Interjú

Gyűjteményhez ad
légitámadás
Románia
Petőfi Kör
kollégium
felvonulás
szovjet megszállás
Erdély
megfigyelés
II. világháború
megtorlás
propaganda
MHK
besúgó
Sztálin
kisebbségek
'50-es évek
Rákosi-korszak
Kultúra
1956
egészségügy
oktatás
kommunista diktatúra

Gyulai Líviusz grafikusművész emlékei

3555 megtekintés

Hossz: 00:43:00
Leírás: Az interjúalany szól erdélyi születéséről, arról, hogy a szülei nyugatra menekültek, míg ő rokonoknál maradt, majd elmentek érte 1946-ban. Még Erdélyben járta a 3. osztályt, de Petru Groza ígéreteivel ellentétben teljesen román volt az oktatás (0:36). Szól arról, hogy Sopronban megdöbbentette a bombázás pusztítása (3:00). Budapestre került kollégiumba, ahol a háború utáni körülmények között patkányinvázió volt (5:10). Szól a Kisképző akkori tanári gárdájáról (6:55). Elmeséli, hogy miként csapták ki egyik társát azért, mert találtak nála egy Life magazint, majd az úgynevezett MHK-gyakorlatokról szól, ami militarista jellegű testnevelési gyakorlatsorozat volt (9:20). Egyszer megtagadták a gyakorlatok végzését, a tanár pedg térden állva könyörgött, hogy folytassák. Szól egy kollégiumi társukról is, meggyőződéses sztálinista volt, gyanús ügyletekkel, akit 1956-ban beépített provokátorként láttak viszont (12:50). Szól arról, hogy miként élték meg Sztálin halálát (20:32), majd arról, hogy milyen volt a politikai hangulat az 50-es években (21:30). Beszél 1956-os emlékeiről, az írók és művészek társaságáról, Csurka Istvánról, Moldova Györgyről, az október 23-i eseményekről (23:12). Szól arról, hogyan állt be nemzetőrnek a toborzáskor, miként kaptak fegyvereket és hogyan tisztogatták le őket (27:44). Elmeséli, hogyan menekültek el a lezárt iskolaépületből (31:30). Beszél arról, hogyan próbáltak kijutni Budapestről egy barátjával, annak barátnőjével és édesapjával (32:30). Beszél a forradalmi események utáni újrakezdésről, a kirúgásokról, illetve arról, hogyan tartottak nekik kötelező eligazítást az ellenforradalomról (35:15). Szól arról, hogyan telt meg az egyetem KISZ-esekkel, hogyan jelentgették fel a tanárokat a "polgári szellem" miatt, és hogyan tudták a hangadókat kirúgni félévkor (38:04). Beszél végzéséről 1962-ről, Barcsay Jenővel való kapscolatáról, iletve arról, hogyan uralta a képzőművészetet Aradi Nóra, hogyan rágalmazta őket egy cikkben, illetve hogyan fenyegette meg nyíltan Barcsay Jenőt (39:30).
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Gyulai Líviusz
Interjúalany lakhelye: Budapest
Interjúalany született: Budapest, 1937
Interjúalany foglalkozása: rajzfilmrendező, grafikusművész
Felvétel időpontja: 2011. június 21.
Felvétel helyszíne: Budapest

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:39:00
Az interjúalany beszél a faluról (Rozsály), amelyben felnőtt (0:28), családjáról (1:55), a szovjet megszállásról, a jegyrendszerről és a beszolgáltatásról (6:35), arról, hogyan dolgozott gyermekkorában napszámosként, ennek kapcsán kitér családja anyagi körülményeire (9:55). Megemlíti apja katonai szolgálatával kapcsolatos élményeit (12:05), majd sógoráról mesél, aki Recsken raboskodott (14:46). Ismét kitér a Rákosi-korszak beszolgáltatásaira, valamint a szovjet megszállásra (17:22). Beszél a család ünneplési szokásairól (20:05), férje munkájáról (20:57), a korabeli falusi temetkezési szokásokról (22:26), iskolai élményeiről (25:35), a vallási ellentétekről (26:36), majd összehasonlítja a Rákosi-, és Kádár-korszakot, és megemlíti, hogy a '70-es évektől szakácsnőként dolgozott (28:43), végül a korábbi falubeli körülményeket összehasonlítja a maiakkal (34:05).
Interjúalany: Petruska Jenőné
Felvétel időpontja: 2010. július 10.

