Az interjúalany beszél iskoláiról (-1.00), szülei foglalkozásáról, életkörülményeikről, otthonaikról (-2.56). Rátér édesapja munkaszolgálatba hívására (-3.48) és saját német nyelvtudására (-4.18). Részletezi a német megszállást követő atrocitásokat (-7.50), a pécsi gettóba költözést (-10.37), a gettóban eltöltött napokat (-12.54). Beszél áthurcolásukról a Lakics-laktanyába (-14.30), a bevagonírozásukról és a deportálás körülményeiről (-18.30). Részletezi megérkezésüket Auschwitzba és az első órák eseményeit (-23.10). Beszél a túlélésért folytatott mindennapi küzdelmeikről a birkenaui táborban (-35.10). Rátér átszállításukra Ravensbrückbe (-37.25) és munkájára egy kábelgyárban (-41.35). Beszél a felszabadulásról és a hazaút első szakaszáról Plzenig (-48.50). Rátér az amerikai hadsereg bevonulására és a hazatérésre (-52.00). Ismerteti, hogyan látta viszont édesapját (-55.10).

Az interjúalany beszél II. világháborúról, a szerencséről, hogy tágabb családjából sem halt meg senki, az orosz katonák beszállásolásáról, és arról, hogy gyermekként összebarátkozott a beszállásolt orosz hadnaggyal, aki elmesélte, hogy már az egész családja meghalt (0:20). Édesapja katonai szolgálatáról is szól, valamint arról, hogy őt a német katonák fosztották ki. A család közben Székesfehérvárról Lespsényre ment (3:52). Szól arról, hogy gyermekként hogyan nézték a két hadsereg tűzharcát (11:12). Szól arról, hogy 1956-ban disszidálni szeretett volna néhány barátja, meg is beszéltek egy hajnali találkozót, de szerencsére visszatartották a többieket a szüleik. Az is felmerült, hogy a Velencei-tó jegén szöknek át, miután bezárult a határ, de végül nem próbálták meg (12:28). Amikor 56-ban mentek át az oroszok a városon, belelőttek a tömegbe, az egyik barátjának át is ment egy golyó a lábán (16:15). Beszél arról, hogy miként találták egyik nap üresen a műhelyt és a kollégiumot, majd csatlakoztak a tüntetésekhez a városban (20:28). Szól a tüntetések lefolyásáról, arról, milyen beszédeket tartott két egyetemista fiú (24:10). Végül november 4-éről és az először elrontott emléktábláról szól (27:25).

Nagypilit községben született. 6 elemi elvégzése után a a tanító tovább szerette volna taníttatni az interjúalanyt, de az apja nem engedte, mert a munkáskézre nagyobb szükség volt. Erről és a házimunkákról mesélt(0:07).Ő és bátyja elhatározták, hogy továbbtanulnak - így kerültek Pápára(4:47).A bátyja műtrágyagyárban kapott állást, az interjúalany pedig fuvarozó lett - innen Diósgyőrbe mentek munka után (közben pedig tanulnia kellett)(6:05).Amikor a háború elérte Miskolcot, bezáratták a gyárat, ahol dolgozott. Ezzel és a háborús helyzettel kapcsolatban meséli személyes élményeit(11:24).A háborút szerencsésen és leleményesen élte túl, utaná igyekezett egyből munkát keresni. Ennek a történetét is elmeséli(28:14).Nagyon jól keresett a munkahelyein, mivel nagyon jól is dolgozott - az elsők között kpata meg az élmunkáskitüntetést. Hogy ezt nem véletlenül érdemelte ki, azt a személyes történeteivel támasztja alá(37:38).