Az interjúalany beszél származásáról (0:16), Horthy kiugrási kísérletének kudarcáról és a nyilas hatalomátvételről (1:35), a leventékről, a leventemozgalomról, az általános mozgósításról, amely az interjúalanyt is érintette (2:43), arról, hogy a nyilasok Nagykanizsára osztották be, majd nem sokkal később elindult haza, de visszavitték és lecsukták, később a konyhán dolgozott, majd megszökött (5:45). Mesél arról, hogy Ausztriába vitték őket, ahol véget ért a háború (11:14), majd elindultak haza, és az úton angol katonákkal találkoztak, később egy hadifogolytáborba kerültek, majd Udinébe, Olaszországba (12:36). Két hónap olaszországi tartózkodás után Bécsbe szállították (18:10), majd hazatért Kaposvárra (21:33). Néhány hét múlva letartóztatták, elvitték Nagykanizsára, és megkezdődött a kihallgatása (22:39). Innen többedmagával megszökött, de kapott egy lövést, és mindkét lábára lebénult (26:05). Beszél ellátásáról (28:28), sikeresen megszökött társáról (31:12), Szovjetunióba szállításáról, ahol dolgoztatni akarták (33:28), az ottani ellátásról (35:20), arról, hogy megtanult oroszul beszélni (38:10), majd kivitték egy táborba, ahol kőbányában dolgoztatták az embereket (42:50). Majd továbbszállították egy másik lágerbe, ahol a német barakkba került (45:12). Mesél az ottani MUSZ-os erdélyi zsidó orvosról, akit német kémként ítélték el (49:52), győri kanonok rabtársáról (51:28), és a többi rabról (53:00). 1953 januárjában elvitték egy elosztóba, majd Novoszibirszkbe, ahol értesült Sztálin haláláról (55:21), majd bevagonírozták, és egy vasútvonal építkezésére szállították (59:09). Később közölték vele, hogy hazamehet (1:03:12), majd Lembergbe szállították, ahol 4 hónapot töltött (1:05:15), végül elindultak társaival hazafelé, de előbb Nyíregyházára kerültek (1:08:28), majd Debrecenbe (1:13:49), végül Pestre, ahol találkozott egy kaposvári ismerősével (1:15:14), akinek a segítségével eljutott Kaposvárra (1:18:10).

Az interjúalany beszél Horthy-korszakbeli gyermekkoráról, családjáról, elemi iskolás éveiről, vallásosságáról. (05:56) Beszél a II. világháború szörnyűségeiről, a harcokról, a szovjet megszállásról. Az orosz katonáktól nagyon félt, bujdosott előlük. Részletesen elmondja a megszálló szovjetek rémtetteit. Korábban a megszálló német katonák tisztességesen viselkedtek. (17:34) A háború alatt fiatal nőként férfimunkát kellett végeznie, mivel a férfiak többsége a fronton harcolt. (20:22) Négy gyermeke született, egyik fia fiatalon meghalt. Beszél gyermekei életéről, unokáiról, dédunokáiról. (22:54) Számára a Kádár-korszakban a legrosszabb az volt, hogy megpróbálták elvenni az emberektől a vallást és a "vesztes mentalitást" akarták beléjük nevelni. A körülmények ellenére végig vallásos maradt, templomba járt. (30:28) Örül a rendszerváltoztatás pozitív hatásainak. (31:46)

Az interjúalany beszél családi hátteréről, és arról, hogyan kapott a család vitézi címet (0:08). Szól a második világháborúval kapcsolatos családi emlékekről, például arról, miként kérte édesapja, hogy szüntessék meg felmentését a katonai szolgálat alól (07:03). Külön szól édesapja orosz és nagyapja amerikai hadifogságáról (09:07). Beszél az 1956-os forradalom helyi eseményeiről, a tüntetésekről és az orosz nyelvtanulásról (12:36). Szól a szórakozási lehetőségekről diákévei alatt, különösen aról, hogyan szervezte a jogászbálokat, amiken az Illés zenekar játszott (15:25). Arról is beszél, milyen nehéz volt bekerülni a felsőoktatásba, hogyan helyezkedett el szakmunkásként egy sikertelen felvételi után, majd hogyan került a jogi karra (20:45). Beszél rövid katonai szolgálatáról és laktanyafogságáról (27:50). Beszél a Kádár-korszak hétköznapjairól, különösen a nyugati utazásokról (30:22). Végül elmeséli, hogy kötött barátságot egy orosz ezredessel, és hogyan érték el, hogy a helyi orosz katonák leaszfaltozzák az utcájukat. Orosz ismerősével 1989-ben Volvográdba is ellátogattak, ahol az interjúalanyt meglepte, hogy mennyire nem változott a Szovjet Birodalom édesapja hadifogságának ideje és az utolsó évek között (31:37).