Bemutatja az Alföldről származó családját (-3:23), majd beszél édesapja elhurcolásáról málenkij robotra. (-7:40) Kitér a Dunapatajon töltött gyermekkori évekre, majd a középiskolai tanulmányaira (-11:23) Visszaemlékszik az 1956-os forradalom fővárosi eseményeire. (-23:00) Beszél tanulmányai folytatásáról (esti gimnázium) és a teológiai tanulmányairól. (-31:25) Kitér arra, miért nem vitték el sorkatonai szolgálatra. (-32.30) Beszél Kecskemétre történő kihelyezéséről és lelkészi hivatásáról, majd áthelyezéséről Pécsre 1970-ben. (-35:00) Kitér a református egyház helyzetére, lelkészi feladatokra. (-39:33) Részletezi az Állami Egyházügyi Hivatal szerepét a Kádár-korszakban. (-47:28) Beszél a rendszerváltoztatás előidézte változásokról és börtönlelkészi és tábori lelkészi hivatásáról. (-49:30)

Az interjúalany beszél arról, hogy messze volt az iskola a tanyájuktól, beszámol tanulmányairól (0:29), arról, hogy bátyja elesett a második világháborúban (4:40), a korabeli ifjúság neveléséről, a leventemozgalomról, a lányok vallásos neveltetéséről (6:13), a szovjet megszállásról (7:40), arról, hogy a második világháború után elvették a földjeiket és az apját internálták (9:07). Mesél a földosztásról (10:25), a téeszesítésről (11:42), a helyi zsidókról, deportálásukról (13:05), a beszolgáltatásról, arról, hogy férje is kulákcsaládból származott (14:53), a Nagy Imre nevéhez köthető 1953-as fordulatról (17:38), a Kádár-korszak téeszesítéséről és a helyi TSZ-ről, ahol édesapja elnök lett (22:26). Megemlíti a rendszerváltoztatást követő kárpótlást (27:02), valamint kitér munkahelyére (30:53). Összehasonlítja a Kádár-és Rákosi-rendszert, végül pedig elmond egy anekdotát egy leszakított Sztálin-képről (35:30).

A Magas Tátrában született, gyermekkora szép volt, tanulni nagyon szeretett. Erről beszél(0:35). 1944 augusztusáig nem nagyon éreztek semmit a háborúból. A Szepességben élő németek nem tettek egymás között különbséget, emiatt "cipszernek" nevezték ki magukat. Az interjúalany a cipszerségről mesél(2:36). A szepességiek Trianon után Csehszlovákiához került, a (cseh)szlovák mindennapokat ismerhetjük meg. Elemeséli, hogyan települtek át a helyi magyarok nagyrésze Magyarországra(5:55).A második világháború után sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak, mint az első világháború után. Az interjúalany a lakosságcserékről és a deportálásokról mesél - személyes élményei alapján(8:21). A családja 1945 januárjában kerültek Drezdába és környékére. Az interjúalany a drezdai életről és körülményeiről beszél(11:04).Elérkezett 1945 január 13.-a (a drezdai bombázás napja), ezt a napot és magát a bombázás menetét meséli el a lehető legnagyobb részletességgel(12:08). A bombázás után továbbáltak és egy kisvárosban kaptak szállást, az interjúalany ott be is írtakozott egy gimnáziumba. A család örült, hogy véget ért a háború, de koldusszegények lettek(26:00).Édesapját elfogta a honvágy, haza szeretett volna menni(27:39).Az interjúalany a hazakerülésükkel kapcsoltaban Németország felosztásáról, "hadifogságról" is beszél. Egy civil fogolytáborba került, ezt a frankfurti tábort is bemutatja(28:24). Majd bevagonírozták őket és egy Ausztrián, Magyarországon át Romániába tartó vonatra tették fel őket. Az utazást részletesen elmeséli(30:46).Komáromnál kiszálltak a vonatból, és a komáromi börtönbe kerültek, itt kivizsgálták őket és tovább szállították a családot Budapestre(32:32).1945 augusztusában Miskolcra érkeztek, itt egy lakást kaptak. Az interjúalany elmeséli a kezdeti időket, amikor még óriási nehézséget jelentett, hogy nem tudott magyarul(33:44). Az interjúalanyt már ekkor megkülönböztetés érte származása miatt, de nem törte meg, sőt megerősítette. Kitűnővel érettsigezett és egy idegennyelvű fősikolán tanult tovább(36:33).Kuszmann Károlyné végül pedig arról beszél, hogyan dolgozta fel ezt a rengeteg sérelmet, borzalmas élményt(37:21).