Az interjúalany beszél II. világháborút illető emlékeiről, a Földtani Intézet „decentralizálásáról” (0:00), majd tanulóéveiről, zsidó barátnője sorsáról és a nyilas érzelmű osztályfőnök zsidókkal való bánásmódjáról (04:24). Szól a háború utáni változásokról, az államosításokról és a szegénységről (9:45). Rátér a Rákosi-rendszer alatti megfigyelésekre, a vallásszabadság hiányára, elmesélve, hogyan zaklatta egy ávós a villamoson (12:34). Szól iskolái befejezéséről és az egyházi iskolák megszüntetéséről (15:45), tanárként való elhelyezkedéséről, az 1950-es évek iskolájáról (16:50) és a szegénységről (19:35). Az 1956-os forradalommal kapcsolatos budapesti emlékeit is feleleveníti (21:24), kiemelve egy történetet, mikor a forradalmárok el akarták kérni apjától a Földtani Intézet fúróját a Köztársaság Tér alatti katakombák feltárásához (24:32). Szól a káderesítés rendszeréről (25:58) és a Kádár-korszak életkörülményeiről is (27:46).

0:00 családi háttér, Budapesten született, de a családja Zala megyéből származik, később Nagykanizsára költözött a család 1:56 12 éves korától levente, de mellette cserkész is volt, a levente-mozgalom katonásabb volt, tartottak légoltalmi oktatást is, később Szálasi mozgósította a leventéket 5:45 ő egy olyan alakulathoz került, amelyet a fronton vetettek be, Marcalinál, de egyetlen puskalövés nélkül hadifogságba estek 7:01 letartóztatják őket azonnal, és a szovjet büntetőtörvénykönyv alapján elítélik őket, szovjet állampolgárokká minősítve a foglyokat, még 1963-ban is kettős állampolgárként kapta meg a szovjet legfelsőbb bíróság döntését, amivel rehabilitálták 9:43 a Gulág a lágerek főhatóságának volt a neve 11:32 a láger egy önálló gazdasági egység volt, katonák irányították, a környező munkahelyekre közvetítették ki a munkaerőt, kötelességük volt a gazdaságos működés 14:18 az élelmezés, és a ruházat, az életkörülmények elégtelenek voltak a túléléshez, 50-60%-os volt a halálozási arány 16:34 a nélkülözések mellett sokan lelkileg vagy szellemileg sem bírták a lágeréletet 18:25 a lágerban megtanult oroszul, később tolmácsolt is, és megtanult írni-olvasni orosz nyelven 19:36 a táborban beszélgetőtársa volt Szolzsenyicin is 22:17 a magyarokkal való találkozási lehetőség kevés volt, a rabok között viszont mindig létezett az összetartás 23:18 2002-ben végigjárta azokat a helyeket, ahol Ukrajnában 18-20 évesen raboskodott, de a táborok nyomát eltüntették 25:40 a lágerben a honvágy volt a legnehezebb, ez akkor tört rá az emberre, amikor volt ideje elgondolkodni 27:13 többször volt a tábori élete során kórházban, az első öt évben háromszor kapott vérhast, később már jobban megedződött 28:16 csak hazaérkezésekor tudta meg, hogy a családja megvan még, eleinte attól féltek, hogy nem kiszabadulnak, hanem jobban eldugják őket 31:57 1953. december 1.-én érkezett meg Nagykanizsára, de már júliusban Lembergen voltak, a várakozás oka az volt, hogy Rákosi eleinte nem akarta befogadni őket 33:12 magyar földre lépve rögtön gorombáskodtak velük, kutyás és géppisztolyos őrök várták őket 34:53 a család előbb megtudta, hogy él, mert valahogy sikerült egy levelet elküldenie 36:20 hazaérkezésekor nekiállt az emlékiratai megírásának, meg akarta örökíteni mindazt, amin keresztül ment 38:20 hazatérése után könyvelőként helyezkedett el, később leérettségizett, pénzügyi szakvizsgákat tett 39:13 az 1956-os eseményekre emlékezik vissza, elsősorban a rádió és a különböző újságok tudósítottak a budapesti eseményekről, Nagykanizsán viszonylag csendben teltek a forradalom napjai 40:52 ő a nemzeti bizottság tagja volt, a közeli községekbe ment ki, és a közellátás zavartalansága érdekében felmérte, hogy milyen tartalékai voltak a településeknek, később ezért a szerepéért kirúgták az állásából, de sikerült visszakerülnie 41:59 mint volt fogolyt, figyelemmel követték, hétköznapi emberként élte az életét a továbbiakban

Az interjúalany beszél arról, hogyan költözött családja Debrecenből Beregszászra a bombázások elől (0:30). Szól arról, hogyan tűnt el édesapja, hogyan derült ki, hogy a Szovjetunióba vitték, ahonnan már nem tért vissza többé. Arról is beszél, hogy a szovjetek célja Kárpátalja etnikai homogenizációja volt (1:48). Beszél az ukrajnai gyűjtőtáborról (04:02), majd rátér arra, hogy édesanyja, a vidéken rekedt városi lány hogyan találta fel magát, miután a férje eltűnt (6:11). Részletesen leírja, hogy miként lehetett kommunikálni a szovjet-magyar határ túloldalán élő rokonokkal (06:55). Szól arról, mit meséltek az orosz hadifogságból hazajöttek, mikortól kezdve lehetett a témáról nyilvánosan beszélni, és milyen nehézségekbe ütközött a kárpótlás (9:28). Beszél nehéz életkörülményeikről a háború után, valamint a Rákosi-rendszer mezőgazdasági terrorjáról, és a megélhetés lehetőségeiről (17:22). Szól oktatásáról, a propaganda-gépezet beindulásáról, és az ezzel szemben álló hagyományos nevelésről, a művelődésről, például arról, hogyan olvasott fel édesanyja Jókai regényeket a fonóban (26:16). Visszatér a oktatásra (29:18), külön kiemelve a hittan kérdését a vallásos faluban (30:48).