Az interjúalany szülei földművesek voltak, ő maga is tanyasi iskolába járt. Gyerekkorára és a pusztai életre emlékezik vissza(0:08).Édesapja 18 évesen vonult be az első világháborúba, szerencsésen túl is élte a harcokat(7:10).Férje a második világháborúban fogságba esett, először Romániában, majd a Szovjetunióban raboskodott. Az ő háborús történetéről mesél(9:28).Antal Jánosné arról mesél, hogyan kérte meg a férje a kezét, s hogy a házasságnak akkoriban milyen feltételei voltak akkoriban(17:29).A Horthy-korszakban rendezett anyagi körülmények között éltek, ezzel kapcsolatban a szűkebb családi kör történetéről is beszél(18:57).Az édesapja a helyszínen élte át Budapest ostromát. Édespja és saját háborús élményeiről beszél(21:25).Az interjúalany a gyerekkori földműves munkáiról mesél(23:58).A szovjet megszállással kapcsolatban elmeséli, amikor először találkozott vörös katonával. Beszámol a fosztogatásokról és az erőszakoskodásokról(25:15).1949-ben kilakoltatták a családot a tanyájukról és egy lakást kaptak helyette. Az új körülményeket eleveníti fel(34:02).Ezt a videot nem lehet tájmkódolni...

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, az ortodoxiáról és a kóservágás nehézségeiről, valamint arról, hogyan költöztek Budapestre 1927-ben, és arról, hogy amíg édesanyja élt, betartották a vallási előírásokat, pedig nem volt könnyű a fővárosban (0:20). Szól arról, hogy a Rákosi-rendszerben nehéz volt a hitet megtartani, valamint arról, hogy azért jöttek fel Budapestre, mert édesapja szakmájából nehéz volt vidéken megélni. Szól továbbá az életkörülményekről és a lakáskörülményekről (7:30). Szól családja névváltoztatásairól, valamint arról, hogy első férjét besorozták, és nem jött vissza a háborúból (14:32). Beszél a holokausztról és Szálasi proklamációjáról, valamint arról, hogy egy bombatalálat miatti ijedtségben szülte meg gyermekét, a felügyelő tiszt felesége pedig alig akarta hívni a mentőket (16:25). Szól arról, hogy népes családjából ő, három nővére és a bátyja túlélte a holokausztot, de a bátyja az utolsók között jött haza az orosz hadifogságból (24:12). Szól arról, hogy milyenek voltak az életkörülmények az 1950-es években, arról, hogy nem tapasztalt antiszemitizmust a kommunista rendszerben, és arról, hogy alapvetően szerette azt a rendszert (25:10). Beszél arról, mit gondol Izrael államról és arról, hogy 1989 előtt nem tudott kilátogatni (29:30). Végül pártbizottsági munkájáról szól, és arról, hogy életjáradékot kap a II. világháború alatti szenvedéséért (33:45).

1928-ban született Pálmonostorán, ahol 1952-ig lakott. Szegény családból származik, róluk mesél az interjúalany(0:08).6 osztályt járt ki, nővére végzett egy "ismétlőisklát" is - erről szól pár mondatot(3:46).Az iskola után a szülei egyből befogták a gyerekeket dolgozni. Mindezek mellett a korabeli falusi oktatásról, szórakozási lehetőségekről is hallhatunk néhány történetet(5:09).Az iskolában kiemelt fontosságú volt a hittan és a templombajárás(9:00).A férje dolgozott, de az interjúalany csak kivételes esetekben, amikor jól megfizették. Egyébként a gyerekekre kellett vigyáznia. Ez férje halála, 1963 után változott meg. Erről mesél(9:30).Munkájáért több kommunista kitüntetést, elismerést is kapott(12:53).Az interjúalany a kommunista szombatokról is beszél(14:29).A második világháborús harcok átvonulását testvéreivel egy bunkerban élték át. Ezekről a zavaros időkről meséli el személyes és családi történeteit(15:27).Az egyik rokonát a háború után Szegeden egy olyan táborban tartották, ahol a katonák egészségi állapotát fel tudták javítani(24:16).Az interjúalany legidősebb bátyja a második világháború alatt sofőr volt, innen pedig Ausztráliába került(25:00).A háború után nehéz volt az élet, de akik a földekből éltek, azok elő tudták teremteni az élelmiszert(26:55).Az interjúalany a parasztságot keményen sújtó beszolgáltatásról is beszél(28:50).A falusi fiatalság munkával egybekötött szórakozási lehetőségeiről (kukoricafosztás, napraforgóverés, stb) stb hallhatunk történeteket(30:44).