Az interjúalany beszél arról, hogyan költözött családja Debrecenből Beregszászra a bombázások elől (0:30). Szól arról, hogyan tűnt el édesapja, hogyan derült ki, hogy a Szovjetunióba vitték, ahonnan már nem tért vissza többé. Arról is beszél, hogy a szovjetek célja Kárpátalja etnikai homogenizációja volt (1:48). Beszél az ukrajnai gyűjtőtáborról (04:02), majd rátér arra, hogy édesanyja, a vidéken rekedt városi lány hogyan találta fel magát, miután a férje eltűnt (6:11). Részletesen leírja, hogy miként lehetett kommunikálni a szovjet-magyar határ túloldalán élő rokonokkal (06:55). Szól arról, mit meséltek az orosz hadifogságból hazajöttek, mikortól kezdve lehetett a témáról nyilvánosan beszélni, és milyen nehézségekbe ütközött a kárpótlás (9:28). Beszél nehéz életkörülményeikről a háború után, valamint a Rákosi-rendszer mezőgazdasági terrorjáról, és a megélhetés lehetőségeiről (17:22). Szól oktatásáról, a propaganda-gépezet beindulásáról, és az ezzel szemben álló hagyományos nevelésről, a művelődésről, például arról, hogyan olvasott fel édesanyja Jókai regényeket a fonóban (26:16). Visszatér a oktatásra (29:18), külön kiemelve a hittan kérdését a vallásos faluban (30:48).

Az interjúalany beszél a gyermekkorában átélt II. világháborúról, Sopron bombázásáról (0:11), majd a háború utáni szegénységről és a jegyrendszerrel (1:12). Rátér az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeire (04:30) és arról, hogyan döntöttek a disszidálás mellett, és végül hogyan tettek le róla (07:35). Szól nagybátyjairól, akik Angliában élnek 1947-es kitelepítésük óta, és arról, hogy mikor mertek először Magyarországra látogatni (8:45, 22:50). Folytatja 1956-os emlékeit, és szól arról, hogy miket hallott a november 4. utáni megtorlásokról (10:30). Beszél a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről és a szórakozási lehetőségekről (13:45). Szól a határátlépés nehézségeiről, a határsávról, valamint a határátlépési rendszer ésszerűtlenségéről (18:30). Elmeséli, hogyan kerülte el, hogy besorozzák a hadseregbe (24:18). Szól arról, hogyan helyezkedett el fiatal mérnökként, és elemzi az Új Gazdasági Mechanizmust (27:42), valamint a házgyári programot és a faipar helyzetét (30:42).

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, arról, hogy nem vették fel középiskolába kulák szárazása miatt, majd arról, hogy miként került be mégis a nagykanizsai Mezőgazdasági Technikumba Batári Károly tanár segítségével (0:18). Szól arról, hogyan zajlottak a beszolgáltatások, valamint arról, hogy hogyan barátkoztak össze a környék ÁVO-parancsnokával, aki először kenyerrél látta el őket, majd a beszolgáltatási rendszert alakította át úgy, hogy meg lehessen élni (3:30). Szól arról, hogy az ÁVO-parancsnok és a plébános jó barátok voltak. A plébános tanította a gyerekeket motorozni, az ávós pedig néha benzint vitt neki. Arról is szól, hogy a plébános Isonzónál döntötte el, hogy pap lesz, ha túléli a csatát (7:35). Szól arról, hogyan végezte el az iskolát, hogyan szervezték a TSZ-eket a környéken, és hogyan léptették be édesapját (12:10). Szól a TSZ-ek kezdeti nehézségeiről, átszervezésekről, egyesülésekről (16:00), majd arról, hogyan szüntette meg az együttműködést a rendszerváltoztatás (19:20). Szól a határsávról, arról, hogy egy bizonyos területen minden lábnyomról jegyzőkönyvet vettek fel, illetve arról, hogy milyen hisztéria volt a Titóval való szakítás kapcsán. Arról is beszél, hogy miként tudtak kommunikálni a jugoszláviai szlovén területeken rekedt szomszéd falvakkal (20:25). Beszél Lendvahegy különleges helyzetéről, ahol a falubelieknek szőlője volt, a kettős birtokokról, és arról, hogy 1949-ben már nem mehettek át szüretelni (25:50).