0:00 családi háttér, édesapja kisiparos volt, de később szövetkezetesítették a vagyonát 1:59 gyermekkoráról beszél, kicsit távol laktak a falutól 2:50 a gimnáziumi éveiről beszél, kollégista lesz Nagykanizsán 5:36 a nagykanizsai felvonulásról beszél, ő okt. 26.-án hazatér az iskolai szünet miatt 7:02 beszél a CSITT-ről, és a rendőrségi kutatásokról, később letartóztatják őket a füzet miatt, amit írtak 8:36 a forradalom utóéletéről beszél 9:43 1957 márciusában razzia volt a kollégiumban, megtalálják a csittvári krónikát 12:12 bevitték őket a rendőrségre, falhoz állítva tartották őket egész éjjel, közben folytak a kihallgatások, és azt akarták őket, hogy a tanárokra valljanak 14:15 a tárgyalásukat a megyei bíróság intézte, de szerencséjükre csak bírósági megrovást kaptak, a gimnáziumból kirúgták őket, ő Tapolcán érettségizik 17:18 haragot nem érez senki iránt a személyes sorsa miatt, de az országot megnyomorítók felelősségre vonása elmaradt

0:00 családi háttér, gyerekkor 1:58 1942-ben a piarista gimnáziumba kerül be, akkor kerül először huzamosabb ideig távol a családjától 3:10 a háború idején októberben hazaküldik a diákokat, áprilisban kezdhették újra 4:48 1948-ban államosítják a piarista gimnáziumot, 1950-ben a szerzetesi közösséget bevagonírozzák, és elviszik őket 8:18 1950-ben, az érettségi után két héttel ávósok és rendőrök érkeztek éjjel fél háromkor, elhívják az édesapját, akivel közlik, hogy el kell hagyniuk a családi házat, bevagonírozták őket, és elviszik a családot a Hortobágyra 13:43 lovas szekereket rendeltek az utolsó állomásra, akik beszállították őket egy kúriához, amelynek a melléképületében helyezték el őket, egy birkahodályban, ahonnan előzetesen a birkatrágyát ki kellett hordani 16:24 ősszel egy másik táborba helyezik őket, egy lápos terület közelébe, a higiéniai körülmények rettenetesek voltak ott is 18:42 télen egy építőbrigádba kerül, és egy dohánypajtában vészelte át a család a hideg időt 23:50 a kőműves szakmát folyamatosan kitanulja a brigádnál 27:58 egy alkalommal a nádat szálanként hordatják vissza a nőkkel oda, ahonnan elvitték 30:54 eleinte nem hitték el, hogy felszámolják a táborokat, Nagy Imre beszéde reményt adott, de nagyon lassan folyt a táborok felszámolása, ők októberben szabadulnak 32:43 kőművesként akart elhelyezkedni, de nem volt hozzá papírja, végül segédkönyvelőként alkalmazzák 35:21 1956-ban haza akart menni, de nem volt vasút, inkább meghúzta magát, két alkalommal is fiatalok akarták fegyverrel bántalmazni 38:42 hortobágyi múltja miatt nem akarták felvenni más állásra, de sikerült szereznie a szülőfaluja tanácselnökétől rehabilitációs papírt, így végül a nemzeti bankhoz kerül 45:12 utóbb a kanizsai bútorgyárnál dolgozott

Az interjúalany egy kislány szemszögéből meséli el elhurcolásának történetét: a kitelepítés éjszakáját(0:19),a marhavagonbani utazástól elkínzott deportáltak brutális fogadtatásról, amikor elhangzik az interjú címéül választott mondat: „Itt mindenkinek dolgozni kell addig míg bele nem döglik!”(2:45) azt, hogy mint 16 éves szerelmes lány,gyermekként mit tartott fontosnak magával vinni a lágerbe(8.09). Képet kapunk a lágerviszonyokról, a hodálybeli mindennapi életről, az őrség foglyokkal szembeni bánásmódjáról(9:24). Részletesen mesél a munkakörülményekről (silózás, rizsföldek, megerőltető fizikai munka kalóriaszegény táplálkozás mellett szélsőséges időjárási körülmények között)(11:40), a teljesítendő normákról, a fizetségről, a munkaképtelenek sorsáról, azokról, akik belehaltak a megpróbáltatásokba. Ennek kapcsán szól a higiéniáról és az orvosi ellátásról is(20:27).Beszél a hodálybéli együttélés körülményeiről (a zaj, a tömeg, a bűz, stb...) és az őrökről is(28:30). Egyetlen szép élményeként elmeséli a deportált kisgyermekekkel való törődését, akiknek tanítgatása révén készül fel későbbi édesanyai szerepére(35:32). Az interjú utolsó része a kiszabadulás körülményeiről és a szabad életbe való visszailleszkedés nehézségeiről szól(39:52). 1990-ig a férjén kívül soha, sehol, senkinek, még gyermekeinek sem mert beszélni a vele történtekről(44:35).