Az interjúalany beszél családjáról, munkás szüleiről, a pesterzsébeti munkáséletről (0:05). Szól oktatásáról, a szegénységről, tantárgyairól (3:35). Szól szülei átadta református hitről, és arról, hogy ez nem jelentett számára hátrányt a munkásszármazás miatt (5:00). Beszél a Horthy-korszak mindennapjairól, a revíziós gondolatról (8:30). Szól arról, hogy egyetem mellett dolgozott a zsírgyűjtési nyilvántartásnál, és mikor a vasúton hallott a német megszállásról, nem akarta elhinni (11:10). 1944 végén be kellett vonulnia, Budára vitték volna, de a Budakeszi úton megszökött és a húga naphegyi lakásán bújt el (15:42). A földszinten nyilasrazziák voltak, majd németek szállásolták be magukat, úgyhogy a fenti szobában maradt. Januárban egy gránát csapódott be, súlyosan megsebesítve őt. A sziklakórházba szállították a civilek közé, így elkerülte a lelepleződést (18:14). Szól arról, hogyan találkozott az első orosz katonával, aki órákat akart lopni a kórteremben, de csak egyet szerzett, viszont cigarettát osztott (22:50). Szól az orosz megszállásról, az oroszokat összehasonlítja a német katonákkal. Az oroszoktól jobban féltek, de legalább véget vetettek az ostrom víz- és élelmiszerhiányána. Arról is szól, hogy a németek háborús bűneiről csak néhány repülőgépből kidobott szórólap tudósított (24:30). Elmeséli, hogy egy barátjával hogyan fogadtak abban, ha felajánlják az orosz forgalomirányító katonának, hogy igyon velük, otthagyja a posztját. Ez így is történt, de az orosz az asztal alá itta őket (33:00). Szól arról, hogy 1956-ban hogyan értesült az egyetemisták pontjairól (35:40Ö, majd arról, hogyan álltak be az egyetemisták közé, és hogyan vágatták ki a Rákosi-címert a zászlóból (39:00). Szól a Kossuth téri tüntetésről, arról, hogy rájuk oltották a közvilágítást, de újságokból fáklyát készítettek. Szól Nagy Imre szerencsétlen beszédéről is (41:00). Beszél arról, hogy a hírek megérkeztével hogyan indultak el a rádió épülete felé, és hogyan kezdtek skandálni a gyilkos ávóról, aminek korábban a nevét sem merték kiejteni (44:10). Szól arról, hogy másnap látta a tankokat és az ellenállás kialakulását (48:13). Végül 1956-ot értékeli, a bosszúvágy és a fosztogatás teljes hiányáról szól (51:35).

Az interjúalany szól gyermekkoráról, zenei tanulmányairól, muzsikus rokonairól. Különösen unokabátyjáról, Banyák Kálmánról mesél történeteket (0:05). Rátér arra, hogy unokabátyját zseniként kezelték, és már gyermekkorában is gondot okozott meglett zenészeknek, hogy kövessék (5:38). Elmeséli, hogy ő hogyan került fel Budapestre zenét tanulni, milyen tanárai voltak és milyen tehetségű társai (8:00). Szól Banyák Kálmán gyermekkoráról, tanulmányairól (14:00), és arról, hogyan ment ki Amerikába 1956-ban (17:18). Beszél unokabátyja hegedűjéről, arról, hogy mennyiért vették meg, illetve arról, hogy miként látogatott haza rendszeresen Amerikából (22:36). Szól saját zenész karrierjéről, arról, hogy a Kádár-korszakban még értékelték és megbecsülték a cigányzenét, és nagy zenekarokkal lehetett játszani, mert a fellépési díj eltartott mindenkit (26:20). Ezzel szemben a rendszerváltoztatás óta sem igény, sem fizetőképes kereslet nincs a kultúra ezen elemére (29:10).

0:00 családi háttér, gyermekkor, egy nagyobb nazarénus közösséggel rendelkező faluból, Dévaványáról származik 2:19 1974-től kerültek be az ébredési mozgalomba 4:24 felidézi a gyermekkorát, a földjeiket elvették 10:10 nem volt úttörő és KISZ-tag sem 12:50 bátyja a hitbeli meggyőződése miatt nem fogott fegyvert, ezért börtönt kapott 16:35 mikor őt hívták be, ő sem vállalt fegyveres szolgálatot, de ő már mehetett fegyver nélküli katonai szolgálatra 20:00 a rendszerváltoztatás szabadságot hozott, amivel nem mindenki tudott élni