Az interjúalany beszél a felvidéki magyarság két világháború közötti nehéz helyzetéről (0:25), a második világháborús mindennapokról (4:29), Pozsony bombázásáról (5:31), arról, hogy édesapját a Szovjetunióba hurcolták az oroszok (6:57), a család többi részének pedig el kellett hagynia a Tátrát (7:19), az interjúalany ekkor döntötte el, hogy Pestre költözik (7:44), akit 1946-ban a család is követett (9:43). Mesél arról, hogy minden hadifogolyvonathoz kimentek a Nyugati pályaudvarra, és egyik nap megjelent az édesapja is (10:32). Az interjúalany beszámol arról, hogyan lett zenész (11:42), arról, hogyan telepítették ki Pestről 1951-ben Kálkápolnára, ahol keményen kellett dolgoznia (13:24). Visszatért a szüleihez, majd megkapta a katonai behívóját, de sikerült elintézni, hogy ne kellejen bevonulnia, ugyanis felvették egyetemre ének-zene és szlovák szakra (16:40). Elmeséli, hogy egy kultúrház igazgatója lett (20:30), hogyan segített a Magyar Íjász Szövetség megalapításában (21:52). Beszél az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről (24:18), arról, hogy öccse is részt vett a harcokban, majd kivándorolt az USA-ba (29:34). Elmondja, hogyan került a Magyar Rádióhoz, majd rádiós pályafutását részletezi (30:14). Kitér az eMeRTon-díj megalapítására, a beatzene támogatására, a párttal kapcsolatos konfliktusaira (39:56).

0:00 bemutatkozás, családi háttér, gyermekkor; a piarista gimnáziumban tanult 3:36 járt táncórára is, de a szülők akkor még elkísérték a lányokat; felidézi a szórakozási lehetőségeket 7:53 a középiskola után katona volt öt évig 9:05 1941-ben ment ki először a frontra, a szállítóalakulatoknál szolgált 13:30 karácsony után leváltották fél éves frontszolgálat után, 1943-ban ment ki ismét, de akkor már menekültek a szovjet hadsereg elől 15:34 1944-ben még egyszer kivezényelték a frontra, de akkor már Debrecennél voltak a szovjetek, Győrben köt házasságot még abban az évben, 1945 áprilisában pedig átmentek Ausztriában, onnan gyalog jött haza 17:46 hazaérve lefogták, mert németbarátnak tekintették, de egy hónap után kiszabadultak 18:50 a Horthy-korszak ünnepeit idézi fel, majd összehasonlítja ezt az ötvenes évek ünnepeivel 21:58 felolvas a katonanaplójából

Az interjúalany szól gyermekkoráról, édesapja cséplőgépének államosításáról, és arról, hogy korán hozzá kellett szoknia a házi és a kemény munkához is, mert édesapja 1942-ben kiment a frontra (0:20). Szól arról, hogy könyvelői vizsgát tett és a szövetkezetben kezdett dolgozni. Ekkoriban folytak az internálások, ő éppen lekerült a listáról, de rokonait elvitték. A trafikban gyorsan vásárolt nekik cigarettát meg ételt és beadta a vasúti kocsi résein (6:30). Két ávós lerángatta a vonatról, megfenyegették és megjegyezték a nevét. Ezután folyamatosan figyelték és nem hagyták elhelyezkedni. Sőt, a kommunista pártbizottság még bálozás során is nyilvánosan elhagyatta velük a termet (9:08). Szól további elhelyezkedési kísérleteiről, ám egy hónap után a helyi pártbizottság utasítására mindenhonnan kitették (11:20). Levelet írt az országos pártközpontba, akik a megyei pártbizottságot küldték ki kivizsgálni az esetet, de a helyiek nem engedték kiszállni a megyei pártbizottságot és eltussolták az ügyet. Több mint tíz évig nem dolgozhatott, 1952-tól 1963-ig (14:00). Szól családalapításáról is, a lakáshelyzetről, és arról, hogy még az 1960-as években is tulajdonképpen éheztek (20:48). Rátér világháborús emlékeire, arra, hogy kapott repesztalálatot a házuk, illetve arra, hogy az óvóhelyen a német katonák nyugtató gyógyszert osztottak. Később az orosz katonák nagyon megverték a falu orosz tolmácsát, aki egy I. világháborúból itt maradt orosz bácsi volt, akin számonkérték, hogy miért nem tért vissza a Szovjetunióba (24:35). Rátér az orosz katonák értékelésére, az erőszakoskodó, barbár kozákok és a civilizált tisztek közötti különbségre (35:00).