Az interjúalany beszél a II. világháborúból, édesapja hazatéréséről a francia hadifogságból (0:37). Szól a mezőgazdasági tudás átadásáról, az aranykalászos gazdatanfolyamról (5:26). Kiemelten szól a mezőgazdaság háború utáni átalakításáról, a beszolgáltatásokról, az élelmiszerhiányról, a valamint a tagosítás hullámairól (8:08) . Szól a megtermelt javak kereskedelméről, a sáskának nevezett kereskedőkről (18:30). Beszél a téeszesítés első hullámáról, az agitációról, és édesapja ellenállásáról (20:05). Szól a Kádár-korszak enyhébb körülményeiről, a háztáji gazdálkodás beindulásáról (24:30). Szól a korszak hitéletéről, a vallásos nevelés és a kommunista ideológia viszonyáról (25:25). Végül az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről beszél. (32:10).

Az interjúalany beszél családjáról, a Horthy-korszak visszásságairól, és a földkérdésről (0:30), majd rátér arra, hogy milyen nehézségeket okozott nagyapja temetésének költségei, és arról, hogyan próbált mások könyvéből tanulni az iskolában (5:20). Szól arról, hogy milyen nehéz volt elhelyezkednie (9:18), valamint arról, hogyan segített neki a tanító munkát kapni az Egyesült Izzónál (14:00). Arról is szól, hogyan járt a Tungsram könyvtárába olvasni, és miként ismerkedett meg Andréka úrral, aki illegális kommunista volt, és aki a népi írók felé terelte (18:16). A gyári munka során a zsidókkal és nyilasokkal való megismerkedésről is szól (23:05). Szól arról, hogy felvették középiskolába, de be kellett vonulnia a hadseregbe. Később dezertált, alig kerülte ki a csendőröket, de végül nem kapták el (25:20). Szól arról, hogy az oroszok is elvitték dolgozni, miután megszállták az országot, megpróbált elszökni, de nem sikerült (31:20). A Nemzeti Parasztpártban irodalmi példaképei ültek, így belépett, bár nem szerette a pártpolitikát. A legfontosabb kérdés a földreform volt, amit pártja dolgozott ki (32:32). 1947-ben a legfontosabb kérdés a szövetkezetek kérdése volt, erről Erdei Ferenccel közösen tartott gyűlést (35:20). A fordulat éve az NPP-t is felszámolta, sőt, a tagok az állambiztonság látókörébe kerültek (40:30), majd 1956-ban Veres Péter ki is jelentette, hogy többé senki balekja nem lesz (42:30).

Miskolcon született 1946-ban, apai és anyai ágon is erős a kötődése Miskolchoz. A helyhez, ahol élt rendkívül nagy hatással volt rá - ezzel kapcsolatban meséli el személyes és családi élményeit(0:11). Muzeológusként a '70-es években is és később is a temetők történetével foglalkozott. Valamint a miskolci kilátó történetével is foglalkozott(2:27). Visszaemlékezik a gyermekkorában még tiltott disznóölésekre is(4:33).1956-ra már nem gyermekként, hanem történészként emlékezik vissza. A forradalom alatt nem mehetett ki az utcára, de a szüleitől pontosan tud az eseményekről(5:19). Az utca, ahol a család lakott, többször is nevet változtatott, az interjúalany ennek okairól beszél(6:18). Dobrossy István a Bacsó utcai általános iskolába járt. A helyi nyomdák történetét is bemutatja - személyes élményein keresztül(8:25).1960-ban a mai Földes Ferenc gimnáziumba került, ennek az intézménynek a történetéről beszél. A koedukált iskolában fa, vagy vasipari tanulmányokat lehetett végezni(11:27).Érettségizése után értesült a Czinege honvédelmi törvényről, melynek a lényege az, hogy az egyetemi tanulmányok előtt is be kell vonulni a honvédségbe. Az iskolával kapcsolatban kellemes élményei vannak(14:02). Bár tisztában van azzal, hogy a szovjet és a náci ellentét, valamint 1956 megosztja az embereket, de az elesett hősöknek meg kell adni a tiszteletet(15:30). Tanára, Mádai Gyula ajánlotta be a Hermann Ottó Múzeumba(18:17). 1964-ben történelemből és néprajzból felvételizett. Az egyetemi és hallgatói életélről is mesél - köztársasági ösztöndíjasként nagyon jól élt(19:37). A katonaéveire visszaemlékezve elmondja, hogy együtt szolgált pl Hoboval és más közéleti személyiségekkel(22:15).Államvizsgázása után az egyetem alkalmazásában maradt, mint tanársegéd, ösztöndíjas. Járt Grúziában is(23:31). 1968-ban Csehszlovákiában volt, a bevonulás előtt pár nappal sikerült hazajutnia(24:39). 1973-ban visszatért Miskolcra, és a Hermann Ottó Múzeum alkalmazottja lett - ezt sikerült komolyan felvirágoztatni. Munkatársai és a múzeum sorsáról is mesél(26:15). Búcsút intett az említett múzeumnak, és átment a helyi levéltárhoz, majd innen 18 év munka után nyugdíjba vonult (31:39). A várostörténeti munkáját a sajtó rendelekezésére is bocsátotta. Ebben a munkában rengeteget tanult, fejlődött. Erről mesél(33:10).A levéltár a szakmai társasági élet központja volt, ezt nagyon szerette is. De a nyugdíjazása után sajnos a megbecsülése után nagyon megcsappant. Emelett a jelenlegi munkájáról és tapasztalatairól beszél(37:28). Tavaly egy miskolci várostörténeti munkája jelent meg - és kiemelet fontosságot tulajdonít a miskolci víznek. Továbbá a terveiről és személyes múltjáról, eredményeiről is összefoglalja a gondolatait(40:28).