Az interjúalany beszél családjáról (0:36) és váci iskolaéveiről (03:24). Szól az úttörőmozgalomról, és a kommunista és hagyományos nevelés konfliktusáról (07:00). Szól egyetemi felvételijéről és akkori kilátásairól (09:10), majd életkezdéséről, munkahelyeiről, szakmai sikereiről (13:42). Beszél arról, miként választotta a tanári pályát, ott milyen kezdeti nehézségekkel találkozott, és hogyan találta meg benne hivatását (17:10). Szól az ötvenes évek terrorját érintő családi emlékeiről (23:00), majd az 1956-os forradalommal kapcsolatos élményeiről (24:45). Beszél a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről, autóvásárlásról (39:32), és a külföldre utazás lehetőségeiről és nehézségeiről (26:22). Végül a Kádár-korszak munkahely-biztonságát és béregyenlőségét (31:13) hasonlítja össze a rendszerváltoztatás utáni bizonytalansággal (35:52).

Az interjúalany 1926-ban született Szentesen. Beszél földművelő szüleiről, gyermekkoráról, tanyasi iskolában töltött diákéveiről. (01:26) Később szentesi iskolában tanult. (03:02) Mivel a családnak nem volt rá pénze, az interjúalany nem tanulhatott tovább. Ferihegyre költöztek, ahol lovaskocsit vezetett. Ezután Romániába kerültek, ahol a lakosság nem fogadta be őket, a kútjukat is megmérgezték. Az egész család lebetegedett, anyja, nagyapja és egy lovász meghalt. (07:10) Ezután nagyanyja nevelte Szentesen, apja újranősült, mostohája vele volt egy idős. (09:18) Gyógyszertárban dolgozott, de a német megszállás után a zsidó gyógyszerészt elhurcolták (az időpontra rosszul emlékszik!), így alkalmi munkákat kellett vállalnia. (09:38) A Rákosi-korszakban mezőgazdasági munkákat végzett, de a kemény beszolgáltatási rendszer miatt szinte minden terményt elvettek. (Az interjúalany a beszolgáltatások időszakát tévesen 1943-ra teszi!) (10:32) Beszél szovjet megszállásról. A lakosságot hídépítési munkára kényszerítették. Később az erőszakoskodó katonák elől az interjúalanynak bujkálnia kellett. (16:26) Későbbi férjét három évre elvitték katonának, miután visszatért a szolgálatból mozdonyfűtő lett. 1945-ben vette el az interjúalanyt. (20:00) Nehezen tudtak letelepedni, először a nagyszülőknél laktak, majd albérletbe mentek. Beszél mindennapi nehéz életükről, három kisgyermeküknek is a földön kellett dolgoznia. A férj egy idő után mozdonyvezető lett, akkor javultak életkörülményeik. (23:46) Legidősebb fia vízvezetékszerelő, lánya könyvelő, kisebbik fia mozdonyvezető lett. (25:08) Az interjúalany csak otthon tudott dolgozni, amíg a gyermekeit nevelte. (26:52) Később üzemben végzett kézművesmunkákat. Ezután gyári bedolgozó lett. Közben állatokat nevelt. Nagy nehézségek árán sikerült a családnak egy kertes házat vennie. (29:20) A férj 50 éves korában agyvérzést kapott, ápolásra szorult. Ezután minden munkát az interjúalanynak kellett elvégeznie. 1981-es nyugdíjazása után is még öt évig dolgozott. Férje halála után társasházba költözött. (30:42) A rokonság nagy része már meghalt, csupán gyerekei és unokái élnek. (33:06) Az 1956-os eseményekről a rádióból értesült. (Az angol-magyar 6:3 meccset rossz időpontra teszi!) (34:32) Beszél a jegyrendszerről. (35:30) A rendszerváltoztatás könnyített a helyzetén. (37:18)

Az interjúalany beszél tanulmányairól, az iskolai politizálásról (0:33), a család politikai beállítottságáról, háborúhoz való hozzáállásáról (3:22), a visszacsatolt területekről és a leventeképzésről (7:14), a debreceni bombázásokról a második világháború alatt, valamint további háborús emlékeiről (9:10), a német megszállásról (14:39), arról, hogy az orvostanhallgatókat - köztük az interjúalanyt is- Németországba szállították a háború alatt (15:44). Mesél az 1956-os emlékeiről, a szovjet és magyar sérültek ellátásáról (17:41). Beszámol arról, hogy 1970-ben kénytelen volt elhagyni Magyarországot a politikai nyomás miatt (24:52), végül kitér németországi munkájára, tevékenységére (26:54).