0:00 gyermekkor, családi háttér, a második világháború alatt gyerek volt, csak emlékfoszlányai vannak ebből a korszakból 1:29 a német megszállók jelenléte visszafogott volt, a nyilasokra sokkal élénkebben emlékszik 2:46 nem volt élelmiszer, jegyrendszer volt 3:20 az iskola fűtéséről a tanulók gondoskodtak, mindenki hozott magával tüzelőt, a nyilasok viszont jól éltek 6:04 édesapja 1948-ig fogságban volt, édesanyját pedig elvitték dolgozni az oroszok 9:29 a második világháborús bombázás rendkívüli károkat okozott Sopronban 10:43 az ő házukba is beszállásoltak orosz katonákat, tisztek laktak ott, ők pedig meg tudták védeni a lakókat 11:51 Győrben dolgozott 1956-ban, látta a szovjet emlékmű ledöntését 13:21 a munkájáról beszél, az Elzett gyárában dolgozott 14:09 Sopron a határsávban lévő város volt, nem mindenki kereshette fel a várost 17:50 a második világháborús óvóhelyről mesél 20:01 a külföldre utazás lehetetlen volt 24:09 tagja volt a pártnak,hogy lakáshoz jusson, de a kötelező tagdíj, és szemináriumok miatt a munkahelyén csak hátrány érte 26:14 a rendszerváltoztatás negatív hatása volt, hogy a gyárat, ahol dolgozott, bezárták 29:35 Egerben volt katona, ritkán engedték el őket

Az interjúalany beszél családjáról, és arról, hogyan költöztek Pécsre, mikor az ottani régészeti múzeum vezetője lett édesapja (0:26). Szól arról, hogy milyen volt az iskolák államosítása, a francia felcserélése oroszra, a cserkészeté úttörőmozgalomra (1:30), majd arról, hogy milyen kárkoat okozott a gyógyítórendek feloszlatása vagy a gyárak államosítása (4:32). Mesél az egyetemi életről, arról, hogy egy ismerősüket kizárták az egyetemről, mert egy pappal levelezett (7:00). Szól arról, hogyan kezdődött az 1956-os forradalom Pécsett, miként nyitották meg a Diákparlamentet, a harmadévesek memorandumáról, pontjairól, például az urán magyar kézben tartásáról, Kossuth-címerről, Rákosiék bíróság elé állításáról (10:20). Szól a következő napok eseményeiről, a tüntetésekről, arról, hogy az egyetemisták lementek vidékre, hogy tájékoztassák az ottaniakat, valamint arról, hogy a szülei elállították a vekkerét, hogy ő ne menjen és ne keveredhessen bajba (17:28). Szól a Széchenyi téri tüntetésről, a vörös csillagok leveréséről, és arról, hogy egyetemi küldött volt egy pécsi fiú temetésén (22:10). Beszél a forradalom leveréséről (24:48), majd a mecseki láthatatlanokról, akik közül egyet személyesen is ismert, aki végül Jugoszláviába menekült. Az ávosok még mentősnek is beöltöztek, hogy a sebesülteket lelövöldözzék (25:50). Szól férje letartóztatásáról, 15 évre ítéléséről, majd arról, hogy 1962-ben egyik nap mégis ő nyitott neki ajtót, mert egyéni amnesztiát kapott. Utána gyorsan esküvőt tartottak, az anyakönyvvezető először gyanakodott, hogy a feleség orvos, a férj pedig műtős (30:10). Szól arról, hogy első gyermekük születése körül megpróbálták visszavetetni férjét az egyetemre. Ezügyben terhesen végig kellett látogatnia az egész egyetemi és minisztériumi nomenklatúrát, míg végül Aczél György személyesen intézte el (35:55). Végül Komlón, majd Kecskeméten való letelepedésükről beszél (42:38).

Az interjúalany beszél ifjúkoráról, szakképzéséről, a két világháború közötti mindennapi életről (0:18). Rátér a II. világháborút érintő emlékeire, a katonai szolgálatra, és arra, hogy miért nem került ki a frontra (5:12). Beszél Magyarország német megszállásáról (6:48), majd Budapest ostromáról és az Erzsébet-híd felrobbantásáról (8:30). Szól az orosz katonák viselkedéséről a megszállás során, és arról, hogyan vált hadifogollyá (10:15). Beszél a megérkezésről és a különböző munkákról (12:45), valamint a járványokról és az egészségügyi ellátásról (14:50). Szól a tábor mindennapi életéről és a helyiekkel való kapcsolatról (17:30). Beszél a búcsúzásról és a hazajövetelről (21:45), kitérve a foglyok kategorizálására a szabadon engedésnél (25:00). Visszatér a hadifogság mindennapi életére, egy török férfival való barátságára és a szocialista ünnepek megülésére (26:58).