Miskolcon született 1946-ban, apai és anyai ágon is erős a kötődése Miskolchoz. A helyhez, ahol élt rendkívül nagy hatással volt rá - ezzel kapcsolatban meséli el személyes és családi élményeit(0:11). Muzeológusként a '70-es években is és később is a temetők történetével foglalkozott. Valamint a miskolci kilátó történetével is foglalkozott(2:27). Visszaemlékezik a gyermekkorában még tiltott disznóölésekre is(4:33).1956-ra már nem gyermekként, hanem történészként emlékezik vissza. A forradalom alatt nem mehetett ki az utcára, de a szüleitől pontosan tud az eseményekről(5:19). Az utca, ahol a család lakott, többször is nevet változtatott, az interjúalany ennek okairól beszél(6:18). Dobrossy István a Bacsó utcai általános iskolába járt. A helyi nyomdák történetét is bemutatja - személyes élményein keresztül(8:25).1960-ban a mai Földes Ferenc gimnáziumba került, ennek az intézménynek a történetéről beszél. A koedukált iskolában fa, vagy vasipari tanulmányokat lehetett végezni(11:27).Érettségizése után értesült a Czinege honvédelmi törvényről, melynek a lényege az, hogy az egyetemi tanulmányok előtt is be kell vonulni a honvédségbe. Az iskolával kapcsolatban kellemes élményei vannak(14:02). Bár tisztában van azzal, hogy a szovjet és a náci ellentét, valamint 1956 megosztja az embereket, de az elesett hősöknek meg kell adni a tiszteletet(15:30). Tanára, Mádai Gyula ajánlotta be a Hermann Ottó Múzeumba(18:17). 1964-ben történelemből és néprajzból felvételizett. Az egyetemi és hallgatói életélről is mesél - köztársasági ösztöndíjasként nagyon jól élt(19:37). A katonaéveire visszaemlékezve elmondja, hogy együtt szolgált pl Hoboval és más közéleti személyiségekkel(22:15).Államvizsgázása után az egyetem alkalmazásában maradt, mint tanársegéd, ösztöndíjas. Járt Grúziában is(23:31). 1968-ban Csehszlovákiában volt, a bevonulás előtt pár nappal sikerült hazajutnia(24:39). 1973-ban visszatért Miskolcra, és a Hermann Ottó Múzeum alkalmazottja lett - ezt sikerült komolyan felvirágoztatni. Munkatársai és a múzeum sorsáról is mesél(26:15). Búcsút intett az említett múzeumnak, és átment a helyi levéltárhoz, majd innen 18 év munka után nyugdíjba vonult (31:39). A várostörténeti munkáját a sajtó rendelekezésére is bocsátotta. Ebben a munkában rengeteget tanult, fejlődött. Erről mesél(33:10).A levéltár a szakmai társasági élet központja volt, ezt nagyon szerette is. De a nyugdíjazása után sajnos a megbecsülése után nagyon megcsappant. Emelett a jelenlegi munkájáról és tapasztalatairól beszél(37:28). Tavaly egy miskolci várostörténeti munkája jelent meg - és kiemelet fontosságot tulajdonít a miskolci víznek. Továbbá a terveiről és személyes múltjáról, eredményeiről is összefoglalja a gondolatait(40:28).

Az interjúalany beszél édesapja évtizedes oroszországi fogságáról az első világháborúban (1:20), a román, majd a magyar oktatás jellegéről a két világháború közötti Székelyföldön (8:37). Részletesen mesél arról, hogyan telepítették ki Erdélyből a Muraközbe (16:16), a fronton végzett munkaszolgálatról (24:00), majd "jugoszláv" partizánként való hazatéréséről (29:10).

A szeged-csanádi püspök interjúalany 1930-ban született Battonyán (Békés megye). A településen sok nemzetiség és sok vallás is volt. Édesapja segédjegyzőként dolgozott. Az elemit helyben a katolikus és az állami iskolában végezte, majd Budapestre került gimnáziumba, itt megismerkedett a Horthy-korszak társadalmi életével. Közben édesanyja elhunyt. Átkerült Hódmezővásárhelyre a református gimnáziumba, de itt is tarthatta katolikus hitét. (03:52) Budapesten vetődött fel először benne a gondolat, hogy pap legyen. Szegeden kezdte el a kisszemináriumot, amelyet nehézkesen végezhetett el a II. világháború, a német majd az orosz megszállás miatt. Ennek ellenére a légkör mindig kiváló volt. Innen került a nagyszemináriumba. (05:50) Részletesen beszél a Horthy-korszak szellemiségéről. Teljesen szabadnak, felszabadultnak érezte magát. A cigányság nagy része be tudott illeszkedni a vidéki társadalomba. A fővárosban már mások votak a körülmények. A területi visszacsatolásokat hatalmas lelkesedés fogadta. (10:20) Elmondja, hogy a kommunista hatalomátvétel idején hogyan vették el Szegeden az egyháztól a földeket, ingó és ingatlan vagyonokat, hogyan próbálták ellehetetleníteni a vallást. A legtöbben nem hitték el, hogy komolyan megfosztják az egyházt javaitól. A rendelkezések ellen nagy tüntetéseket szerveztek, felpezsdült a lelki élet. (13:08) Beszél arról, hogy a Rákosi-korszakban megszűnt az emberek közötti bizalom, az egyháziakat külön is megbélyegezték. Az ÁEH és az ÁVO/ÁVH folyamatosan zaklatták a papokat. Az interjúalanyt még a Kádár-korszakban is meghurcolták amiatt, hogy felvette megnóra a II. vatikáni zsinat rádióközvetítéseit. (16:04) Az 1956-os eseményekről sokat nem tud, akkor Ásokhalmon szolgált. Újságokból és rádióból értesült az eseményekről. Mielőtt prédikációjában értékelte volna az eseményeket, a szovjetek újra megszállták az országot. (18:56) Nagyon rosszul érintette, hogy senkiben sem bízhatott meg, mert nem tudta, hogy ki jelent róla. Még a gyerekekben sem bízhatott, mert az óvódában, iskolában az elszólások miatt is veszélybe kerülhetett. (21:38) Beszél a Kádár-korszakról, a még a '70-es és '80-as években is meglévő megkülönböztetésekről. Az már teljesen érezhető volt, hogy a rendszer így nem működik, de nem számított rá szinte senki, hogy közel van már a rendszerváltoztatás. 1988-ban a Magyar Hírlap lehozta egy cikkét, amelyben az egyház feltámadásáról és az egyházi iskolák visszaadásáról írt, de még ekkor sem tudta, hogy egy év múlva elkezdődik a rendszerváltoztatás. (25:54) A Horn-kormány alatt sikerült a szegedi piarista gimnáziumot újraindítani, ebben az interjúalanynak is hatalmas szerepe volt. Beszél az iskola működéséről, szellemiségéről. (29:30)