Az interjúalany beszél gyermekkoráról, iskoláiról (0:00), majd középiskolájáról (5:00). Szól arról, hogy édesapja tizenkétszer sebesült meg az I. világháborúban, vitézi földjét csak a többiek után volt hajlandó átvenni. Így 1944 végén kapta meg, de egy fél évvel később vissza is adta (7:12). Szól a román megszállásról, mikor tiszteket szállásoltak el a házukban (8:53). Beszél az Ébredés mozgalomról, amiben megújult az ő hite is (12:35). Elmeséli, hogyan kezdett érdeklődni a zene iránt, hogyan végzett teológiát és konzervatóriumot (14:50). Szól arról, hogy micsoda összetartás volt 1956-ban, és arról, hogy ő is eldöntötte, felmegy a fővárosba harcolni, ám akkor már a szovjet csapatok miatt nem lehetett (19:00). Beszámol arról, hogyan vertek agyon egy ávóst a bányászok Miskolc utcáin (24:00). Beszél az ÁVO működéséről, például arról, hogyan vertek meg egy papot, aki az önkéntes szövetkezetek létrehozására buzdított (25:20). Visszatér az Ébredés mozgalomra, angol-amerikai gyökereire és magyarországi jelentőségére (27:15). Végül arról szól, hogyan lett segédlelkész Miskolctapolcán, hogyan próbálta szervezni a közösségi életet, és miként helyezte át az Állami Egyházügyi Hivatal embere (31:52).

Julika néni nagy átéléssel és szeretettel mesél a Kőrös-mentén megélt gyermekkoráról: a recesszió korai emlékéről (00:55), édesapja háborús fogságáról (02:15), a mezőberényi polgári iskolás éveiről, a dolgos hétköznapokról. Férjhezmenetele után is gazdálkodtak, beszolgáltattak, termeltek (14:30), majd a téeszesítés után, az '50-es évek második felétől, családi gazdálkodásuk is "bement" a téeszbe. Itt téesz-könyvelő lett. (16:35) Majd Gyömrőre kerültek és 44 éve él itt. (17:25). Kitér a sok-sok, szorgos munkával végzett mezőgazdasági munkákra (24:25), állattartás, rizstermelés a településhatárban (30:11) Ma egyedül él, már Gyömrőhöz kötődik.

Az interjúalany beszél a családjáról (0:20), édesapja orosz hadifogsággal kapcsolatos élményeiről (0:50), édesapja hazatéréséről (8:16), a svábok kitelepítéséről, és arról, hogy a családot azért nem vitték el, mert magyarosították a nevüket (11:32). Mesél arról, hogy nem volt jellemző, hogy a svábok helyére betelepültek más emberek (15:07), arról, hogy milyen volt a magyarok és a svábok együttélése (16:24). Beszámol arról, hogy a sváboknak általában volt szakmájuk (18:48), kitér az ötvenes évek terrorjára, a kulákok meghurcolására, a jegyrendszerre, a kenyérért való sorban állásra, a beszolgáltatásra (19:20). Beszél végzettségéről, munkájáról (27:30), a ’60-as évek hétköznapjairól, a politikához fűződő viszonyáról (28:03), a Kádár-korszak és a mai rendszer összehasonlításáról (29:52), majd visszatér a munkájára (31:03), végül pedig a rendszerváltoztatással kapcsolatos véleményét is kifejti (33:10).