0:00 családi háttér, gyermekkor 3:04 a származása miatt középiskolába nem vették föl 5:11 mesél a gyermekkora emlékeiről 7:24 a tanyáról kilakoltatták őket 1952-ben, és csak 1956-ban költözhettek oda vissza 8:41 az orosz katonák beköltöztek hozzájuk a második világháborúban, a gyerekeket szerették, de a harcok alatt nagyon eldurvultak 12:33 a debreceni reformátusokhoz járt gimnáziumba, de csak másfél évig járt oda, abban az időben azonban mindent elvettek tőlük a beszolgáltatás miatt 14:33 1956 után az édesapját becsukják, mert a helyi mozgolódásnak az egyik szervezője volt, a faluban nem volt semmi; a kommunista funkcionáriusok elmenekültek, ezért a helyükre új vezetőket választottak 18:59 Szolnokra költöztek 1959-ben, a házasságuk után, mert megalakult a TSZ, és a földjeiket, gépeiket elvették

A Magas Tátrában született, gyermekkora szép volt, tanulni nagyon szeretett. Erről beszél(0:35). 1944 augusztusáig nem nagyon éreztek semmit a háborúból. A Szepességben élő németek nem tettek egymás között különbséget, emiatt "cipszernek" nevezték ki magukat. Az interjúalany a cipszerségről mesél(2:36). A szepességiek Trianon után Csehszlovákiához került, a (cseh)szlovák mindennapokat ismerhetjük meg. Elemeséli, hogyan települtek át a helyi magyarok nagyrésze Magyarországra(5:55).A második világháború után sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak, mint az első világháború után. Az interjúalany a lakosságcserékről és a deportálásokról mesél - személyes élményei alapján(8:21). A családja 1945 januárjában kerültek Drezdába és környékére. Az interjúalany a drezdai életről és körülményeiről beszél(11:04).Elérkezett 1945 január 13.-a (a drezdai bombázás napja), ezt a napot és magát a bombázás menetét meséli el a lehető legnagyobb részletességgel(12:08). A bombázás után továbbáltak és egy kisvárosban kaptak szállást, az interjúalany ott be is írtakozott egy gimnáziumba. A család örült, hogy véget ért a háború, de koldusszegények lettek(26:00).Édesapját elfogta a honvágy, haza szeretett volna menni(27:39).Az interjúalany a hazakerülésükkel kapcsoltaban Németország felosztásáról, "hadifogságról" is beszél. Egy civil fogolytáborba került, ezt a frankfurti tábort is bemutatja(28:24). Majd bevagonírozták őket és egy Ausztrián, Magyarországon át Romániába tartó vonatra tették fel őket. Az utazást részletesen elmeséli(30:46).Komáromnál kiszálltak a vonatból, és a komáromi börtönbe kerültek, itt kivizsgálták őket és tovább szállították a családot Budapestre(32:32).1945 augusztusában Miskolcra érkeztek, itt egy lakást kaptak. Az interjúalany elmeséli a kezdeti időket, amikor még óriási nehézséget jelentett, hogy nem tudott magyarul(33:44). Az interjúalanyt már ekkor megkülönböztetés érte származása miatt, de nem törte meg, sőt megerősítette. Kitűnővel érettsigezett és egy idegennyelvű fősikolán tanult tovább(36:33).Kuszmann Károlyné végül pedig arról beszél, hogyan dolgozta fel ezt a rengeteg sérelmet, borzalmas élményt(37:21).

Az interjúalany beszél családjáról, gyerekkoráról, tanulmányairól, a kollégiumban töltött időszakról (0:22), édesapja első világháborúval kapcsolatos emlékeiről, kitüntetéséről (11:09), a cserkészetről és a levente egyesületekről (19:17), második világháborús bevetéseikről (26:03), a magyar és a német katonák felszerelése közötti különbségről, és további háborús emlékeiről (32:58), hazajutásukról, a szovjetek „házkutatásáról” (40:58), a kézigránátokról (53:20), édesapja angol fogságbeli élményeiről (55:45), a háború utáni újrakezdésről, munkájáról (1:03:05).