Az interjúalany 1924-ben született Kiskunfélegyházán. Beszél családjáról, gyermekkoráról. Középosztálybeli családban, nagy szeretetben nőtt fel. Beszél iskolás élményeiről. Egy zárbába járt iskolába, ahol kötelező volt az egyenruha viselése. Kifejti a szórakozási lehetőségeket, elsősorban gramofonon hallgatott zenét, vagy rádiót hallgatott. (07:30) Beszél az ünnepekről, a hagyományokról. Nyaralni nem tudtak, de nem is volt erre igény. Megemlíti a kulturális életet, énekkarban énekelt, amellyel hangversenyeken vett részt, egyszer maga Kodály Zoltán vezényelt. (12:56) Beszél Horthy Miklósról és családjáról. Elmondja azokat a híreszteléseket, amelyeket Horthy István haláláról hallott. Beszél arról, hogyan jelent meg Horthy a nagy állami, vallási ünnepeken. (15:46) Beszél Kiskunfélegyháza mezővárosi jellegéről. A városban mindig a Kisgazdapárt nyert a kormánypárttal szemben. A környéken kis- és középbirtokos parasztok éltek. A családok általában békésen megoldották az öröklődést, tisztességes parasztemberek voltak. A környékbeli cigányokat is rendes, dolgos embereknek ismerte. (19:58) Beszél a mindennapi házimunkáról, hogyan kellett kislányként testvérével együtt édesanyjának segítenie. (21:02) Beszél gimnáziumi apáca tanárairól. Már a háború kitörésekor is azért imádkoztak, hogy Isten védje meg a magyar nemzetet a némettől. Az oroszokról a családnak voltak első világháborús emlékeik, amelyek alapján vallásos, tisztességes embereknek hitték őket. Sajnos a szovjet katonák többségében csalódniuk kellett. (24:22) Beszél a II. világháború harcairól, az oroszok bejöveteléről. Az idősebb katonák tisztességesek voltak, de a fiataloktól féltek. Tüzérséggel lőtték a várost. (29:14) A korábbi német megszállás nem volt kemény, csak néhány katona érkezett Kiskunfélegyházára, akikkel nem álltak szóba. Az interjúalanynak és nővérének is akkori udvarlói harcoltak a fronton. Fél év után szerencsésen visszatértek mindketten, de összességében a városnak nagy volt a vesztesége. (32:50) Azokkal, akiket később elvittek málenkij robotra vagy kitelepítették őket, nem volt kapcsolata, mivel elsősorban a falusiakat vitték el, az ő városi ismerőseit kevésbé érintették az atrocitások. A háború után nem kellett nélkülözniük. (36:20) A családnak sikerült talpra állnia és étkezdét nyitnia. Ő irodai munkát vállalt, élelmiszerjegyeket adott ki. (39:10) A kommunista hatalomátvételt félelmek közepette élték meg. Minden idegentől féltek, mert attól kellett tartaniuk, hogy bármilyen apróságért feljelenthetik őket. (41:26) Az 1956-os eseményekben nem vett részt. A forradalomról a rádióból értesült, de nem voltak pontos információi. Beszél mindennapjairól a Kádár-korszakban. (45:26)

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, arról, hogyan lett végülis katolikus vallású, és hogyan ment át a katolikus iskolába. 1945-ben Ausztriába menekült, majd 1946-1952 között az orvosi egyetemre járt. Végzés után gyerekgyógyász akart lenni, de szülésznőnek kényszerítették (0:00). Beszél házasságáról és gyermekeiről, a családi életről (4:55). Beszlé gyermekkorának szép világáról, a Horthy-korszakról, az akkori polgári világról. A család és a társadalom életében sokkal nagyobb szerepet játszott a szeretet (8:40). Szól arról, hogy a hitéletet hogyan próbálta lerombolni a Rákosi-rendszer, például hogyan néztek szét az ő lakásukban is feszületet keresve (11:15). Visszatér családjának harmonikus viszonyára a két világháború között (13:25), majd elmeséli, hogy egy véletlen döntése hogyan mentette meg a biztos haláltól, amikor a várost bombázták (19:15). Szól a Rákosi-rendszer erőszakszervezeteiről (22:20), majd arról, hogy a rendszerváltoztatás során elmaradt a számonkérés (24:22). Beszél arról, hogy tizenkét éve rákbeteg, arról, hogy az Úristen segítségével megnyugvással tudja fogadni, valamint szól a fiatalokhoz a kereszténység fontosságáról (26:20). Rátér arra, hogy édesapja katonai szolgálatot teljesített a II. világháborúban, és a nyugatra hátrálás során a családját is magával vitte Ausztriába (30:15). Végül az 1956-os debreceni eseményekről szól, például arról, hogy a megszálló orosz parancsnokok feleségei a klinikán szültek, valamint arról, hogy a forradalom napjaiban a rektor tanítási szünetet rendelt el (34:38).

Az interjúalany beszél családjáról, különösen révész édesapjáról, akit átküldtek Jugoszláviába kémkedni a Dráván. Mivel valójában nem kémkedett, többször kihallgatták az Andrássy út 60.-ban (0:35). Később megbízhatatlannak bélyegezték, így a családot kitelepítették a Hortobágyra (4:50). Szól a táborban végzett munkáról és az élelmezésről (9:05), valamint a kisgyerekek oktatásáról (11:53). Beszél arról, hogy Sztálin halála után hogyan mehettek haza az emberek (14:25), valamint arról, hogy ő és édesapja maradtak, mivel nem volt hová menniük (16:22). Rátér az elhelyezkedési nehézségekre, és arra, hogyan kapott állást a bányászatban vagonkirakóként (19:54), majd csillésként (23:21). Beszél katonai szolgálatáról (26:10), és arról, hogyan változtatta meg életét az internálás (29:53). Végül arról szól, hogyan figyelték meg őket továbbra is, és hogyan próbálták meg begyűjteni édesapját 1956. október 23. előtt (38:32).