0:00 A riportalany elmondja, hogy a jugoszláviai Zomborban született. Édesapja géplakatosként dolgozott a vasútnál, majd bevonult az I. világháborúba. Beszél az édesapa munkájáról és háborús emlékeiről. 4:03 A háború után az apa hazatért, de nem akart esküt tenni a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságra és így csak alkalmi munkákat tudott vállalni. Elmondja, hogy miként élte meg a család az anyaországtól való elszakadást. 7:18 Szól arról, hogy miként változott az életük a magyar csapatok bevonulása után. 9:55 Hangsúlyosan beszél arról, hogy a család az orosz csapatok bevonulása előtt elmenekült Zomborból. 1944 novemberében értek Pécsre, ahol elhurcolt zsidók lakásaiban helyezték el a menekülteket. A front közeledtével továbbutaztak Körmendre. 14:50 Körmenden több bombázást éltek túl, majd a MÁV alkalmazottakkal nyugatra indultak, de Szlovéniában elakadt a szerelvény. Partizán fogságba estek és gyalog tértek haza. 28:25 Pécsett telepedtek le, de nem maradt semmijük, az édesapát B-listázták, ezért a gyerekeknek szakmát kellett tanulni. Szól arról, hogy egy koncentrációs tábort megjárt zsidó kárpitosnál lett inas. 33:20 Az ’50-es években titkolnia kellett származását. 1954-ben sikerült kiváltania az ipart és Pécs-Vasason nyitott műhelyt, ahol a szénbányászok voltak a legfontosabb megrendelői. Szól arról, hogy az 1960-as évek végén a növekvő adóterhek miatt vállalatnál helyezkedett el. 42:00 Végezetül a nyugdíjba vonulása előtt ellátott munkahelyi funkcióiról szól.

Az interjúalany beszél nehéz gyerekkoráról. Sokat kellett az iskola mellett dolgoznia, de már ekkor is pedagógus szeretett volna lenni. (03:00) Sohasem bánta meg, hogy a tanári hivatást választotta. Családjában ő volt az első diplomás. Nagykanizsán úttörőház igazgatója volt, majd áthelyezték iskolaigazgatónak. Néhány év alatt az interjúalany vezetése alatt a rettegett iskolából mintaintézmény lett. (08:10) Az 1956-os forradalomban nem vett tevékenyen részt. A család is távol tartotta az eseményektől. Politikával akkor sem és azóta sem foglalkozott. (11:48) Az 50-es évek második felében Nagykanizsán nem voltak diákkörök, csak kulturális szemlék, színjátszó körök. (14:18) A 70-es években már iskolaigazgatóként nézett utána Nagykanizsa 1956-os történetének. Sok kollégája részt vett a forradalmi eseményekben. Emiatt az iskolákban több besúgó is volt. (18:04) Iskolaigazgatóként egy rövid időre be kellett lépnie az MSZMP-be. A rendszerváltoztatás után az MSZP és az SZDSZ is megpróbálta beléptetni a pártba, de mindig nemet mondott. (21:26) Tevékenyen részt vett a városi kulturális programok rendezésében, csak városnapokat 11-szer szervezett, közben folyamatosan publikált pedagógiai szakcikkeket. (23:42) Miután nyugdíjba ment, mint igazgató, 1995-2000 között a nagykanizsai tv szerkesztő-riporter munkatársa volt, tudósított a városi újságban is.(27:24) Közben gyerekeknek, múzeumoknak szervezett programokat, ezekhez szponzorokat szerzett. (28:34) Részletesen elmondja újságírói munkáját. (33:10) Munkáját mindig elismerték, számos kitüntetésben részesült. (35:44) Könyveket írt és szerkesztett. Első könyvében feltérképezte Nagykanizsa katonai múltját, másodikban a XX. század nagy eseményeinek tanúival készített interjúkat, harmadikban az idősek és mozgáskorlátozottak életéről írt. (37:36) 2003-tól az idősek helyzetének javításával foglalkozik. (38:30)

Az interjúalany beszél családjáról, életviszonyokról, oktatásról (0:17). Rátér arra, miként élte meg gyerekként a II. világháborút és a megszállást, összehasonlítva a német és az orosz katonák lakossággal szembeni viselkedését (5:35). Beszél az 1945 utáni életről, a jegyrendszerről (13:24), majd a mezőgazdaság átalakításáról, a szövetkezetesítésről beszél (14:50). Beszél a korszak hitéletéről és oktatásáról (16:44), majd az elhelyezkedés, a munka lehetőségeiről (17:40). Kiemelten beszél a Kádár-korszak mindennapjairól, kitérve az 1956-os forradalomra is (20:35), valamint értékeli a rendszerváltoztatást is (29:45).