Az interjúalany beszél a felvidéki magyarság két világháború közötti nehéz helyzetéről (0:25), a második világháborús mindennapokról (4:29), Pozsony bombázásáról (5:31), arról, hogy édesapját a Szovjetunióba hurcolták az oroszok (6:57), a család többi részének pedig el kellett hagynia a Tátrát (7:19), az interjúalany ekkor döntötte el, hogy Pestre költözik (7:44), akit 1946-ban a család is követett (9:43). Mesél arról, hogy minden hadifogolyvonathoz kimentek a Nyugati pályaudvarra, és egyik nap megjelent az édesapja is (10:32). Az interjúalany beszámol arról, hogyan lett zenész (11:42), arról, hogyan telepítették ki Pestről 1951-ben Kálkápolnára, ahol keményen kellett dolgoznia (13:24). Visszatért a szüleihez, majd megkapta a katonai behívóját, de sikerült elintézni, hogy ne kellejen bevonulnia, ugyanis felvették egyetemre ének-zene és szlovák szakra (16:40). Elmeséli, hogy egy kultúrház igazgatója lett (20:30), hogyan segített a Magyar Íjász Szövetség megalapításában (21:52). Beszél az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről (24:18), arról, hogy öccse is részt vett a harcokban, majd kivándorolt az USA-ba (29:34). Elmondja, hogyan került a Magyar Rádióhoz, majd rádiós pályafutását részletezi (30:14). Kitér az eMeRTon-díj megalapítására, a beatzene támogatására, a párttal kapcsolatos konfliktusaira (39:56).

Az interjúalany mesél a Horthy-korszak végéről, arról, hogy hogyan érintette Debrecent a II. világháború, és hogyan került kapcsolatba a városba érkező kommunistákkal. Elmondja, hogy hogyan ment ki férjével Argentínába diplomáciai kiküldetésbe, majd miért hívták őket vissza az 1956-os események után. 0:25--születés, család, hogyan gazdálkodtak, hogyan hatott rájuk a gazdasági válság; 8:0--iskolái, mit tudott továbbtanulni, hogyan tudott elhelyezkedni a postán; 12:48--vallásos nevelése, Soli Deo Gloria, a református egyház cselédlánykörének működése, a korabeli cselédlányok kiszolgáltatottsága; 17:0--a II. világháborúval kapcsolatos emlékei, a debreceni tankcsata, Debrecen bombázása,a közigazgatás nyugatra költöztetése és Debrecen szovjet megszállása; 24:0--az első kommunisták megjelenése a városban, hogyan csatlakozott a hozzájuk és vesz részt a propaganda tevékenységben, hogyan kezd szónoklatokat tartani; 29:35--hogyan került a diplomácia területére Argentínában, milyen feladatokat látott el ott a nagykövet feleségeként, az 1955-ös argentínai felkelés; 38:0--hogyan értelsültek az 1956-os magyarországi eseményekről, hogyan élték ezt meg a nagykövetségen, és hogyan támadja hátba férjét Magyarországon az argentin kommunista párt vezetése; 43:54--hazarendelésük Argentínából, további sorsuk

Az interjúalany egy kislány szemszögéből meséli el elhurcolásának történetét: a kitelepítés éjszakáját(0:19),a marhavagonbani utazástól elkínzott deportáltak brutális fogadtatásról, amikor elhangzik az interjú címéül választott mondat: „Itt mindenkinek dolgozni kell addig míg bele nem döglik!”(2:45) azt, hogy mint 16 éves szerelmes lány,gyermekként mit tartott fontosnak magával vinni a lágerbe(8.09). Képet kapunk a lágerviszonyokról, a hodálybeli mindennapi életről, az őrség foglyokkal szembeni bánásmódjáról(9:24). Részletesen mesél a munkakörülményekről (silózás, rizsföldek, megerőltető fizikai munka kalóriaszegény táplálkozás mellett szélsőséges időjárási körülmények között)(11:40), a teljesítendő normákról, a fizetségről, a munkaképtelenek sorsáról, azokról, akik belehaltak a megpróbáltatásokba. Ennek kapcsán szól a higiéniáról és az orvosi ellátásról is(20:27).Beszél a hodálybéli együttélés körülményeiről (a zaj, a tömeg, a bűz, stb...) és az őrökről is(28:30). Egyetlen szép élményeként elmeséli a deportált kisgyermekekkel való törődését, akiknek tanítgatása révén készül fel későbbi édesanyai szerepére(35:32). Az interjú utolsó része a kiszabadulás körülményeiről és a szabad életbe való visszailleszkedés nehézségeiről szól(39:52). 1990-ig a férjén kívül soha, sehol, senkinek, még gyermekeinek sem mert beszélni a vele történtekről(44:35).