Interjú

Gyűjteményhez ad
rendszerváltoztatás
'40-es évek
'70-es évek
60-as évek
80-as évek
II. világháború
Kádár-korszak
ünnepek
párttagság
'50-es évek
Rákosi-korszak
DISZ
1956
úttörőmozgalom
oktatás
Néphadsereg
kommunista diktatúra
kisdobos
katonaság
MSZMP
KISZ

Taní-tani egy életen át

2374 megtekintés

Hossz: 00:45:00
Leírás: Az interjúalany 1939-ben született Egerben. Beszél gyermekkoráról. Édesapja 1949-ig erdészeti társaságnak volt vezetője. Gyermekkorát beárnyékolta a II. világháború. A megszálló orosz katonák a gyerekekkel nagyon rendesek voltak. (04:30) A háború után fellélegeztek az emberek és megújulásra számítottak. Azonban, ahogy telt az idő és átvették a kommunisták a hatalmat, mindenki ráébredt az új rendszer szörnyűségére. Az interjúalany apját is sokszor áthelyezték, 1952-ben folytathatta eredeti munkáját. (06:04) Az interjúalany 1946-ban kezdett iskolába járni. Elmondja, hogyan lehetetlenítették el a vallási életet, ő is (ideiglenesen) elfordult a vallástól. Középiskolásként romlottak tanulmányi eredményei, elsősorban azért, mert versírással töltötte idejét. Egyik versével egri DISZ-versenyt nyert. Több költeménye is megjelent helyi újságokban. Még fiatalon rájött, hogy nem kiemelkedő tehetség, így abbahagyta az írást. (11:26) Érettségi után nem vették fel főiskolára, ezért fűrészüzemben kezdett dolgozni, majd képesítés nélküli tanár lett 3 hónapig. Behívták katonának, 2,5 évet szolgált Kaposváron. A berlini válság miatt meghosszabbították katonaidejét. Miután leszerelt, Kiskörére küldték pedagógusnak, 1980-ig tanított ott. Közben elvégezte a tanítóképző főiskolát. Aktívan részt vett a népművelésben, fiatalon elhitte a KISZ agitációját. (16:02) Beszél családjáról. Vácra költöztek, csak hosszú idő után, protekcióval sikerült tanári és igazgatóhelyettesi állást kapnia. 3 év után vállalta el "Kisvácon" az Árpád Gimnázium igazgatói posztját. Tehetséges és szorgos tanári kar vette körül. Jó kapcsolata volt a pedagógusokkal és a diákokkal is. (20:36) Elmondja, hogy igazgatóként és pedagógusként milyen politikai feladatai voltak. Részletesen beszél az MSZMP-ben és a KISZ-ben végzett munkájáról. Ha valaki közéleti szerepet akart vállalni, csak a KISZ-ben és a Pártban lehetett. (23:20) Beszél arról, hogyan élte át az 1956-os eseményeket Egerben. Forradalmi verset írt, elszavalta a Szózatot, beválasztották a Munkástanácsba. A megtorlásoktól nagyon félt, de valahogy sikerült megúsznia felelősségre vonás nélkül. Elmondja, hogy a szocialista rendszer kívülről szépen nézett ki, de valójában "agymosáson" ment keresztül a társadalom. (27:26) Beszél a rendszerváltoztatás körülményeiről, a 80-as évek végén már nagyon feszült volt a helyzet. 1988-ban jött rá véglegesen, hogy rossz, javíthatatlan a rendszer. (30:38) Összehasonlítja a Rákosi- és Kádár-korszakot. Mindkettő diktatúra volt, figyelni kellett a kimondott szóra, az ügynökökre, de a Kádár-korszakban már nem volt benne az emberekben az a félelem és rettegés, amely Rákosi alatt. (33:02) Beszél arról, hogy a Kádár-korszakban hogyan szólt bele a politika az oktatásba. A sokoldalú szocialista embertípust kellett (volna) kinevelni. Alapvetően a gyerekek szerették a különböző mozgalmakat és programokat, de ezeket teljesen átitatta a politika. Azonban hibának tartja, hogy ma nincs semmilyen közösségképző mozgalom a fiatalok számára. (37:20) A történelmet és a legtöbb tantárgyat központilag elferdítették, hamisan ismertették és sok tanár is elhitte a hazugságokat. Az iskoláknak részt kellett venni az ünnepségeken, felvonulásokon. Összegzi a rendszerváltoztatás előtti és utáni oktatási rendszert, felvázolja mindkettő hátrányait. (44:20)
Említett időszakok, témák
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
Interjúalany neve: DÓRA ZOLTÁN
Interjúalany lakhelye: Vác
Interjúalany született: Eger, 1939
Interjúalany foglalkozása: magyar-orosz szakos tanár
Felvétel időpontja: 2011. április 18.
Felvétel helyszíne: Vác
Interjút készítette: Madách Imre Gimnázium, Vác

