A riportalany középparaszti családból származik (0:05). A második világháborúban tanyájukon megfordultak a németek és az oroszok is (1:58). Szól az ötvenes évek mezőgazdasági terrorjáról és életkörülményeiről (5:13), majd elmeséli, hogyan vett részt gimnazistaként a hajdúböszörményi felvonuláson 1956-ban (8:26). Szól a megtorlásról és a disszidálásról, valamint 1956 hatásáról az iskolai életre (13:00). Beszél arról, hogy a középiskolai és a felsőoktatási felvételinél hogyan bántak az osztályidegenekkel (17:28). Az NDK-ban tett látogatásairól, az ottani élethelyzetről, a német megosztottságról is beszél (25:15). Végül a tanári hivatásról, a mozgalmi életről, az érettségiztetésről, a hétköznapi szocializmusról szól (30:30).

Az interjaúlany beszél az amerikai, majd az orosz bombázások megindulásáról, majd arról, hogy miként döntötték el, hogy a szovjetek közeledése miatt elhagyják Komádit és Debrecenbe küldik a (0:05). Édesapja jegyző volt, aki ingyen tanította az analfabétákat, és úgy döntött, ott marad (5:30). Közben a németek által elhagyott cukorból a nővéréék 50 kilo cukrot tudtak szerezni (9:10). Édasapja otthon megsebesült és a debreceni klinikára került, ahol látogatás közben háromnapos riadót rendeltek el, így addig mind a kórházban maradtak (11:15). Unokabátyjáék házának pincéjében bújkáltak, amikor október 19. délelőttjén megjelentek az oroszok (16:00). Négy magyar katona is csatlakozott hozzájuk, akik menedéket kerestek. A rokonuk tizenötéves lánya volt elég bátor ahhoz, hogy egy nem használt kútba rejtse a katonák fegyvereit. Az egyik katona később feleségül vette ezt a lányt (19:25). Szól arról, hogy egyszer az oroszok három napra elvitték a négy férfit, és mikor a beszállásolt orosz tisztek kérdezték, hová tűntek, eljátszották, hogy a rokonaik (22:00). Beszél az orosz tisztek viselkedéséről, hogy például megittak egy egész üveg mézet (26:08), majd az őket követő két fiatal hadnagyról, akik közül az egyik szerint a másik burzsuj volt (27:45). Később egy orosz őrnagy felesége lakott ott, ő is megvédte őket, de mikor ők is távoztak, egy hónapig bújkálniuk kellett a fosztogatás elől (29:42). Édesapját kiengedték a kórházból, és a volt gettó egyik épületében tartották (36:30), majd hazament Komádiba. Mikor a család is hazatért, kiderült, hogy internálták. A szétrombolt vasúton mentek el Berettyóújfaluig, hogy megkeressék édesapját (39:30). Berettyóújfalun találták meg, ahol 3 lépésre közelíthették csak meg, de találkoztak egy rendőrrel, aki megígérte, hogy "kiviszi innen a jegyzőurat" (41:40).

Az interjúalany a MEFESZ egyik alapítója. Beszél arról, hogyan sikerült értelmiségi származása ellenére végül bekerülnie a szegedi jogi egyetemre (0:15), majd arról, hogyan indult meg az óvatos kritika a rendszer ellen az SZKP XX. kongresszusa után (0:50). Szól az október 16-i gyűlésről, ahol a DISZ hirtelen elvesztette a hatalmát, és egy új egyetemista szervezet alakult ki (3:56), majd arról, hogy oktatási követeléseik, mint az orosz fakultatívvá tétele, hogyan alakultak át politikai követelésekké (07:03). Elbeszéli, hogyan kezdték terjeszteni követeléseiket más egyetemeken (07:56), majd azt, hogyan utazott el Budapestre október 20-án, s vett részt ott a 23-i tüntetésen (10:16). Értékeli a forradalom eredményeit, az önkormányzatiság spontán létrejöttét (16:32), valamint elbeszéli saját szerepét a forradalmi két hétben a Bem-szobortól a szegedi nemzetőrségig (19:00). Elemzi a hatalom összeomlását (21:50), majd arról szól, hogy gondolt-e a következményekre (23:16). Szól letartóztatásáról, tárgyalásáról és börtönbüntetéséről (26:36), majd a másodrendű állampolgárságról és a hátrányokról, amik szabadulása után érték (28:40). Végül a kárpótlásról, további karrierjéről és az 1956-os forradalomra méltó emlékeinek megteremtésében játszott szerepéről szól (31:00).