Az interjúalany beszél Magyarország szovjet megszállásáról, az orosz katonák viselkedéséről, németellenességéről, valamint arról, hogy a szentképekről azt hitték, hogy családi portrék (0:00). Szól az 1950-es évek mezőgazdasági terrorjáról, a beszolgáltatásról és a padlássöprésről, részletesen kitérve a különböző terményekre vonatkozó szabályokra (04:04). Beszél a kuláküldözésről, a kulákság kritériumairól, valamint a jelenség mögött meghúzódó irigységről (7:55). Szól a szövetkezetek létrehozásáról és a kényszerű belépésről (9:40). Beszél a mezőgazdaság ellenőrzésének eszközeiről, a behajtókról, állami szervekről, illetve a békekölcsönről (13:38). Szól továbbá iskoláiról, az ideológiai és az otthoni nevelés kettősségéről (16:26). A korszak hitéletéről, a vallásos megnyilvánulások kiirtásáról és a kommunista jellegzetességekről, a mozgalmakról külön szól (17:48). Az egyház és az állam viszonyát is megemlíti (21:07). Beszél az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről (22:40), az ’56 utáni enyhülésről (24:30), valamint a hétköznapokról a Kádár-korszakban (25:58). Végül nagyapjáról mesél, aki Horthy Miklós flottájában teljesített szolgálatot az I. világháborúban (36:54).

Az interjúalany beszél családjáról (0:27), a német hadsereg bevonulásáról Kaposvárra (0:56), a nyilas hatalomátvétel utáni történésekről (10:41), a bombázásokról (17:56), a szovjetek bejöveteléről, a katonákkal kapcsolatos élményeiről (22:41), végül hosszan beszél arról, hogy a gyerekek- többek között az interjúalany- hogyan gyűjtötték be az elhagyott puskákat, és hogyan lövöldöztek velük (38:08).

A Kárpátalján született interjúalany beszél családjáról, oktatásáról a katolikus nővéreknél, a zeneiskolára, arra, hogy az elkobzott zongorákból tudtak igényelni (0:22). Szól arról, hogy édesapját kényszermunkára vitték a szovjetek, így édesanyja óvodát nyitott (7:40). Apja aztán elkerült Budapestre kórházba, majd úgy döntött, új életet kezd egy másik nővel Magyarországon. Mondta, hogy a családjának "otthagyta a vagyont", amit a szovjetek nyomban államosítottak is. Ekkor nyitotta meg édesanyja az óvodát, aminek épületét rövid időn belül visszaigényelték (11:18). Szól a háború végnapjairól, a hidak felrobbantásáról és arról, hogy az egyik légiriadó során a másféléves testvéréért vissza kell rohanni a bunkerből, mert fent felejtették (15:00). Szól az orosz katonákról, az erőszakoskodásról, a tisztek tekintélyéről, és arról, hogy Kárpátalja Kánaánnak tűnt a beszállásolt orosz katonáknak (19:45). Beszél a vallásos nevelésről, és arról, hogyan szakadt ez meg, mikor édesanyját kirúgással fenyegették. Azt is hozzáteszi, hogy vasárnap az iskola mesefilm-vetítéseket is szervezett a vallási élet szétzúzása érdekében (22:20). Beszél az 1950-es évek Kárpátaljájáról, arról, hogy csinos ruhát csak Magyarországból lehetett kapni, arról, hogy felváltva ültettek magyar és ukrán diákokat az iskolában, a felvonulásokról, a mezőgazdasági munkákról, az élelmiszerhiányról és a kilométeres sorokról (24:54). Szól továbbtanulásáról és elhelyezkedéséről a ruhagyárban (29:00), majd arról, hogy nem hitték el, hogy 1956-ban forradalom van Magyarországon (32:00). Szól arról, hogyan látogatott Magyarországra, majd hogyan költözött át véglegesen családegyesítés címén 1973-ban (35:35). Elmeséli, hogy albérletben laktak Várpalotán, mert a férje a városban tudott dolgozni (37:12). Szól arról, hogy milyen külföldi utazásokat tettek már Magyarországról, hogyan tudtak körbenézni Nyugat-Berlinben (38:15), majd arról, hogy kik maradtak Beregszászban a tágabb családjából (40:35). Szól a rendszerváltoztatásról és arról, hogy 1985-1988 között a férjével együtt Mongóliában dolgoztak, ahol nagyon jól megfizették őket (43:00).