Az interjúalany 1933-ban született Szentesen. Apja kertész volt, anyja háztartásbeli. A négy testvér közül ő volt a legfiatalabb. (00:48) 1940-ben kezdett iskolába járni. Beszél a Klebelsberg által építtetett tanyasi iskolákról, amelyek egyikébe járt elemibe. 1942-ben vezették be a nyolcosztályos iskolát. Beszél az oktatás menetéről. Az egészséges életmód és a fűtés hiánya miatt sokat gimnasztikáztatták a diákokat. A háborús időszakban össze kellett vonni több osztályt. (07:52) A háború után kapott kedvet a sporthoz az iskolai testnevelőórák hatására. Elsősorban futott, úszott és gátat ugrott. (10:12) Beszél arról, hogyan élte meg gyerekként a II. világháborút. Apja katona volt, 1944-ben hazaszökött. A jegyrendszer miatt nehéz volt hozzájutni a szükséges élelemhez, árucikkekhez. Szentest nem bombázták, de hallotta és látta a szegedi légitámadásokat. Egy repülőgépet a közelben lőtték le, a néger pilótának sikerült ejtőernyővel kiugrania. Ez az akkor gyermek interjúalanynak maradandó élmény, mert akkor látott először lezuhanó repülőt, ejtőernyőt és négert. (16:26) 1944 szeptemberében érte el a Vörös Hadsereg Szentest és környékét, ez jelentette a harcok végét. Azonban a háború utáni évek sem voltak könnyebbek, többször éhezett a család, szinte mindenüket elvették. (18:06) Az iskolában előnyben volt, mivel mindig egy fejezettel a diáktársai előtt járt. Mire középiskolába került a háború után, már teljesen más volt az iskolarendszer szellemiségben és oktatási rendszerben is. Az interjúalany közgazdasági gimnáziumba került. Oroszt kellett hivatalosan tanulnia, de mivel nem volt képzett orosz szakos tanár, sok esetben latint oktattak. (24:22) 1948-ban lehetett már egyértelműen tudni, hogy Magyarország a szocialista táborba kerül. Innentől kezdve a hangulat is háborús volt, főleg a jugoszláv-szovjet konfliktus miatt. (27:02) Hogy a fiatalok készek legyenek a háborúra már a sorkatonaság előtt, elindult az MHK (Munkára Harcra Kész) Mozgalom. Azonban valódi célját a mozgalom nem érte el, hanem a magyar sport utánpótlásbázisa lett. Elsősorban atlétika gyakorlatok voltak, sok futót nevelt ki a Mozgalom. Az MHK versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtókat kiemelték, így került az interjúalany a Szegedi Vasutas Sportegyesülethez, mint atléta. (32:40) Az interjúalany 1952-ben döntötte el, hogy testnevelőtanár lesz. Elmondja, hogyan jutott be a Testnevelési Főiskolára. Beszél a TF-en zajló oktatásról. A TF viszonylag konzervatív iskolának számított, elsősorban jó testnevelőtanárokat akartak képezni, nem a szocialista embertípust létrehozni. Kiváló szakemberek oktattak, nem a párthűség volt az elsődleges. (41:10) Sok élsportolót személyesen is ismert. Egyesek tanították, többekkel együtt tanult. Az iskola elvégzése után nem dönthetett arról, hova kerül, így nem mehetett haza Szentesre. Végül olimpikon barátjának a segítségével Vácra került. (44:46) Az interjúalany beszél az OTHS-ról (Országos Testnevelési Sporthivatal). Nem volt külön minisztériuma a testnevelésnek, hanem ez a társadalmi szervezet intézte az ügyeket. Ide tartozott a testnevelés, szabadidő- és versenysport. Amikor testnevelést tanított, még másképp zajlottak az órák. A gyerekek sokkal lelkesebbek voltak és órán kívül is sportoltak, mivel nem vette el a szabadidejüket a TV, számítógép. Jó baráti társaságok alakultak ki, amelyek együtt dolgoztak. (47:34) Az interjúalany testnevelői munkájáért több kitüntetést is kapott. Beszél a kollégiumi nevelőtanárként végzett munkájáról, a diákönkormányzatok létrejöttéről. (52:36)

Az interjúalany beszél arról, hogy már 6 évesen cselédnek adták (0:54), mesél II.világháborús emlékeiről (2:30), a Rákosi-korszakról, a TSZ-ekről és a beszolgáltatásokról (3:30), a Kádár-rendszerbeli téeszesítésről (5:09), férje katonai szolgálata alatti életéről (6:50), majd visszatér a II.világháborúra, beszél a szovjet katonák viselkedéséről (10:00), a helyi 1956-os eseményekről (17:40), 1967-es szovjetunióbeli útjáról (18:18), kommunista párti tagságáról, valamint az orosz laktanyákról (22:33).

Az interjúalany beszél családja eredetéről, a névváltoztatásról, valamint arról, hogyan telepedtek le Újpesten, ahol édesapja kisiparos volt. Elmeséli, hogy nem nagyon találkozott antiszemitizmussal 1941 előtt, de megvonták tőle a tandíjmentességet a polgári iskolában, mert nem állt fel a himnusz éneklésénél. Szól arról, hogy a nyilasok kényszermunkára vitték egy laktanyába édesapját, majd arról, hogy őket csillagos házba zárták. Először romeltakarítási munkákban segíettek, hogy ne vigyék el őket, de mégis elvitték. Először a téglagyárban dolgoztak, majd Németországba vitték őket. A háború után nehezen kapták vissza lakásukat, mert már laktak benne. Szól arról, hogy milyen munkahelyeken kezdett dolgozni, és arról, hogy ott nem tapasztalt antiszemitizmust, sőt, egy nagyon kedves sváb lánnyal dolgozott együtt. Beszél arról is, hogy járt Izraelben, de nem akart ott letelepedni, de ha fiatalabb korában hallott volna a lehetőségről, lehet, hogy úgy döntött volna. Arról is beszél, hogy bár nem volt sok zsidó barátja, azt elképzelni se tudta volna, hogy keresztényhez menjen hozzá. Végül arról beszél, hogy a rendszerváltoztatás nem hozott különösebb változásokat az életében, és arról, hogy a magyar államtól életjáradékot kap, Németországtól pedig nyugdíjat.