Az interjúalany beszél tanulmányairól (0:05), egy ezredes nyilasok és kommunisták általi meghurcolásáról, a tisztikar diktatúrákhoz való hozzáállásáról (2:23), a cserkészetben való részvételéről (7:52), arról, hogy Mindszenty letartóztatása után ki akartak menni Ausztriába tanulni, azonban letartóztatták őket (10:03), majd 1954-ben szabadult (14:20). Beszámol arról, hogy szabadulása után vasesztergályos lett három műszakban, és így nem tudta látogatni a szemináriumot, azonban főnöke elintézte, hogy mégis be tudjon járni az órákra (15:39). Mesél az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről, a munkástanácsok megszervezéséről (19:56), felszenteléséről, szigetközi, majd szőnyi munkájáról (25:00), Sopronba történő áthelyezéséről, további pályafutásáról (28:25), terveiről, Szent József tiszteletéről (31:25), letartóztatása utáni meghurcolásáról (39:10).

Az interjúalany beszél családjáról, tanulóéveiről (1:20), valamint arról, hogy jegyző édesapját üldözték a nyilasok, bújdosnia kellett (3:58). Szól arról, hogy az ott maradt kisnyilasok megalapították a kommunista pártot, így tovább folytatódott édesapja üldöztetése. Bár a népbíróság felmentette, az egészsége ráment az üldöztetésre, nem kapott érte nyugdíjat, és a lakását is elvették (6:35). Szól arról, hogy a megszálló orosz katonák elvették édesapja zsebóráját (11:05), majd arról, hogy édeasnyja rokonai meghaltak a Don-kanyarban (12:50). Szól a zsidók gettóba tömörítéséről és elhurcolásáról (13:12), majd a református kollégium államosításáról, a változásokról, a tandíj eltörléséről és a tanári kar megváltozásáról, valamint a sportéletről (16:10). Szól arról, hogy osztályidegennek számított "népnyúzó jegyző" édesapja miatt, a felvételijét pedig elvágta a párttitkár (28:05). Egy állami gazdaságnál helyezkedett el, ahová katonai szolgálata után nem akarták visszavenni (30:25). Elmeséli, hogy egyszer nem fogadták el az aratási jelentését, mert nem írt bele hazug adatokat a túlteljesítésről (31:58). Szól katonai szolgálatáról, ami épp 1956 október végén ért volna véget, és ahol rádiósként teljesített szolgálatot (36:45). Beszél arról, hogy nem örültek az 1956-os forradalomnak, mert nem szerelhettek le, hanem készültségbe álltak (38:45), valamint arról, hogy el voltak készülve Zalaegerszeg megvédésére, de a szovjet túlerő miatt megadták magukat (41:45). Az ezredparancsnok "árulása" miatt a lakosság megvetette a katonákat (44:35). Visszatért a civil életbe, a textilgyárban helyezkedett el és esti iskolában érettségizett (47:08). Végül arról szól, hogy miként állt ellen a pártba való belépésnek, miként lett üzemvezető, és hogyan működött az üzem (51:02).

Az interjúalanyt nazarénus hite miatt a Horthy-hadseregben érték az első megpróbáltatások (0:20). Végig kellett néznie egy kivégzést (3:25), majd börtönbe csukták és elvitték a bori táborba munkaszolgálatosként, ahol Radnóti Miklóst is fogva tartották (8:20). Részt vett az erőltetett menetben (19:00). Az oroszok átvitték a Fekete-tengeren (29:45), ahol Sztálingrád újjáépítésénél volt kényszermunkás (31:25). Mindig mondták nekik, hogy addig nem mennek haza, amíg Sztálingrád fel nem épül. Egyszer azonban szólították, hogy hazamehetnek (35:00). Elmeséli a tábor lakhatási körülményeit és mindennapjait (37:50). Visszafelé menet már nem hajóval, hanem vonattal mentek. Máramarosszigeten már várták a szülei (41:15). Végül arról szól, hogy az oroszokat kritikátlanul utánzó Rákosi-rendszer rossz volt, a Kádár-korszak viszont jó volt az országnak (48:50). Meggyőzően beszél arról is, hogy hitét, jókedvét mindvégig megőrizte és reménységét egy pillanatra sem veszítette el.