Az interjúalany beszél gyerekkoráról, családjáról, költözésükről, iskolai tanulmányairól (0:21), apja háromhetes katonai szolgálatáról (5:57), második világháborús emlékeiről, a katonák viselkedéséről (7:21), a háború utáni újrakezdésről (15:39), későbbi férjéről, akiről azt hitték, meghalt a háborúban, de visszatért (17:13), a földosztásról és a Rákosi-korszakbeli nehézségekről (21:41). Kitér arra, hogy az apja a második világháború idején facipőben járt, és a gyerekek télen a cipőhiány miatt nem mentek iskolba (24:14). Beszámol arról, hogy a bátyját jó tanulmányi eredményei miatt a Szovjetunióba vitték továbbtanulni (26:33), és hogy miként sikerült elkerülni a családnak a deportálást (27:25). Mesél arról, hogy a várakozásokkal ellentétben nem vitték el férje családját az ávósok, pedig kulákok voltak, valamint arról, hogy mennyire vasósult meg a faluban a közteherviselés (29:11). Elmondja, hogyan költözött be egy tanácstitkár a házukba (36:10), megemlíti a földjük kollektivizálásának körülményeit és az elviselhetetlen beszolgáltatási kötelezettséget (37:22). Feleleveníti, hogyan lett az apjából akarata ellenére TSZ-elnök (39:25), végül arról beszél, hogyan segített az agráregyetemen tanuló bátyja a falunak az aratásban, apja kilépéséről a TSZ-ből, és ismételt költözésükről (40:38).

Az interjúalany édesapja származásáról számol be(0:05).Dr. Suba Györgyné 1939-ben született és sokáig egy tanyán élt szüleivel. A háborúra nem emlékezik, de rokonai sokat meséltek a harcokról(0:38).Az interjúalany visszaemlékezik arra, amikor 1944 novemberében a szovjetek bevonultak a lakhelyükre - ennek körülményeit idézi fel(2:40).Az interjúalany szól a fosztogató szovjet katonákról(4:59).A német bevonulás előtt 1944 nyarán összeszedték a környékbeli zsidókat. Ezzel kapcsolatban mesél el egy történetet(8:45).A háborút követően az édesapjának az elesett katonákat kellett temetnie. Ezzel kapcsolatban a földosztásról és a TSZ-esítésről is beszél(10:09).Édesapja a háború után alkalmi munkákat vállalt, többnyire az újáépítésben dolgozott, később az interjúalanynak is dolgoznia kellett, fiatal kora ellenére(12:49).A szülei nem szerették volna továbbtaníttatni az interjúalanyt, inkább az otthoni munkákba fogták be(14:47). Az életének legnehezebb korszaka az '50-es évek voltak, hiszen alig volt mit enni(16:08).1956-ban az interjúalany megpróbált kitörni a falusi életből és egy kecskeméti kertészeti szakközépiskolába jelentkezett(18:37).Egy sátoraljaújhelyi kertszeti technikumba jelentekezett, ezt elvégezte és ebben a szakmában 4 évig dolgozott(21:25).Dolgozott könyvelőként is, majd kulturális ügyintéző lett, közben több képesítést is szerzett(22:45).Munkájához tartozott a felnőttképzés, diákoktatás és a közművelődés(25:48).Országjáró túrákat is szervezett(27:53).1956-ban a forradalomról október 24.-én értesült. Ekkoriban még iskolába járt, tanárai óvták az erőszakos eseményektől(29:12).De november 4.-én pár diáktársával úgy döntöttek, hogy elhagyják az iskolát és gyakorlatilag bandákba verődve útra keltek, hogy hazajuthassanak. Ennek a történetét meséli el(31:50).Az interjúalany mesél a gyermekkori tankönyvekről és az iskoláiról, tanítóiról(40:42).A hittanképzésben csak 4. osztályig volt része, utána már eltörölték. Ezzel kapcsolatban beszél a korszak vallásos életéről(43:57).

Az interjúalany beszél magáról, családjáról, kétnyelvűségéről (0:32), apja 1956-os szerepvállalásáról, az akkori mohácsi eseményekről (2:35), a család svédországi életének kezdetéről (8:25), a csernobili atomkatasztrófa svédországi észleléséről (9:24), első magyarországi látogatásáról, Svédország és Magyarország összehasonlításáról (14:09), apja beszervezésének kísérletéről (16:07), a magyarországi és svédországi fogyasztási cikkek, az életkörülmények közötti különbségről a Kádár-korszak alatt (18:59), a svédek Magyarország-képének megváltozásáról (24:55), ismerősei viszonyulásáról a magyar gyökerekhez, és a Puszta Fiai Társaság, egy svédországi magyar egyetemista közösség megalakításáról (26:37), végül az Európai Unióban kifejtett tevékenységéről (28:39).