Interjú

Gyűjteményhez ad
disszidálás
oktatás
'50-es évek
'40-es évek

Interjú Kőszegi Istvánnal

2517 megtekintés

Hossz: 00:50:00
Témakörök: '50-es évek, egyházak
Leírás: 0:00 családi háttér, nagyapja Kanadában próbált szerencsét, édesanyja is ott született, de az első világháború után hazatelepedtek, édesapja egy szegény családból származott, apai nagyapja Doberdónál elesett a harcokban 6:33 a szülei összeházasodtak, a család akarata ellenére, a nagyapjuk sokat mesélt Kanadáról, az öccse később Kanadába vándorolt ki 1956-ban 8:39 a nagy gazdasági világválság miatt édesapjuknak csak alkalmi munkái voltak 11:30 a háborúra való felkészülés miatt egyre több munka lett, így édesapjuk is el tudott helyezkedni asztalosmesterként 14:16 1941-ben kezdett el iskolába, akkor még olyan iskolába, ahol 1-4. osztályig egy tanteremben volt mindenki, később áttértek a délelőtt-délután turnusra 15:30 első osztályban nem volt könyvük, csak a katolikus katekizmus, édesanyja baptista volt, és a nagyapja sem látogatta a katolikus templomokat, így ő sem nagyon szerette a hittant, az első két osztályban meg is buktatták belőle, pótvizsgáznia kellett 20:20 1945 őszén kezdte a felső tagozatot, akkor már nyolc általános volt, falusi iskola volt ugyan, de tanították a német nyelvet, neki az könnyű volt, mert nagyapja és édesanyja sváb volt, németül beszélgettek, 1946-tól oroszt oktattak 22:47 édesapja egy kis színjátszó kört csinált a faluban és környékén 24:47 orosz nyelvből nem volt annyira jó, de sikerült mindig jól levizsgáznia 27:16 megkezdődött Sztálinváros építése, az édesapja ott dolgozott a faépítő-telep vezetőjeként, ő pedig dolgozott a zsebpénzért, mert Székesfehérvárra került kollégiumba, és kohó és-, gépipari technikumba 30:20 Magyarországon akkor még jegyrendszer volt, majd ezt követte a békekölcsön rendszere; őket, mint középiskolásokat küldték ki a házakhoz, hogy békekölcsönt jegyezzenek, részt vettek a pákozdi emlékmű felépítésében 36:10 egy alkalommal megszökött a kollégiumból, és feljött Budapestre, ott megkereste a Fővárosi Tanácsot, elhelyezik egy gimnáziumba, és kollégiumi elhelyezést is kap, a közbeeső az éjszakát a Margitszigeten töltötte, két hetet pedig ismerősöknél töltött 44:51 végül bejut a kollégiumba, a szülei is megtudják, hogy hova ment
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
Interjúalany neve: Kőszegi István
Interjúalany lakhelye: Budapest
Interjúalany született: Baracs, 1935
Interjúalany foglalkozása: nyugdíjas ipari dolgozó
Felvétel időpontja: 2011. február 03.
Felvétel helyszíne: Budapest

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:48:00
Az interjúalany beszél családjáról, lakhelyükről, régivágású középiskolájáról, és arról, hogyan szerzett tandíjmentességet kiváló átlagával (0:08). Beszél a kollégiumról, az ott tanított nyelvekről és a hittanról (7:12). Szól a háborúról, arról, hogy magyar katonák beszállásolása miatt egy másik gimnázium épületébe jártak (10:50), majd arról, hogy milyenek voltak a légiriadó gyakorlatok (12:55). Leköltöztek falura, ahol a német katonákkal jó volt a kapcsolat (17:10), majd arról, hogy elsötétítést rendeltek a faluban, és ők figyelmeztették esténként a falusiakat a lámpaoltásra (18:00). Szól a rengeteg orosz katonáról, a vezérkar náluk való elszállásolásáról, és arról, hogy ő navigálta a vezérkart a térképük segítségével (20:00). Elmeséli, hogy édesapját tolmácsként alkalmazták, mások azonban letartóztatták, és azt, hogy az ott lakó tiszt hogyan próbált rajta segíteni (24:00). Szól arról, hogy miként végzett és tanított édesapja helyett a háború után (27:25), majd arról, hogy miként helyezkedett el önállóan (30:45). Beszél énekkari és színjátszóköri tevékenységéről (32:20), valamint arról, hogy milyen emlékei vannak 1956-ról (45:28).
Interjúalany: Dr. Kossuth Mihályné
Felvétel időpontja: 2011. június 02.

Hossz: 00:41:00
Az interjúalany beszél a két világháború közötti életviszonyokról, a cselédség sorsáról (0:15), házasságáról (7:04). Bátyja dezertálásáról (12:44), az oroszok bejöveteléről (16:55) is részletesen beszél. A korszak vallási életét (21:20) és a zsidóság sorsát (26:35) is megemlíti. Beszél a mezőgazdasági munkáról és az azt kiegészítő kereskedésről (33:3).
Interjúalany: Agócs Tiborné
Felvétel időpontja: 2010. június 29.

Hossz: 00:27:00
Az interjúalany beszél családjáról, iskoláiról (2:30), a leventemozgalomról és az ahhoz kapcsolódó zenekarról (4:35). II. világháborús élményeivel, az erdélyi Désen töltött munkaszolgálatával (8:42) folytatja. Rátér hazatérésére, a nyilas hatalomátvételre, a zsidóság sorsára és a szovjet megszállásra, illetve arra, hogyan vett részt újjáépítési munkálatokban Baján (13:01). Később a Rákosi-rendszer, a Kádár-korszak és a rendszerváltoztatás korabeli életviszonyokról beszél (21:30).
Interjúalany: Mészáros Mihály
Felvétel időpontja: 2010. november 04.