Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról (0:30), majd arról, hogy a II. világháborúban édesapja gazdászati tiszt lett (3:30). Szól Trianon következményeiről és az I. bécsi döntésről, amit édesapja így kommentált: "az a baj, hogy nem azok adják vissza, akik elvették" (5:13). Szól a Pápai Református Kollégium életéről, szervezetéről (6:45), a hazaszeretetre és polgári ízlésre nevelésről (10:00). Beszél a Horthy-korszakról, és arról, hogy Horthy István testesítette meg az ideált a fiatal lányoknak (12:22). Szól arról, hogy a front közeledtével ki akartak menni önkéntes munkára Németországba, ám ehelyett Lengyelországba vitték őket marhavagonban, ahol gyári munkát kellett végezniük. Miután vőlegénye beállt katonának, gyorsan hazaengedték őket (17:30). Szól arról, hogyan élték át korábban a bombázásokat, illetve hogyan viselkedtek az orosz megszállók: bombatölcséreket töltöttek fel könyvekkel, mikor cseresznyét vittek sebesült társaiknak, az egész fát kivágták (20:15). Szól a háború utáni életről, a cserekereskedelemről, inflációról, valamint az egész környékről kezelésre érkező megbecstelenített lányok és asszonyok (24:30). Szól arról, hogy ők maguk hol bújkáltak az oroszok elől (26:18), a háború utáni életkörülményekről, hogy például csak 2 méter anyagot lehetett vásárolni (31:50). Szól Pápa lakosságának menekültekkel való felduzzasztásáról, arról, hogy lakásukból csak a hálót tarthatták meg, de az is tele volt ismerős menekültekkel (35:08), a "fasiszta" könyvek bezúzásáról (39:00), valamint Sulyok Dezsőről és a politikai rendszer megszilárdulásáról (39:50). Elmeséli, hogy az erőszakoskodó oroszok nagyon féltek a tisztjeiktől, valamint azt, hogy a hasonló német katonákat egy pofonnal le lehetett rázni (42:20). Végül az 1950-es évek mindennapjairól, kulturális életéről és az 1956-os forradalomról szól (44:20).

Az interjúalany beszél családjáról és oktatásáról a győri internátusban (1:08). Rátér a II. világháború éveire, a várost sújtó járványra és a nyilas uralomra (2:57). Beszél budapesti kollégiumi éveiről (5:35), majd ügyvezető igazgató nagybátyja pereiről, börtönbüntetéséről és internálásáról (07:08). Szól államügyész bátyja meghurcolásáról (9:15). Beszél a Budapestre költözésről (16:37). Feleleveníti a királypuccs eseményeit (21:10), Horthy Miklós szerepét a pesti zsidók megmentésében (24:20), egy ismerőse megmenekülését a mauthauseni táborból (26:55), a német és orosz megszállást (29:43). Beszél az 1950-es évekről és arról, hogyan hatott életükre az 1956-os forradalom (34:50, 43:22), illetve feleleveníti a mosonmagyaróvári sortűz eseményeit is (10:55). Végül a rendszerváltoztatás hatásait elemzi (44:24).

Az interjúalany beszél születéséről, gyermekkorráról, arról, hogyan kezdett fiatalon a salgótarjáni bányában dolgozni (0:05). Szól arról, hogy elvitték a katonának a Don-kanyarhoz, majd egy gránátrobbanás miatt légnyomással került a kijevi kórházba, és 1945-ig nem nagyon tudott beszélni (3:50). Elmeséli, hogy az oroszlányi bányában dolgozott 1947-től, ahol 1955-ben egy szörnyű baleset következtében amputálni kellett a lábát (5:50). Visszatérve a háborúhoz, mesél a Don-kanyarnál a sebesültek ellátásáról (10:55), majd arról, hogy nem tudtak az áttörésről időben, és arról, hogyan sebesült meg (13:10). A feleségével hivatalosan is tudatták, hogy eltűnt (16:30). Elmeséli, hogyan meséltek az öreg bányászok a bányamanóról, minek következtében a sötétben egy másik bányászt fejbevágott (17:00). Elmeséli, hogy 49-ben beomlott a bánya, 52 óráig voltak elzárva a világtól, a barátjának pedig ezidő alatt megőszült a haja (18:15). Szól a Don-kanyarnál a bunkerépítésről, a hidegről és az ellátásról (21:00). Szól családja sorsának további alakulásáról és arról, milyen körülmények között lett cukorbeteg (24:40).