Az interjúalany beszél családjáról, nagyapja első világháborús emlékeiről (0:22), majd édesapja és édesanyja megismerkedéséről, apjának második világháborús emlékeiről (5:20). Rátér a hatvanas évek oktatására (12:00), a szövetkezetekre, majd a kommunista mozgalmakról és a vallási életről beszél (18:40). Végül a KISZ-tagságról, annak a továbbtanulásban játszott szerepéről, és a Szegedi Egyetemre való felvételijéről mesél (28:26).

Az interjúalany beszél a családjáról (0:29), arról, hogy férjét 1945-ben behívták katonának, de végül nem kellett bevonulnia (2:01). Beszámol a szovjet megszállásról, a katonák viselkedéséről (3:53), a Rákosi-korszakról, arról, hogy bátyja hogyan úszta meg a letartóztatást (15:42). Mesél a téeszesítésről, beszolgáltatásról (20:16), jegyrendszerről (21:16), a feketevágásokról (22:22), arról, hogy a bátyját hat hónapra internálták az ’56-os forradalom után (26:55). Kitér tanulmányaira (31:11), arra, hogy a karhatalmisták közül többen nemzetőrnek öltöztek, hogy becsapják a forradalmárokat (31:56). Megemlíti, hogy mennyi halottat követelt az aknaszedés (33:35), majd rátér a forradalom utáni disszidálásra, az internálásokra (36:24).

A Magas Tátrában született, gyermekkora szép volt, tanulni nagyon szeretett. Erről beszél(0:35). 1944 augusztusáig nem nagyon éreztek semmit a háborúból. A Szepességben élő németek nem tettek egymás között különbséget, emiatt "cipszernek" nevezték ki magukat. Az interjúalany a cipszerségről mesél(2:36). A szepességiek Trianon után Csehszlovákiához került, a (cseh)szlovák mindennapokat ismerhetjük meg. Elemeséli, hogyan települtek át a helyi magyarok nagyrésze Magyarországra(5:55).A második világháború után sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak, mint az első világháború után. Az interjúalany a lakosságcserékről és a deportálásokról mesél - személyes élményei alapján(8:21). A családja 1945 januárjában kerültek Drezdába és környékére. Az interjúalany a drezdai életről és körülményeiről beszél(11:04).Elérkezett 1945 január 13.-a (a drezdai bombázás napja), ezt a napot és magát a bombázás menetét meséli el a lehető legnagyobb részletességgel(12:08). A bombázás után továbbáltak és egy kisvárosban kaptak szállást, az interjúalany ott be is írtakozott egy gimnáziumba. A család örült, hogy véget ért a háború, de koldusszegények lettek(26:00).Édesapját elfogta a honvágy, haza szeretett volna menni(27:39).Az interjúalany a hazakerülésükkel kapcsoltaban Németország felosztásáról, "hadifogságról" is beszél. Egy civil fogolytáborba került, ezt a frankfurti tábort is bemutatja(28:24). Majd bevagonírozták őket és egy Ausztrián, Magyarországon át Romániába tartó vonatra tették fel őket. Az utazást részletesen elmeséli(30:46).Komáromnál kiszálltak a vonatból, és a komáromi börtönbe kerültek, itt kivizsgálták őket és tovább szállították a családot Budapestre(32:32).1945 augusztusában Miskolcra érkeztek, itt egy lakást kaptak. Az interjúalany elmeséli a kezdeti időket, amikor még óriási nehézséget jelentett, hogy nem tudott magyarul(33:44). Az interjúalanyt már ekkor megkülönböztetés érte származása miatt, de nem törte meg, sőt megerősítette. Kitűnővel érettsigezett és egy idegennyelvű fősikolán tanult tovább(36:33).Kuszmann Károlyné végül pedig arról beszél, hogyan dolgozta fel ezt a rengeteg sérelmet, borzalmas élményt(37:21).