Az interjúalany beszél arról, hogy a családja a Felvidékről települt át Magyarországra (0:13), ahol Békéscsabára telepítették át őket (2:35). Beszámol tanulmányairól, az iskolai cigányverésekről (3:07), családja híres zenészeiről (5:38), kisdobos és úttörő múltjáról (6:33), arról, hogy nem tanult tovább (7:38). Mesél a család 1956-os érintettségéről, féltestvére bújtatásáról (8:38). Megemlíti, hogy miután 14 évesen feljött Pestre, egy varrodában dolgozott (10:57), és megpróbálták beszervezni a pártba, de végül nem lépett be (12:57). Beszél arról, hogy férjével milyen lakásokban laktak (15:22), milyen karriert futott be zenész férje (17:17), hogyan bántak a gyerekeivel az iskolában (20:34). Kitér arra, hogy férje a rendszerváltoztatás idején belépett az SZDSZ-be (21:53), és halálát követően az interjúalanyt is felkérték helyettesítésére, de nem vállalta el (24:05).

0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja csendőr volt, édesanyja háztartásbeli, emiatt nem engedték felvenni 3:43 a téeszesítés idején még gyerek volt, elvették a szülei földjét, de később már lehetőséget nyújtottak a TSZ-ek 6:54 a bátyja katona volt 1956-ban, a géppuskákat hazahozta a forradalom bukása után 8:33 a szórakozási lehetőségeket jelentették a színjátszó körök a diákok számára, továbbá a kultúrházban voltak bálok 13:44 a KISZ-nek is a tagja lett, mert ott nem kérdezték a származását, aztána bálokat idézi fel 20:15 az egyházi elnyomást nem érezte, de pl. a pedagógusok gyermekei nem mehettek templomba 25:10 felidézi a kötelező május elsejei felvonulásokat 27:50 külföldre el tudtak utazni, az első autójukkal mentek 29:47 a rendszerváltoztatásnak örültek, de az elvárásokkal szemben nem minden úgy alakult, ahogy azt elképzelték

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, munkás szüleiről (0:12), majd rátér arra, hogy gyerekként milyen játékokat játszottak, hol aludtak (5:00). Beszél az ünnepekről, a karácsony megünnepléséről (8:20). Szól II. világháborús emlékeiről, a bombázásokról, valamint arról, hogy kiszedették a fülbevalókat a lányok füléből, nehogy a szovjetek kitépjék (10:57). Szól a svábok kitelepítéséről Solymárról. A listáról az utosló pillanatban vették le őket, mert édesapja foglalkozására szükség volt, de sok rokonukat kitelepítették (13:18). Szól arról, hogy sokan elásták az értékeiket abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. Szól az első és második transzportról, valamint arról, hogy Karlsruhe környékén barakkokban szállásolták el a kitelepítetteket (17:00). Egyik kitelepített sógora 1954-ben egy felhívás hatására Ausztráliába települt, ahonnan még ma is levelezik a két család (21:00). Megemlíti az 56-os forradalmat (22:48), majd rátér arra, hogy a kitelepítés után nem volt tanítás sokáig, ő pedig dolgozni kezdett. Először az óvodában segített be, majd kitanulta az esztergályos szakmát (23:40). Később irodai munkára került, békekölcsönt kellett váltania, majd végül a faiparban kezdett dolgozni. Itt ismerte meg a férjét is, aki később iparengedélyt váltott ki (27:10). Arról is szól, hogy sokan félelemből magyarosították a nevüket (31:50). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről szól, a rengeteg munkáról, ami az ország újjáépítéséhez kellett. A fejlődést jól jelzi, hogy nem kellett annyi gyermekkoporsót készíteni, mert a gyermekhalandóság nagyban csökkent. Szól arról is, hogyan élénkült meg a németországi rokonokkal való kapcsolattartás 1956 után (32:30).