Interjú
Gyűjteményhez ad
Nehéz volt az életem egyedül
2197 megtekintés
0:07). Az intézővel való konfliktus után elköltöztek, a háború után pedig nehézkes építkezésbe kezdtek (5:22). Édesanyja elkerült egy nagygazdához takarítani és egy jugoszláviai dezertőrrel élt együtt (9:22). Apjával való rendszeres konfliktus után az interjúalany is elköltözött (11:08). Beszél a II. világháborúról (12:42). Szól arról, hogy családot alapított, de aztán el kellett őket hagynia, mert távol dolgozott (14:50). Elmeséli, hogyan értesültek az 56-os eseményekről (24:00), majd arról, hogyan főzött édesanyja 45-ben az orosz katonákra abból a kevésből, ami volt nekik (22:55). A TSZ-esítésről, és arról, hogy az emberek végül megkedvelték a TSZ-t, szintén beszél (24:30). Szól első gyermeke haláláról és a válásáról (24:50), valamint katonai szolgálatáról, egy apró kihásásáról, ami miatt a veszélyes határőrséghez helyezték (27:25).
Az interjúalany beszél gyermekkoráról, juhász édesapjáról, aki hetente csak egyszer volt otthon. Leírja életkörülményeiket, a lakóhelyüket és az intézők ugratását (- A két világháború közötti időszak (1918-1941)
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
- A második világháború időszaka (1941-1945)
- Magyarország német és szovjet megszállásáról
- A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
- A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
- Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
- Katonai szolgálatról, hadifogságról
- Személyi és anyagi veszteségekről
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
- Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
- A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
- Az újjáépítésről és a földosztásról
- A társadalom és a gazdaság átalakításáról
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
- Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
- A földosztás, majd az államosítások következményeiről
- A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
- A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
- A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
- Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
- Politika és egyház viszonyáról
- Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
- A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
- A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
- Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
- A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
- A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
- A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
- A forradalom napjainak eseményeiről
- A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
- A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
- A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
- A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
- A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
- A kivándorlásról („disszidálásról”)
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
- Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
- A Kádár-korszak válságjelenségeiről
- A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
- A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
- A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
- Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
- Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
- Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
- Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
- Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
- Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
- Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
- A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
- Az egyház szerepéről, vallási életről
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
- A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről