Az interjúalany beszél családjáról, tanulóéveiről (1:20), valamint arról, hogy jegyző édesapját üldözték a nyilasok, bújdosnia kellett (3:58). Szól arról, hogy az ott maradt kisnyilasok megalapították a kommunista pártot, így tovább folytatódott édesapja üldöztetése. Bár a népbíróság felmentette, az egészsége ráment az üldöztetésre, nem kapott érte nyugdíjat, és a lakását is elvették (6:35). Szól arról, hogy a megszálló orosz katonák elvették édesapja zsebóráját (11:05), majd arról, hogy édeasnyja rokonai meghaltak a Don-kanyarban (12:50). Szól a zsidók gettóba tömörítéséről és elhurcolásáról (13:12), majd a református kollégium államosításáról, a változásokról, a tandíj eltörléséről és a tanári kar megváltozásáról, valamint a sportéletről (16:10). Szól arról, hogy osztályidegennek számított "népnyúzó jegyző" édesapja miatt, a felvételijét pedig elvágta a párttitkár (28:05). Egy állami gazdaságnál helyezkedett el, ahová katonai szolgálata után nem akarták visszavenni (30:25). Elmeséli, hogy egyszer nem fogadták el az aratási jelentését, mert nem írt bele hazug adatokat a túlteljesítésről (31:58). Szól katonai szolgálatáról, ami épp 1956 október végén ért volna véget, és ahol rádiósként teljesített szolgálatot (36:45). Beszél arról, hogy nem örültek az 1956-os forradalomnak, mert nem szerelhettek le, hanem készültségbe álltak (38:45), valamint arról, hogy el voltak készülve Zalaegerszeg megvédésére, de a szovjet túlerő miatt megadták magukat (41:45). Az ezredparancsnok "árulása" miatt a lakosság megvetette a katonákat (44:35). Visszatért a civil életbe, a textilgyárban helyezkedett el és esti iskolában érettségizett (47:08). Végül arról szól, hogy miként állt ellen a pártba való belépésnek, miként lett üzemvezető, és hogyan működött az üzem (51:02).

Az interjúalany beszél családjának II. világháborús emlékeiről (0:13), külön kitérve Sopron bombázására (2:18). Elmeséli, hogy mikor édesapja visszatért 1951-ben a hadifogságból, nem ismerték meg az állomáson (5:18). Beszél arról, hogy a horvátnak jelentkező kópháziak korábban hazajöhettek Titó közbenjárása miatt (07:45). Szól arról, hogy édesapja hogyan esett hadifogságba a Donnál, és milyen volt a tábori élet az Urál lábánál (8:54), majd arról, hogy miként zaklatták édesapját hazatérése után és hogyan lépett be a TSZ-be (15:22). Beszél 1956-os emlékeiről, és arról, mennyire kiürült a település, ahogy a fiatalok mind disszidáltak (16:42). Felolvas egy 1950-es levelet, amit édesanyja írt Rákosinak, hogy segítse elő férje hazatérését (20:50). Beszél arról, hogy horvát anyanyelvét elfelejtette az iskolában, majd később hogyan tette le a nyelvvizsgát (23:40). Arról is szól, hogyan volt lehetősége kiutazni Horvátországba, milyen élmények érték ott, és hogyan próbálták meg az ottaniak rábeszélni, hogy települjenek át (26:38).

0:00 családi háttér, gyermekkor, örökbe fogadták, miután a szülei otthagyták a szoptató dajkánál, mesél az iskoláiról 5:06 egy zsidó családhoz ment el szőnyeget csomózni két évig, utána pedig kifutónak vették fel az egyik selyemgyárba 8:02 ezt követően egy hadi üzemben dolgozott, ahol többet fizettek nekik, de a munkahelyi légkört, ezért nem dolgozott ott sokáig, ezért a cérnagyárban dolgozott tovább, mesél arról, hogy a háború után „német nevűket” kerestek a rendőrkapitányságra 14:24 a német katonák szinte besétáltak az országba, nem volt velük különösebb probléma 16:16 az élelemszerzés nagyon nehéz volt, időnként lőttek, csákánnyal bányászták ki a fagyott földből a marharépákat 20:34 a bombázások szörnyűek voltak, egy alkalommal a mellettük lévő pincébe csapódott be a bomba, a Váci úton egy villamosnyi embert pusztított el egy bomba 24:32 a háború után kezdődött a batyuzás, ami azt jelentette, hogy vidékre mentek árut cserélni élelemre 30:49 a zsidók üldöztetésére emlékezik vissza