Az interjúalany elmondja, hogy polgári körülmények közöt élő, értelmiségi zsidó családjában milyen neveltetést kapott a II. világháború előtt, és mennyire tartotta a zsidó vallást, illetve annak szokásait. Szól férjéről, aki Raul Wallenberg sofőrje volt a II. világháború idején, és elmondja, hogy ennek az ismeretségének köszönhetően hogyan sikerült megúsznia a Németországba történő deportálást. Mesél Kádár Jánossal kapcsolatos élményeiről is, akivel személyesen is találkozott, mivel munkája következtében több neki rendezett is részt vett. 0:20--születés, család, iskolái; 3:33--mennyire tartják a zsidó vallást; 5.38--kapcsolata Raul Wallenberggel, a svéd diplomata zsidómentő tevékenysége; 7:45--hogyan tudta elkerülni azt, hogy Németországba deportálják, hogyan éli meg a szovjetek bevonulását; 11:24--második házassága, a zsidó vallás szerepe az életében; 14:38--viszonya a cionizmushoz, milyen problémái adódtak a származásából az élete során, hogyan jutott el Kádár János vadászataira; 18:10--milyen neveltetésben részesült

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, munkás szüleiről (0:12), majd rátér arra, hogy gyerekként milyen játékokat játszottak, hol aludtak (5:00). Beszél az ünnepekről, a karácsony megünnepléséről (8:20). Szól II. világháborús emlékeiről, a bombázásokról, valamint arról, hogy kiszedették a fülbevalókat a lányok füléből, nehogy a szovjetek kitépjék (10:57). Szól a svábok kitelepítéséről Solymárról. A listáról az utosló pillanatban vették le őket, mert édesapja foglalkozására szükség volt, de sok rokonukat kitelepítették (13:18). Szól arról, hogy sokan elásták az értékeiket abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. Szól az első és második transzportról, valamint arról, hogy Karlsruhe környékén barakkokban szállásolták el a kitelepítetteket (17:00). Egyik kitelepített sógora 1954-ben egy felhívás hatására Ausztráliába települt, ahonnan még ma is levelezik a két család (21:00). Megemlíti az 56-os forradalmat (22:48), majd rátér arra, hogy a kitelepítés után nem volt tanítás sokáig, ő pedig dolgozni kezdett. Először az óvodában segített be, majd kitanulta az esztergályos szakmát (23:40). Később irodai munkára került, békekölcsönt kellett váltania, majd végül a faiparban kezdett dolgozni. Itt ismerte meg a férjét is, aki később iparengedélyt váltott ki (27:10). Arról is szól, hogy sokan félelemből magyarosították a nevüket (31:50). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről szól, a rengeteg munkáról, ami az ország újjáépítéséhez kellett. A fejlődést jól jelzi, hogy nem kellett annyi gyermekkoporsót készíteni, mert a gyermekhalandóság nagyban csökkent. Szól arról is, hogyan élénkült meg a németországi rokonokkal való kapcsolattartás 1956 után (32:30).

Az interjúalany beszél családjáról (0:14), szülei vallásosságáról (4:15), arról, hogy Budapestről el kellett költöznie, édesanyja ugyanis meghalt, az édesapja pedig Mauthausenben volt, így nem volt ki nevelje testvéreivel együtt (5:56). Mesél a budapesti zsidónegyedről (9:42), a korabeli zsidó foglalkozásokról (10:59), arról, hogy a német megszállás alatt hogyan alakult a sorsa (12:11). Kitér tanulmányaira (13:46), végül bátyjával való kapcsolatáról mesél (18:10).