Az interjúalany beszél családjáról, édesapja megélhetéséről és nagybátyja szocialista érzelmeiről (0:10). Beszél a magyarok délvidéki bevonulásáról, a csetnikek (4:55), majd a partizánok elleni harcokról, illetve az újvidéki razziáról (7:55). Szól arról, hogy esett áldozatául a partizánok elleni razziának egy rokona (11:28), majd arról, hogy 1944-ben Magyarországra jöttek, és később már nem tudtak visszamenni a megtorlás miatt (12:37). Szól arról, hogy az otthon maradottak hogyan szenvedtek a szerbek bosszújától (17:12). Beszél egy német titkosszolgálati tiszttel (22:23), illetve az ideiglenes németpárti lengyel kormány (28:16) tagjaival való ismeretségéről. Végül iskolaéveiről, a különböző nyelvek tanulásáról szól (32:40), illetve a kommunizmus mibenlétét elemzi (38:38).

1938-ban született Debrecenben. Az interjúalany a szintén vitézi rangú édesapja pályafutásáról, származásáról mesél(1:27).Neveltetése nagyon szigorú volt. A Horthy korszak a család számára a legcsodálatosabb időszak volt, mivel egzisztenciálisan ekkor álltak a legmagasabban. Az interjúalany elmeséli az akkori Magyarországon miért volt érdemesebb élni(07:45).Az interjúalany a korszak úri középosztályáról, annak életformájáról mesél(11:41).A front közeledtével elrendelték az elsötétítést, ezzel kapcsolatban elmeséli személyes élményeit(14:41).1944 augusztusában a család egy unitárius lelkészi rezidenciába kerültek a családfő parancsára. Ennek körülményeiről hallhatunk néhány személyes történetet(16:29).Édesapját futárszolgálatra osztották be, közben a hadapródiskolát, ahol tanított Vasvárra telepítették át a front miatt(19:00). Édesapja ragaszkodott hozzá, hogy a család maradjon Magyarországon, még akkor is, ha a szovjetek szállják azt meg(21:22).Nyugaton esett fogságba, az angol övezetben. Erről és a háború végéről meséli el a családra vonatkozó történetét(22:09).Édesapja a hadifogság után nem kapott állást, csak majd később a pannonhalmi gimnáziumban lett tanár. Édespja 1945 utáni tanári pályafutásáról, tevékenységéről mesél (30:39).A csaldája a '45 utáni átmeneti évek alatt nem nagyon folyt bele a konkrét politizálásba, de igyekeztek mindig egy olyan pártot támogatni, a magyarság és a család érdekeit képviseli(36:01). 1956-ban édesapja iskolaigazgató volt, igyekezett több diákját és tanárát kihozni a börtönből a forradalom után(37:14).De arra is volt példa, hogy egy párttagot is megmentett a forradalmárok dühe elől-később ennek köszönhette, hogy nem vonták felelősségre 1956 után (40:06).Az interjúalany elmeséli, hogyan teltek az iskolás évei, ennek kapcsán a háború utáni oktatási rendszerről is beszél(42:29). A kommunista rezsim alatt erőteljes volt az ideológiai nyomás, az ehhez való alkalmazkodásról mesél az interjúalany(47:08).Az interjúalany a tanári hitvallásával kapcsolatban feleleveníti azokat az iskolai élményeit, amely gondolkodását formálták(49:18).1976-ban egy moszkvai földrajzi kongresszuson részt vett, ennek részleteit tudhatjuk meg(53:00).A rendszerváltoztatás boldogsággal töltötte el, de a kommunizmus alatt nem kellett kompromittálódnia. Majd pedig útravalóként a mai ifjúsághoz is intéz pár tanácsot (56:26).

A Magas Tátrában született, gyermekkora szép volt, tanulni nagyon szeretett. Erről beszél(0:35). 1944 augusztusáig nem nagyon éreztek semmit a háborúból. A Szepességben élő németek nem tettek egymás között különbséget, emiatt "cipszernek" nevezték ki magukat. Az interjúalany a cipszerségről mesél(2:36). A szepességiek Trianon után Csehszlovákiához került, a (cseh)szlovák mindennapokat ismerhetjük meg. Elemeséli, hogyan települtek át a helyi magyarok nagyrésze Magyarországra(5:55).A második világháború után sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak, mint az első világháború után. Az interjúalany a lakosságcserékről és a deportálásokról mesél - személyes élményei alapján(8:21). A családja 1945 januárjában kerültek Drezdába és környékére. Az interjúalany a drezdai életről és körülményeiről beszél(11:04).Elérkezett 1945 január 13.-a (a drezdai bombázás napja), ezt a napot és magát a bombázás menetét meséli el a lehető legnagyobb részletességgel(12:08). A bombázás után továbbáltak és egy kisvárosban kaptak szállást, az interjúalany ott be is írtakozott egy gimnáziumba. A család örült, hogy véget ért a háború, de koldusszegények lettek(26:00).Édesapját elfogta a honvágy, haza szeretett volna menni(27:39).Az interjúalany a hazakerülésükkel kapcsoltaban Németország felosztásáról, "hadifogságról" is beszél. Egy civil fogolytáborba került, ezt a frankfurti tábort is bemutatja(28:24). Majd bevagonírozták őket és egy Ausztrián, Magyarországon át Romániába tartó vonatra tették fel őket. Az utazást részletesen elmeséli(30:46).Komáromnál kiszálltak a vonatból, és a komáromi börtönbe kerültek, itt kivizsgálták őket és tovább szállították a családot Budapestre(32:32).1945 augusztusában Miskolcra érkeztek, itt egy lakást kaptak. Az interjúalany elmeséli a kezdeti időket, amikor még óriási nehézséget jelentett, hogy nem tudott magyarul(33:44). Az interjúalanyt már ekkor megkülönböztetés érte származása miatt, de nem törte meg, sőt megerősítette. Kitűnővel érettsigezett és egy idegennyelvű fősikolán tanult tovább(36:33).Kuszmann Károlyné végül pedig arról beszél, hogyan dolgozta fel ezt a rengeteg sérelmet, borzalmas élményt(37:21).