Az interjúalany 1932-ben született Debrecenben. Beszél arról, ahogy a front elérte a várost. Elmondja, milyenek voltak a háborús életkörülmények. (01:44) Beszél családjáról. Sokan nyugatra menekültek, a fiatal fiúkat, férfiakat Németországba vitték, ők ott estek hadifogságba. (04:20) Debrecenben is kialakították a gettót, a zsidókat elhurcolták, vagyonukat lefoglalták. (06:46) A szovjetek megérkezésével kialakuló harcok és a bombázások számos civilt is megöltek. Az interjúalanynak és családjának is 4 hétig az óvóhelyen kellett maradnia. (13:32) 1944 októberében foglalták el végleg az oroszok Debrecent, vadásztak a közelben bujdosó németekre. Az interjúalany családját nem zaklatták a randalírozó, részeg vörös katonák, mivel házuk közel volt a szovjet parancsnoksághoz. Mindemellett nagyon nehéz volt az élet, mivel minden szolgáltatás hónapokig szünetelt (víz, gáz, fűtés, áram). (16:44) A harcok során (ideiglenesen) rengeteg ember elmenekült. A korábbi 130.000 fős városban 1945 januárjában csak 15.000-en voltak. (18:00) A család férfitagjait elhurcolták katonának vagy leventének.Nagyon nehéz volt újból talpra állni, sokat kellett nélkülözni. (29:32)

Az interjúalany beszél az 1950-es évek elejéről, a kommunisták vallásellenessége ellenére is nagyszámú hittanra járó diákról (0:16). Szól arról, hogy 1955-ben jutalomból úttörőtáborban járt az Almássy-kastélyban, ahol titkolnia kellett vallásos meggyőződését (2:25). Elmeséli, hogy 1956-ban segített egy Szuezt kereső szovjet katonának: elővett az atlaszát, és mutatta, hogy Magyarországon vannak, ám erre egy másik tiszt gyorsan hazazavarta (5:44). Szól arról, hogy a tüntetések kezdetekor az egyik osztálytársa az ablakon kiugorva csatlakozott a tömeghez (10:10). Elmeséli, hogy amikor 56 után meglátogatta a katonai szolgálatát teljesítő bátyját, akkor egy kirgiz katona leköpte, majd távolodtában ellőtt a feje mellett. Az elég valószínű, hogy a diáksapkája miatt lőttek rá a szovjet laktanyában, hiszen az a pesti srácokra emlékeztette őket (13:20). Beszél arról, hogy miként távolították el a Lenint és Sztálint ábrázoló szoborcsoportot Szegeden (17:55). Elmeséli, hogy Szatymazon a beadási listákat semmisítették meg, illetve szól a beszolgáltatások rákosista gyakorlatáról (20:35). Beszél arról, hogy édesapja kérdezte egy volt katonatársától, hogy hogy van az, hogy most akkora kommunista, mikor a partizánok ellen harcolva az orosz fronton mindig jelentkezett a kivégző osztagba. A válasz az volt, hogy elviteti, ha még egyszer szóba hozza (35:50). Az interjúalany szól a falu életéről a kommunizmus alatt, a besúgókról, a szegénységről (39:30). Visszatér arra, hogy a háborúban a front közeledtével elhagyták szülőfalujukat, hogy elkerüljék a frontot (43:30).

Az interjúalany beszél arról, hogyan fogadta 18 évesen a második világháború kitörését (0:11), majd arról, hogyan élt túl éppenhogy egy légitámadást (1:50). Szól arról, hogy bemérőként hogyan segítette a tüzérség munkáját (5:10), valamint arról, hogyan vitték Budapestre, és hogyan kezdődött meg a főváros ostroma, és miként esett orosz hadifogságba (8:08). Szól kifosztásáról, a szovjet katonák viselkedéséről (12:52). Visszatér Budapest ostromára, a kitörési kísérlet tragédiájára (17:04). Szól arról, hogyan vitték ki a Kaukázusba hadifogolyként (19:15), és arról, hogy milyen kevés élelem mellett mennyit kellett dolgozni (21:50). Beszél arról, hogy mikortól tudott kapcsolatot teremteni családjával, akikkel kölcsönösen halottnak hitték egymást (23:20). Beszél hazatéréséről 1947 nyarán, a kommunistákra való kötelező leszavazásról (27:05), majd arról, hogy mivel foglalkozott hazatérése után (30:50). Végül családjuk kulákká nyilvánításáról, a szövetkezetesítésről, valamint a hit és a kommunizmus összeférhetetlenségéről szól (31:55).