Az interjúalany beszél gyermekkoráról, Magyarország szovjet megszállásáról (0:20), majd rátér málenkij robotra való elhurcolásuk történetére, összeterelésükre és elhajtásukra (1:27). Részletesen leírja a vasúti kocsit, a szörnyű higiéniai viszonyokat, valamint az élelem és a víz hiányát (4:00). Szól romániai megállójukról, ahol kigyulladt a kastély, amiben elszállásolták (6:35). Beszél megérkezésükről a Szovjetunióba, a hidegről és egy ismerőse öngyilkosságáról (10:20), majd rátér a barakk leírására, a levegő hiányára, a tetvekre, valamint arra, hogy fertőtlenítés közben elégtek a ruháik, így egy ideig ruhájuk sem volt (12:22). Tavasszal elszaporodtak a tetvek és tífuszt terjesztettek, amibe napi 4-5 ember belehalt (16:00). Teljesen kopaszra vágták a nők haját a tetvek miatt (18:00). Az oroszok azt mondták nekik, hogy a magyar kormányt egyáltalán nem érdeklik, és felőlük akár meg is halhatnak (21:15). A háború végén nagy ünnepség volt, és megígérték, hogy hamarosan hazamehetnek, de végül három évig maradtak (23:00). Szól az első láger napirendjéről, a munka jellegéről (25:00), majd a bányában végzett munkáról (27:50). Beszél arról, hogy aztán a gyáron kívüli lágerbe kerültek, ahol korábban orosz hadifoglyok voltak (31:00). Nyáron a kolhozban végeztek mezőgazdasági munkát (33:50). Szól hazatérésükről: Máramarosszigeten tiszta ruhát és levelezőlapot kaptak, amin szólhattak a rokonoknak, hogy mennek, de azt nem szabadott, hogy hol vannak éppen (35:50). A váci vasútállomáson tudta meg, hogy édesapja nem tért vissza a frontról, édesanyját kitelepítették (38:15). Elmeséli, hogyan erőszakoskodott vele az egyik tiszt a táborban, majd ellenállása után hogyan került zárkába (39:02).

Az interjúalany 1937-ben született Budapesten, gyermekkorát tönkretette a háború. Beszél a családjáról. Apai nagyszülei egyszerű emberek voltak, anyai nagyanyja első világháborús hadiözvegy volt. Az interjúalany munkás származású, mégis retorziók érték később a kommunista diktatúra alatt. Szülei egy kis üzletet vettek Pesten. A bolt annyira elvette idejüket, hogy elsősorban a nagyszülei nevelték. (03:18) 1943-ban kezdte el az iskolát, egy német származású tanárnő foglalkozott vele délutánonként is. Az iskolában azt is megtanulták, hogy mit kell tenni légiriadó alatt, testnevelés órán azt gyakorolták hogyan futhatnak gyorsan haza. Visszaemlékszik egy korai bombázásra, a sztálin-gyertyák fényére. (06:42) Egy zsidó ismerősének feleségét elhurcolták a nyilasok. A házuk alatt egy német légvédelmi üteg volt, az ott szolgáló katonák ellátták a családot élelemmel, katonai kíséretet biztosítottak nekik az elsötétített városban. (08:14) Elmondja, hogy élték át 1944 Karácsonyát. Bombázták Budapestet, így egész éjjel a pincében voltak. Másnap reggel kezdték el a közelben lévő Ganz Gyárat bombázni, részletesen beszél ennek körülményeiről. Az első hullám után magyar katonák segítségével a Vár alatti alagútrendszerbe mentek, itt töltöttek 8 hetet. (12:28) Édesapja nem kapott katonai kiképzést, így egészségügyisnek hívták be. Amikor az ellátóhelyet elfoglalták az oroszok, az egészségügyiseket is elvitték és kivégezték, az interjúalany apja csak úgy maradt életben, hogy sikerült elbújnia. A 8 eltöltött hét az óvóhelyen nagyon megviselte az interjúalanyt. (17:04) Visszatér a Ganz Gyár bombázására: a környéken több ház kigyulladt, mivel nem voltak elővigyázatosak és nem szedték le a függönyöket. (17:50) Az orosz megszállóktól nagyon féltek. A Vörös Hadsereg 10 nap szabadrablást engedélyezett, ez nagyon megviselte a lakosságot, a harcok után megmaradt értékiket is mind elvitték. A korábbi német kórház sebesültjeit kiéheztették vagy kivégezték, azután oda rendezték be az orosz kórházat. Az interjúalany családjának szerencséje volt, mivel a nagymama főzött néhány katonának, akik ezért védelmezték őket. Megpróbáltak a lakosok nagyobb csoportokban maradni. A család üzletét az ostrom és az oroszok tönkretették. (25:04) 1945 tavaszán újra elindult az iskolában a tanítás. A harcok miatt a rokonság jó része elveszítette otthonát, így sokan költöztek össze. Elmondja az akkori mindennapi életet, öccse születését. Mivel sokáig nem volt iskola, az oktatás több esetben az interjúalany családjának lakásán folyt. Miután már volt iskolaépület, fát kellett vinni a fűtéshez. (29:32) A körülményeket nem ismeri, de 1947-ben kimehetett 3 hónapra Svájcba. Kedvesek voltak a svájciak, de nagy volt a honvágya. (32:52) Kisgyermekként nem volt tisztában a politikával, így csak a katonák viselkedése alapján osztályozott: a németek jók, az oroszok rosszak. Máig visszatérő rémálma van Budapest ostromáról. (32:46)

Az interjúalany összefoglalja szakmai pályáját, életének főbb állomásait (0:54), beszél a második világháborús emlékeiről (4:14), a szovjet megszállásról, menekülésükről (11:16), hazatéréséről (15:28), a Rákosi-korszakról, békekölcsönről, a pénz értékéről (17:21), majd visszatér szökésére (22:38), kitér az 1956-os eseményekre (27:31), a Kádár-korszakra (29:06).