Az interjúalany egy kislány szemszögéből meséli el elhurcolásának történetét: a kitelepítés éjszakáját(0:19),a marhavagonbani utazástól elkínzott deportáltak brutális fogadtatásról, amikor elhangzik az interjú címéül választott mondat: „Itt mindenkinek dolgozni kell addig míg bele nem döglik!”(2:45) azt, hogy mint 16 éves szerelmes lány,gyermekként mit tartott fontosnak magával vinni a lágerbe(8.09). Képet kapunk a lágerviszonyokról, a hodálybeli mindennapi életről, az őrség foglyokkal szembeni bánásmódjáról(9:24). Részletesen mesél a munkakörülményekről (silózás, rizsföldek, megerőltető fizikai munka kalóriaszegény táplálkozás mellett szélsőséges időjárási körülmények között)(11:40), a teljesítendő normákról, a fizetségről, a munkaképtelenek sorsáról, azokról, akik belehaltak a megpróbáltatásokba. Ennek kapcsán szól a higiéniáról és az orvosi ellátásról is(20:27).Beszél a hodálybéli együttélés körülményeiről (a zaj, a tömeg, a bűz, stb...) és az őrökről is(28:30). Egyetlen szép élményeként elmeséli a deportált kisgyermekekkel való törődését, akiknek tanítgatása révén készül fel későbbi édesanyai szerepére(35:32). Az interjú utolsó része a kiszabadulás körülményeiről és a szabad életbe való visszailleszkedés nehézségeiről szól(39:52). 1990-ig a férjén kívül soha, sehol, senkinek, még gyermekeinek sem mert beszélni a vele történtekről(44:35).

Az interjúalany beszél a családjáról (0:25), a kollektív gazdaságban végzett tevékenységről (1:25), a román nyelv tanulásáról (6:38), második világháborúval kapcsolatos emlékeiről (7:42), a korabeli szórakozási lehetőségekről, bálokról (12:27), a román-magyar viszonyról és a helyi vallási életről (15:15).

Az interjúalany röviden megemlíti családjának történetét (0:22), hosszan beszél a világháborús élményeiről (4:55). Hangsúlyosan elbeszéli az 1956-os forradalom eseményiet (19:12), majd az édesapját ért megtorlásokat, internálást, megfigyelést. Az interjú további részében a továbbtanulását érintő diszkriminatív intézkedésekről beszél (24:24).