Miskolcon született 1946-ban, apai és anyai ágon is erős a kötődése Miskolchoz. A helyhez, ahol élt rendkívül nagy hatással volt rá - ezzel kapcsolatban meséli el személyes és családi élményeit(0:11). Muzeológusként a '70-es években is és később is a temetők történetével foglalkozott. Valamint a miskolci kilátó történetével is foglalkozott(2:27). Visszaemlékezik a gyermekkorában még tiltott disznóölésekre is(4:33).1956-ra már nem gyermekként, hanem történészként emlékezik vissza. A forradalom alatt nem mehetett ki az utcára, de a szüleitől pontosan tud az eseményekről(5:19). Az utca, ahol a család lakott, többször is nevet változtatott, az interjúalany ennek okairól beszél(6:18). Dobrossy István a Bacsó utcai általános iskolába járt. A helyi nyomdák történetét is bemutatja - személyes élményein keresztül(8:25).1960-ban a mai Földes Ferenc gimnáziumba került, ennek az intézménynek a történetéről beszél. A koedukált iskolában fa, vagy vasipari tanulmányokat lehetett végezni(11:27).Érettségizése után értesült a Czinege honvédelmi törvényről, melynek a lényege az, hogy az egyetemi tanulmányok előtt is be kell vonulni a honvédségbe. Az iskolával kapcsolatban kellemes élményei vannak(14:02). Bár tisztában van azzal, hogy a szovjet és a náci ellentét, valamint 1956 megosztja az embereket, de az elesett hősöknek meg kell adni a tiszteletet(15:30). Tanára, Mádai Gyula ajánlotta be a Hermann Ottó Múzeumba(18:17). 1964-ben történelemből és néprajzból felvételizett. Az egyetemi és hallgatói életélről is mesél - köztársasági ösztöndíjasként nagyon jól élt(19:37). A katonaéveire visszaemlékezve elmondja, hogy együtt szolgált pl Hoboval és más közéleti személyiségekkel(22:15).Államvizsgázása után az egyetem alkalmazásában maradt, mint tanársegéd, ösztöndíjas. Járt Grúziában is(23:31). 1968-ban Csehszlovákiában volt, a bevonulás előtt pár nappal sikerült hazajutnia(24:39). 1973-ban visszatért Miskolcra, és a Hermann Ottó Múzeum alkalmazottja lett - ezt sikerült komolyan felvirágoztatni. Munkatársai és a múzeum sorsáról is mesél(26:15). Búcsút intett az említett múzeumnak, és átment a helyi levéltárhoz, majd innen 18 év munka után nyugdíjba vonult (31:39). A várostörténeti munkáját a sajtó rendelekezésére is bocsátotta. Ebben a munkában rengeteget tanult, fejlődött. Erről mesél(33:10).A levéltár a szakmai társasági élet központja volt, ezt nagyon szerette is. De a nyugdíjazása után sajnos a megbecsülése után nagyon megcsappant. Emelett a jelenlegi munkájáról és tapasztalatairól beszél(37:28). Tavaly egy miskolci várostörténeti munkája jelent meg - és kiemelet fontosságot tulajdonít a miskolci víznek. Továbbá a terveiről és személyes múltjáról, eredményeiről is összefoglalja a gondolatait(40:28).

Az interjúalany beszél családjáról, az ötvenes évek hangulatáról, a társadalom terrorizálásáról, kuláklistáról, feketevágásokról (0:28). Rátér az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeire (11:28), majd a téeszesítést említi (14:17). A hitélettel, egyházi ünnepekkel is foglalkozik (16:25), illetve az úttörőmozgalommal (23:14). Kitér az 1957-es disszidálásokra is (33:12).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a halászatról (0:22), majd rátér a II. világháborúra, az orosz katonák viselkedésére (5:58). Szól a mezőgazdaság háború utáni helyzetéről, az árvízről (9:10), majd a szövetkezetesítésről, az agitációról és a kőműves szakmáról (10:16). Hosszan beszél a hagyományos halászat eszközeiről és módszereiről (12:05), az ehhez köthető élményeiről, és arról, hogy miért választotta inkább a szakmát a kiszámíthatatlan halászat helyett (20:00).