Az interjúalany beszél balti orosz származásáról, rigai gyermekkoráról, a Baltikum jellegzetességeiről (0:40), majd rátér arra, hogyan került a csehszlovákiai Brünnbe egyetemre amerikai sógora támogatásával. Itt ismerkedett meg magyar férjével, és innen költözött Magyarországra (2:30). Szól a Rákosi-rendszer borzalmairól, férje eltávolításáról és zaklatásáról, majd tulajdonképpeni halálba kergetéséről (7:00). Szól az amerikai Memphisben szerzett élményeiről, a fekete és fehér lakosság konfliktusáról, valamint arról, hogy miként népszerűsítette a magyarokat Amerikában. Különösen a magyar tudósok, Neumann János és Szilárd Leó fogta meg az amerikaiakat (9:05). Szól II. világháborús élményeiről, Budapest ostromáról, és arról, hogy nem tudta mivel etetni ikergyermekeit. Dezertált magyar katonák segítettek neki. Arról is szól, hogy az oroszok nem szerették a magyarokat, mert nem ugrottak ki a háborúból (18:06). Rövid időre visszatér a Baltikumban megélt I. világháborúra (23:45), majd értékeli a kommunista és nemzeti szocialista rendszerek bűneit (25:38). Végül a magyar nép különlegességéről beszél (29:52).

Az interjúalany beszél születéséről, egyik ágról horvát, másik ágról magyar őseiről, a Czapáry név eredetéről (0:58). Szól édesapja munkájáról és lakhelyükről (5:58). Szól oktatásáról, a zalaegerszegi Deák Ferenc polgári iskoláról, valamint arról, hogyan került az Eötvös Collegiumba és ott mely tanárok tették rá a legnagyobb hatást (9:20). Beszél arról, hogy a budapesti egyetemen nem érte megkülönböztetés a zsidókat, sőt, rajongtak Fejér Lipót professzorért (17:02). Mesél az akkori egyetemi életről, a gólyák tréfálkozásairól, tanulásról, és arról, hogyan helyezkedett el az egyetemen még tanulóként (19:20). Mesél a bécsi döntéseket kísérő ovációról, tüntetésekről, melyen ő is részt vett, valamint arról, hogy Észak-Erdély visszaszerzése után egy egyetemi csoporttal kiment Magyarborzásra utat építeni (24:45). Szól Magyarország hadbalépéséről (28:02), családja elmeneküléséről Zalaapátiból, és arról, hogy visszatérésükkor az állásukat már elvesztették (29:30). Egyik unokatestvére ijesztő lelki állapotban tért vissza a Don-kanyarból (31:30). 1944 októberétől híradósként szolgált (33:15). Beszél a német megszállásról, ahogy az Eötvös Collegiumban bujkáló egyik franciát letartóztatták, vagy ahogy egy Zala megyébe menekült bajor papot elvittek a csendőrök (35:20). A háború során nyugatra vitték, angol hadifogságba került, majd 1946 februárjában hazaszökött (37:25). Beszél a németországi éhezésről (40:20), majd arról, hogyan védték meg egyszer amerikai katonák az oroszoktól (41:18). Szól Magyarország 1945 utáni helyzetéről (44:00), tanári pályájáról (46:38), valamint arról, hogy rövid ideig ő maga is a Nemzeti Parasztpárt tagja volt (48:46). Szól Mindszenty József személyiségéről, akinek Zalaegerszegen még ministrált is (53:38). Szól rokonáról, Martincsevics Pál gyékényesi plébánosról és Hajnal Zénó ferences atyáról, akiket bolgárok lőttek le. Brusznyai Árpádról, akivel együtt járt az Eötvös Collegiumba, szintén megemlékezik (55:35).

Az interjúalany beszél családjáról, gyerekkoráról, tanulmányairól, a kollégiumban töltött időszakról (0:22), édesapja első világháborúval kapcsolatos emlékeiről, kitüntetéséről (11:09), a cserkészetről és a levente egyesületekről (19:17), második világháborús bevetéseikről (26:03), a magyar és a német katonák felszerelése közötti különbségről, és további háborús emlékeiről (32:58), hazajutásukról, a szovjetek „házkutatásáról” (40:58), a kézigránátokról (53:20), édesapja angol fogságbeli élményeiről (55:45), a háború utáni újrakezdésről, munkájáról (1:03:05).