Az interjúalany elmeséli, hogyan ismerkedett meg felvidéki édesanyja és ukrán származású édesapja az első világháború végén, és hogyan gátolta meg házasságukat az, hogy édesapja nem tudta megszerezni a papírjait a forradalmi Oroszországból (0:19). Szól arról, miként adott munkát édesapjának egy helyi uraság, és miként tagadták ki családjából édesanyját (4:02). Beszél arról, hogyan és milyen munkát kezdett végezni (10:42). Később marokszedéssel, cukorrépa-szedéssel (13:42) kereste a kenyerét, majd elment cselédnek (18:30). Elmondja, hogyan karolták fel őket édesanyja rokonai (19:38). Elmeséli, hogy leendő férje hogyan találkozott először édesapjával, majd saját ismeretségükről és házasságukról szól (20:46). A II. világháború budapesti eseményeiről is beszél (25:54), arról, hogyan omlott be a bombatámadást kapott bunkerük (27:30), valamint arról, hogyan menekültek vidékre, ott milyen rosszul fogadták, és hogy folytattak a városiakkal cserekereskedelmet (29:54). Végül arról szól, hogyan adta oda papírjait egy zsidó asszonynak, hogy az megmenekülhessen (32:02).

Az interjúalany beszél a családjáról (0:16), alsóbb fokú iskoláiról (1:50), a piarista gimnáziummal kapcsolatos élményeiről (4:23), vasutas munkája kezdetéről (9:04), katonai élményeiről, valamint a vasutasok visszacsatolt területekre történő telepítéséről (11:57), a németekkel szembeni nagy katonai hátrányról, és Érsekújvárra, majd Újszászra kerüléséről (már mosodszor) (15:45). Megemlíti Szolnok bombázását (19:16), a háború alatt a MÁV által felállított légvédelmi szervnél ellátott munkáját (21:12), beszámol a ferencvárosi, szolnoki, hatvani bombázásokról (23:57), végül Nyugatra szökéséről, amerikai hadifogságáról, és hazatéréséről (30:54).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a II. világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a frontról szörnyűségeket mesélő hadtápos német katonák bekvartélyozásáról (0:24). Rátér arra, hogy milyen érdekes volt gyermekszemmel a bombázás vagy egy légiharc (2:45). Szól arról, hogy édesapját kirúgták a háború után, valamint arról, hogy korábban egy gyereklány segített náluk a háztartásban, aki 1945 után sokat segített, például, hogy felvegyék iskolába (4:10). Szól arról, hogy - mint akkoriban rengetegen - vegyész szeretett volna lenni, és végül az újpesti SZTK-nál lett volna erre lehetőség, ám az utolsó pillanatban a szájsebészeten kapott mégis állást. Megkedvelte a fogászatot és többszöri felvételi után végül egy 56-os disszidált helyére vették fel (6:00). Beszél az 1956-tal kapcsolatos emlékeiről: a katonás rendben szotyizó orosz katonákról, illetve arról, hogy a honvágy visszafordította disszidálási kísérlete közben (8:50). Beszél arról, mennyit segített neki fogorvosként a korábbi asszisztensi gyakorlat, valamint szól a Kádár-korszak sikeres foglalkoztatás-politikájáról, de hozzáteszi, hogy a puha diktatúra sokat ártott, hiszen nem egészséges, ha valaki a semmittevésért is pénz kap (10:40). Beszél nagyszüleiről, a Liszt Ferenccel együtt négykezesező nagyanyjáról és a századforduló környékén meggazdagodott nagyapjáról, Bauer Ferencről, aki megalapította Deákvárat, amit Vác Rózsadombjának szánt (12:50). Szól a Horthy-korszak jólétének paradox oldalairól, valamint arról, hogy Deákvár alapítójának lányának lenni inkább rossz pontnak számított a diktatúrában (19:30). Beszél a Deákvárat Vác többi részétől elválasztó különbségről és a hasonlóságokról (21:55). Beszél a Rákosi-rendszerről, a rádiók elkobzásáról 1945 után, valamint az iskolák államosításáról (23:30). Szól arról, hogy határozottan megkönnyebbült a mindennapi élet már Sztálin halálától kezdve (25:45), valamint az iskolában folyó ideológiai átképzésről (30:45). Végül Deákvár jelenéről és jövőjéről szól, valamint arról, hogy származása ellenére sem érezte soha, hogy Deákvár az "övé" lenne (41:22).