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:24:00
Az interjúalany beszél a Szent Orsolya Iskolában folytatott tanulmányairól (0:23), a második világháború időszakáról (7:28), az orosz megszállás hatásairól (8:53), a soproni bombázásokról (10:28), arról, hogyan kerülték el a németek kitelepítését, valamint arról, hogy a kitelepítetteknek mi lett a sorsa (11:37). Beszámol a beszolgáltatásokról, az erőszakos TSZ-szervezésről(14:01), a TSZ-ben megtermelt terményekről, az ott folyó munkálatokról (16:20), arról, hogy miért nem kap nyugdíjat (21:45).
Interjúalany: Stippinger Mihályné
Felvétel időpontja: 2011. március 02.

Hossz: 00:43:00
0:00 családi háttér, iskolák 1:09 sikerül bekerülni a kőszegi bencés gimnáziumba, ahol kollégista volt, mesél az egyházi iskola mindennapjairól, később az államosítások miatt több kollégiumot megjár 4:52 a nagykanizsai gimnáziumba került óraadó tanárnak, ahol kémiát tanított 8:07 az iskolai rádióklubra emlékezik vissza 12:58 1975-től rádióamatőrként is tevékenykedett, ami vizsgához volt kötve 18:40 a technika-oktatás bevezetése után technikaszakos tanári oklevelet szerzett, eleinte voltak iskola-számítógépek, amelyek szalagosak voltak, őket követték a Comodore-gépek, hosszabban mesél az iskolai számítástechnika-oktatásról 28:52 az iskolai és a tantárgyi változásokról beszél 34:07 a II. világháborús emlékekről mesél, az édesapja orosz hadifogságban tűnt el, ő a bombázásokra emlékszik elsősorban 35:35 1956-ban a kollégiumot bezárták, nem lehetett kimenni, viszont az eseményektől később távol maradt, mert hazament
Interjúalany: Nagy Emil
Felvétel időpontja: 2010. november 23.

Hossz: 00:32:00
1929-ben született Mérken, itt is járt óvodába, általános iskolába. A falusi iskolarendszerről és a korabeli egyházi oktatásról mesél Tircsi Zoltán(0:25).Az interjúalany sváb származású, édesapja be is lépett a Volksbundba, emiatt a háború után be is börtönözték(04:04).Tircsi Zoltán szabóinas lett, ezt a munkát maszekként végezte egészen addig amíg nyugdíjba vonult. Ezzel kapcsolatban mesél a feleségéről és a fiáról is(5:22).A bátyja SS katona volt(7:37).Az interjúalany a Horthy-korszakbeli a betelepült svábok öröklésről, a családfelépítésről stb beszél(7:41). A háború végén Németországba került, ahol a 3. osztályt is elvégezte. A bukás előtt álló Harmadik Birodalom mindennapjairól, az oktatásról, valamint a Hitlerjugendről is mesél(10:27).A Hitlerjugend-es egységét Ausztriában oszlatták fel, 1945 július 27.-én ért haza(14:05). Az interjúalany elmeséli, hogy személyes tapasztalatai alapján a KAPO emberei verték csak a zsidó civileket(15:36).A háború munkaszolgálatot is végzett, ennek keretében részt vett a taszári, kunmadarasi repterek építésében. (16:22).Szakmájában elismertnek számított, innen hurcolták el munkaszolgálatra(17:52).Németországban nem éltek rokonai, csak az USA-ban élt egy nagynénje. Volt egy barátja, akinek szintén az USA-ban éltek rokonai, emiatt őt is elvitték munkaszolgálatra(19:12).Az interjúalany sógorának öccse a Hunyadi SS hadosztályban szolgált, emiatt nem is mert hazajönni a háború után. A bátyja az SS múltja miatt 8 évig volt szovjet fogságban. Ezzel kapcsolatban mesél el egy történetet(20:31).A háború után továbbtanulásban, munkában szerencsére nem akadályozták, így szorgalmasan tudott gyarapodni(22:53).Később egyháztanács tag és világi elnök volt. Bár voltak kellemetlenségei, de mégis meg tudta beszélni a problémáit a hatóságokkal(25:21).1948-ban egy barátjával disszidálni akartak, de édesanyja balesete miatt az interjúalany nem hagyta el Magyarországon(27:39).A disszidáló barátja néhányszor hazalátogatott, ezzel kapcsolatban elmesél néhán története(30:04).
Interjúalany: Tircsi Zoltán
Felvétel időpontja: 2010. október 16.