0:00 családi háttér, kisparaszti családból származik, de édesapja eladta a földjét, és Szolnokon dolgozott 1:33 1943 októberében bevonult katonának Debrecenbe, majd tartalékos tiszti iskolába került 3:00 1944 júniusában nyugatra indultak, az első megállójuk Ausztriában volt, amerikai hadifogságba estek 5:52 teherautókon Csehországba viszik őket, ahol átadják őket az oroszoknak, de az orosz katonák szívesen fogadták őket 9:36 de onnan marhavagonokban elindítják őket Budapestre, majd Szolnokra, ahol a szüleit még látta 16:08 továbbindítják őket, majd egy romániai gyűjtőtáborba vitték a hadifoglyokat, onnan pedig a Szovjetunióba transzportálják őket, a romániai gyűjtőtábort maguk között csak haláltábornak nevezték, nem volt tábori vécé, nem kaptak ennivalót 19:28 őket Izsevszkbe vitték, ami az Urál nyugati oldalán volt, az udmurt autonóm régióban 21:43 ők, mivel tisztek voltak, nem dolgoztak eleinte, de maguk kérték, hogy mehessenek dolgozni, velük volt Imrédy János, Imrédy Béla fia is hadifogságban 23:42 az oroszok nem is láttak még almát, csodálkoztak rajta, nagyon szegény volt a térség; a hadifoglyok nagyon lefogytak, és a hasuk felpuffadt, a halálos beteg foglyok egy részét hazaküldték, hogy ne rontsa a statisztikát, nagyon kevesen tértek haza onnan 26:43 a békeszerződés megkötése után változtak a körülmények, pl. nem kellet őrrel bemenniük a városba 28:05 1949-ben jöttek haza, Imrédy Jánost nem engedték haza 29:42 a bátyja két héttel később ért haza, mint ő, nekiláttak az álláskeresésnek, Szolnokon az építőiparban helyezkedett el, majd később a vízügynél dolgozott, és onnan vonult nyugdíjba 31:23 be akarták léptetni a pártba, de nem lépett be, a Rákosi-korszak szörnyűségeit idézi fel 35:04 1956-ban a vízügynél is voltak megmozdulások, őket elvitték a forradalom leverése után 37:10 a Kádár-korszak enyhébb volt a Rákosi-rendszerhez képest, nem kellett félelemben élni, de a vallásosság például hátrányt jelentett

Az interjúalany elmeséli, hogy hogyan élték meg falujukban a II. világháborút és a szovjet megszállást. 0:5--születése, családja, iskolái, állásai; 3:48--hogyan sikerült megúszniuk a besorozást, emlékei az oroszok bevonulásáról; 13:20--hogyan kellett vasút-állomást őrizniük és hidat építeniük, illetve egyéb szolgálatokat végezniük az orosz katonák számára; 25:7--a falu lakóinak elszállítása málenkij robotra, milyen károkat okozott a szovjet bevonulás a falu számára

A Kárpátalján született interjúalany beszél családjáról, oktatásáról a katolikus nővéreknél, a zeneiskolára, arra, hogy az elkobzott zongorákból tudtak igényelni (0:22). Szól arról, hogy édesapját kényszermunkára vitték a szovjetek, így édesanyja óvodát nyitott (7:40). Apja aztán elkerült Budapestre kórházba, majd úgy döntött, új életet kezd egy másik nővel Magyarországon. Mondta, hogy a családjának "otthagyta a vagyont", amit a szovjetek nyomban államosítottak is. Ekkor nyitotta meg édesanyja az óvodát, aminek épületét rövid időn belül visszaigényelték (11:18). Szól a háború végnapjairól, a hidak felrobbantásáról és arról, hogy az egyik légiriadó során a másféléves testvéréért vissza kell rohanni a bunkerből, mert fent felejtették (15:00). Szól az orosz katonákról, az erőszakoskodásról, a tisztek tekintélyéről, és arról, hogy Kárpátalja Kánaánnak tűnt a beszállásolt orosz katonáknak (19:45). Beszél a vallásos nevelésről, és arról, hogyan szakadt ez meg, mikor édesanyját kirúgással fenyegették. Azt is hozzáteszi, hogy vasárnap az iskola mesefilm-vetítéseket is szervezett a vallási élet szétzúzása érdekében (22:20). Beszél az 1950-es évek Kárpátaljájáról, arról, hogy csinos ruhát csak Magyarországból lehetett kapni, arról, hogy felváltva ültettek magyar és ukrán diákokat az iskolában, a felvonulásokról, a mezőgazdasági munkákról, az élelmiszerhiányról és a kilométeres sorokról (24:54). Szól továbbtanulásáról és elhelyezkedéséről a ruhagyárban (29:00), majd arról, hogy nem hitték el, hogy 1956-ban forradalom van Magyarországon (32:00). Szól arról, hogyan látogatott Magyarországra, majd hogyan költözött át véglegesen családegyesítés címén 1973-ban (35:35). Elmeséli, hogy albérletben laktak Várpalotán, mert a férje a városban tudott dolgozni (37:12). Szól arról, hogy milyen külföldi utazásokat tettek már Magyarországról, hogyan tudtak körbenézni Nyugat-Berlinben (38:15), majd arról, hogy kik maradtak Beregszászban a tágabb családjából (40:35). Szól a rendszerváltoztatásról és arról, hogy 1985-1988 között a férjével együtt Mongóliában dolgoztak, ahol nagyon jól megfizették őket (43:00).