortól tudott kapcsolatot teremteni családjával, akikkel kölcsönösen halottnak hitték egymást (23:20). Beszél hazatéréséről 1947 nyarán, a kommunistákra való kötelező leszavazásról (27:05), majd arról, hogy mivel foglalkozott hazatérése után (30:50). Végül családjuk kulákká nyilvánításáról, a szövetkezetesítésről, valamint a hit és a kommunizmus összeférhetetlenségéről szól (31:55).

Az interjúalany beszél opera és színház karrierjének kezdetéről (0:08), majd arról mi indította erre a pályára, és hogy lett az Opera társulatának tagja (1:30). Szól arról, hogy a Kolozsvári Színház munkatársa lett Erdély visszacsatolása után, s ekkor a magyar kormány mindent a rendelkezésükre bocsátott, valamint szól az erdélyi nemességről, például Bornemissza báróról (5:35). Hozzáteszi, hogy a fiatalok már nem tudnak arisztokratákat játszani a színpadon, mert nem találkoznak velük az életben sem, de régen ez másként volt (8:38). Szól a nemzetiségi feszültségek hiányáról, valamint az 1944-es megnyitóról, amin Hóman Bálint is tiszteletét tette (13:05). Szól arról, hogyan készült szerepeire (15:28), majd arról, hogyan kezdte újra karrierjét Debrecenben. Elmeséli, hogyan csókolta meg a játék közben egyik tanárnője, mikor még statiszta volt (17:36). Szól a szocialista fordulatról és a színházi élet megbénulásáról (21:08), majd arról, hogyan alakult meg és bővült a társulat (24:10). Beszél Soós Imréhez és Mensáros Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról, a kettő személyiségéről (27:30). Beszél az 1956-os forradalomról (30:00). Végül kedvenc szerepeiről, nyugdíjba meneteléről és további munkájáról szól (35:00).

Az interjúalany beszél családjáról, piarista oktatásáról, magyartanárának, Bulányi Györgynek a hatásáról (0:05), majd rátér arra, hogy a piarista szellemet közvetítette az iskola, de mindenkinek meg kompromisszumra kellett jutnia a kommunista rendszerrel (4:55). Szól II. világháborús emlékekről, a bombázásokról, egy osztálytársa haláláról és temetéséről (9:45), valamint a zsidóüldözésről (13:03). Szól érettségi vizsgájáról (14:48), egyetemi felvételijéről és az egyetemi tanszabadság akkori magasabb fokáról (15:40). Szól arról, hogy miként került végül fizikus szakra (17:20), és arról, hogyan kezdett az egyetemen feladatokat vállalni (19:45). Szól arról, hogyan ütközött a kommunista rendszerbe az egyetemen: egy munkás barátjához intézett félreértett viccből botrány lett, egy társának pedig azt tanácsolta a tanulmányi osztály, hogy ne egy évfolyamtársat, inkább egy munkáslányt vegyen el (22:00). Elmondja, hogy a katolikus egyház akkoriban közeledni akart a munkássághoz, de későbbi felesége lelkiismeretvizsgálati papírját átkutatták és felreértették, így abból is botrány lett (24:20). Szól arról, hogyan döbbent rá arra, hogy 1948 után már csak "csendben" lehetett tanulni az egyetemen (26:00), valamint szól Sántha Kálmán munkásságáról és rendszerellenességéről (28:58). Beszél arról, hogy először rezignáltan, majd lelkesen fogadta 1956-ot (32:50). Végül szól a Rákosi-rendszer és a Kádár-korszak különbségeiről (34:42) és későbbi kutatói tevékenységéről (36:08).