Leírás: Az interjúalany beszél családjáról, gyerekkoráról (0:08), majd az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről (2:20). Beszél arról, hogyan döntötték el öten, hogy disszidálnak, hogyan jutottak át Ausztriába, és ott hogyan fogadták őket a helyiek (5:35). Szól arról, hogyan döntötték el, hogy Amerikába távoznak, és arról, hogy kik szervezték osztrák részről a menekültek ellátását (12:55). Elmeséli, hogy Amerikában kemény fizikai munkát kellett végezniük, mert nem tudtak angolul, de olyan jól kerestek, amit korábban nem tudtak volna elképzelni. Szól arról, hogy miként szórakoztak, valamint arról, hogy idővel megtanultak angolul, egyre jobb munkákat végeztek, később pedig saját vállalkozásba is kezdett (15:08). Elmeséli, hogyan kötötte első és gyorsan felbomlott házasságát, majd a másodikat, ami negyven évig tartott (20:35). Szól arról, hogy már az egyik testvérével ment ki, de tizenöt évvel később másik két testvére is Amerikába jött Olaszországon keresztül, az ő és a római konzul segítségével. Elmeséli, hogy harmadik feleségét gyermekkora óta ismeri, Amerikában házasodtak össze, de hazaköltöztek Magyarországra (23:15). Arról is szól, hogy milyen változások történtek a kint töltött 42 év alatt itthon: az ország sokat fejlődött, de az emberek kevésbé barátságosak és önzőbbek, borúlátóbbak lettek (26:00). Elmeséli, hogy idővel 2-3 évente haza tudott látogatni, ám ekkor minden lépését megfigyelték (31:45). Szól arról, hogy nehéz Amerika után a kis magyar faluba visszatérni (34:10). Végül mesél II. világháborús élményeiről, az óvóhelyen való rejtőzködésről, és például arról, hogy az oroszok lebombáztak egy dinnyeföldet, mert német sisakoknak nézték a gyümölcsöket (36:08). Végül arról szól, hogy több embert elvittek a faluból egy fekete autón, de szerencsére édesapja nem ment el a hívás ellenére, így nem esett bántódása (40:30).