Interjú

Gyűjteményhez ad
hadifogság
I. világháború
rekvirálás
vasút
szovjet megszállás
éhezés
megfigyelés
II. világháború
állampárt
óvóhely
besúgó
ÁVO/ÁVH
Hortobágy
Kultúra
osztályharc
államosítás
bunker
tanács
oktatás
internálás
MSZMP
MDP

Sokáig megfigyeltek

3018 megtekintés

Hossz: 00:38:00
Leírás: Az interjúalany szól gyermekkoráról, édesapja cséplőgépének államosításáról, és arról, hogy korán hozzá kellett szoknia a házi és a kemény munkához is, mert édesapja 1942-ben kiment a frontra (0:20). Szól arról, hogy könyvelői vizsgát tett és a szövetkezetben kezdett dolgozni. Ekkoriban folytak az internálások, ő éppen lekerült a listáról, de rokonait elvitték. A trafikban gyorsan vásárolt nekik cigarettát meg ételt és beadta a vasúti kocsi résein (6:30). Két ávós lerángatta a vonatról, megfenyegették és megjegyezték a nevét. Ezután folyamatosan figyelték és nem hagyták elhelyezkedni. Sőt, a kommunista pártbizottság még bálozás során is nyilvánosan elhagyatta velük a termet (9:08). Szól további elhelyezkedési kísérleteiről, ám egy hónap után a helyi pártbizottság utasítására mindenhonnan kitették (11:20). Levelet írt az országos pártközpontba, akik a megyei pártbizottságot küldték ki kivizsgálni az esetet, de a helyiek nem engedték kiszállni a megyei pártbizottságot és eltussolták az ügyet. Több mint tíz évig nem dolgozhatott, 1952-tól 1963-ig (14:00). Szól családalapításáról is, a lakáshelyzetről, és arról, hogy még az 1960-as években is tulajdonképpen éheztek (20:48). Rátér világháborús emlékeire, arra, hogy kapott repesztalálatot a házuk, illetve arra, hogy az óvóhelyen a német katonák nyugtató gyógyszert osztottak. Később az orosz katonák nagyon megverték a falu orosz tolmácsát, aki egy I. világháborúból itt maradt orosz bácsi volt, akin számonkérték, hogy miért nem tért vissza a Szovjetunióba (24:35). Rátér az orosz katonák értékelésére, az erőszakoskodó, barbár kozákok és a civilizált tisztek közötti különbségre (35:00).
Említett időszakok, témák
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
Interjúalany neve: Marton Gyuláné
Interjúalany lakhelye: Lenti
Interjúalany született: Lenti, 1934
Interjúalany foglalkozása: könyvelő
Felvétel időpontja: 2011. július 11.
Felvétel helyszíne: Lenti

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:23:00
0:00 bemutatkozás, családi háttér, gyermekkor; a piarista gimnáziumban tanult 3:36 járt táncórára is, de a szülők akkor még elkísérték a lányokat; felidézi a szórakozási lehetőségeket 7:53 a középiskola után katona volt öt évig 9:05 1941-ben ment ki először a frontra, a szállítóalakulatoknál szolgált 13:30 karácsony után leváltották fél éves frontszolgálat után, 1943-ban ment ki ismét, de akkor már menekültek a szovjet hadsereg elől 15:34 1944-ben még egyszer kivezényelték a frontra, de akkor már Debrecennél voltak a szovjetek, Győrben köt házasságot még abban az évben, 1945 áprilisában pedig átmentek Ausztriában, onnan gyalog jött haza 17:46 hazaérve lefogták, mert németbarátnak tekintették, de egy hónap után kiszabadultak 18:50 a Horthy-korszak ünnepeit idézi fel, majd összehasonlítja ezt az ötvenes évek ünnepeivel 21:58 felolvas a katonanaplójából
Interjúalany: Bozsó József
Felvétel időpontja: 2011. március 10.

Hossz: 00:40:00
Az interjúalany beszél magáról (0:20), a második világháborús évekről (0:47), az általános iskoláról (10:38), a földosztásról (11:17), lakáskörülményeikről (12:42), majd visszatér tanulmányaira, és kitér arra, hogyan tanult meg úszni (14:06). Mesél a beszolgáltatásokról, a kulákokról (24:05), a TSZ-ekről (27:02), autószerelő végzettségéről, elhelyezkedéséről (31:26), és katonai élményeiről (34:22).
Interjúalany: Nagy Sándor
Felvétel időpontja: 2010. december 10.

Hossz: 00:29:00
1923-ban született, gyermekkorát a tanyán élte meg. 10 testvére volt, az interjúalany volt a második szülött. Szülei földművesek voltak(0:17).A második világháború előtt jól éltek, de utána és alatta több gond lett(2:05).Az édesapja megjárta az első világháborút, orosz fogságba esett 7 évre. Onnan gyalog jött haza. Erről az időszakról hallhatunk különböző történeteket(3:30).Dobák Jánosné első osztályba 1927-ben került, tanulni nagyon szeretett, erről mesél (7:48).A második világháborúból (de szerintem az 1956-os forradalommal kapcsolatban) visszaemlékezik a szovjet benyomulásra és megszállásra(10:02).Visszaemlékszik a szovjet katonák fosztogatásaira, erőszakoskodásaira(12:08).Dobák Jánosnénak is bujkálnia kellett, mert az orosz katonák sokmindenkit megerőszakoltak volna. Az akkori helyzetről és saját élményeiről is hallhatunk történeteket(14:08).A háború végén a szovjetek igyekezték összevonni a katonákat, mert rengeteg panasz érkezett a nőkkel szembeni erőszakoskodások miatt. De valamikor a magyar férfiak is bosszút álltak a sérelmek miatt(19:38). A háború után laktanyák épültek a szovjet katonák számára - s az interjúalany felháborodva emlegette fel a 40 éves megszállást(21:04). A politikával nem foglalkozott, igyekezte túlélni a rendszert(23:13). 1946-ban férjhez ment, majd gyermeke született, de emelett kemény mezőgazdasági munkát végzett(23:54). Az interjúalany a Horthy korszak alatti szórakozási lehetőségekről számol be(24:34). Dobák Jánosné testvérei tanulmányairól, elhelyezkedéseiről és életútjairól mesél(26:04).Az általános iskolában korábban sokkal nagyobb volt a fegyelem, kevesebb tanár volt, más volt az egész oktatási rendszer. Ezt részletezi az interjúalany(28:05).
Interjúalany: Dobák Jánosné
Felvétel időpontja: 2011. február 18.