Hossz: 00:41:00
Az interjúalany beszél szülőfalujáról, családja középparaszti helyzetéről. 2:20: Beszél a háborús évekről, a háború alatti paraszti beszolgáltatásról, a háború utáni batyuzásról és a falusi életről. 7:40: Beszél az 1945-ös földosztásról. 11:10: Beszél a család anyagi helyzetének látványos javulásáról 1948-ig. 17:45: A termelőszövetkezetek létrejöttéről beszél. 19:50: A kuláklistáról tesz említést és annak a családra ért hatásáról. 22:15: A Rákosi-rendszer parasztságot érintő intézkedéseiről (beszolgáltatás, padlássöprés, békekölcsön) beszél. 32:25: Kitér az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeire. 35:00: Mesél a család TSZ-be kényszerítéséről.
Interjúalany: Rattinger László
Felvétel időpontja: 2010. december 10.

Hossz: 00:45:00
A Kárpátalján született interjúalany beszél családjáról, oktatásáról a katolikus nővéreknél, a zeneiskolára, arra, hogy az elkobzott zongorákból tudtak igényelni (0:22). Szól arról, hogy édesapját kényszermunkára vitték a szovjetek, így édesanyja óvodát nyitott (7:40). Apja aztán elkerült Budapestre kórházba, majd úgy döntött, új életet kezd egy másik nővel Magyarországon. Mondta, hogy a családjának "otthagyta a vagyont", amit a szovjetek nyomban államosítottak is. Ekkor nyitotta meg édesanyja az óvodát, aminek épületét rövid időn belül visszaigényelték (11:18). Szól a háború végnapjairól, a hidak felrobbantásáról és arról, hogy az egyik légiriadó során a másféléves testvéréért vissza kell rohanni a bunkerből, mert fent felejtették (15:00). Szól az orosz katonákról, az erőszakoskodásról, a tisztek tekintélyéről, és arról, hogy Kárpátalja Kánaánnak tűnt a beszállásolt orosz katonáknak (19:45). Beszél a vallásos nevelésről, és arról, hogyan szakadt ez meg, mikor édesanyját kirúgással fenyegették. Azt is hozzáteszi, hogy vasárnap az iskola mesefilm-vetítéseket is szervezett a vallási élet szétzúzása érdekében (22:20). Beszél az 1950-es évek Kárpátaljájáról, arról, hogy csinos ruhát csak Magyarországból lehetett kapni, arról, hogy felváltva ültettek magyar és ukrán diákokat az iskolában, a felvonulásokról, a mezőgazdasági munkákról, az élelmiszerhiányról és a kilométeres sorokról (24:54). Szól továbbtanulásáról és elhelyezkedéséről a ruhagyárban (29:00), majd arról, hogy nem hitték el, hogy 1956-ban forradalom van Magyarországon (32:00). Szól arról, hogyan látogatott Magyarországra, majd hogyan költözött át véglegesen családegyesítés címén 1973-ban (35:35). Elmeséli, hogy albérletben laktak Várpalotán, mert a férje a városban tudott dolgozni (37:12). Szól arról, hogy milyen külföldi utazásokat tettek már Magyarországról, hogyan tudtak körbenézni Nyugat-Berlinben (38:15), majd arról, hogy kik maradtak Beregszászban a tágabb családjából (40:35). Szól a rendszerváltoztatásról és arról, hogy 1985-1988 között a férjével együtt Mongóliában dolgoztak, ahol nagyon jól megfizették őket (43:00).
Interjúalany: Regős Pálné
Felvétel időpontja: 2011. február 26.