0:00 az orsolyitáknál tanult, majd tanítóképzőt is végzett, átélte Sopron bombázását 2:02 az orosz katonák elől elmenekültek Sopronból egy kis faluba, mert féltették a nőket 7:22 a lakásukat kirabolták az orosz katonák, mialatt ott voltak 9:28 az iskola elindult, de nagyon tönkre volt téve a város, így az iskolában sem volt ablak, otthon pedig nem volt meleg ruha 14:43 el kellett költözniük az ávósok miatt, át kellett költözniük Badacsonyörsre, édesapja bujkált a zaklatások elől 17:20 átéli az orsolyás nővérek elhurcolását, és az iskola államosítását 20:55 1956-ban disszidálni akartak, de végül nem tették meg 23:55 állást úgy kapott, hogy falun kapott tanítónői állást

Az interjúalany beszél Gyömrőn betöltött szerepéről, majd arról, hogy a család Jugoszláviából Szlovákiába került (01:09), apja molnár volt, így igen gyakran költöztek. Közvetlen élményei vannak a II. világháborúról, a német majd szovjet katonák beszállásolásról. Egy alkalommal majdnem lelőtte egy orosz katona, mivel kislányként felmondta az oroszoktól tanult káromkodást (03:11). A háború után Sátoraljaújhely érintésével, a határon átszökve kerültek Magyarországra, Budapestre. (06:23). Szegedre költöztek, ahol meglepődtek a Csehszlovákiához képest sokkal rosszabb életkörülményeken, az áruk hiányán. Elmeséli édesapja kálváriáját, az államosításokat a rendszer kiépülése éveiben (06:43, 08:23). Apja többször összeütközésbe került az államhatalommal: a rokonokat is kitelepítették, apját Szegeden és Sopronkőhidán is bebörtönözték különféle ürüggyel (08:23, 09:55, 10:13, 10:38). Az eleven, élénk kislány örömmel vett részt az iskolai kulturális, tanulmányi és ifjúsági-mozgalmi életében is (11:48, 12:38). A család Dombóvárra került. Itt élte meg 1956-ot is, amikor a város is megmozdult, tüntetések, szervezkedések, élelmiszer szállítása Pestre (15:09, 17:27). Gyömrőre került a család, amelyet nagyon megszerettek, s később elváló édesanyja sem hagyott már el. Az egri tanárképző helyett dolgoznia kellett. (19:00). Előbb az Aszfaltútépítő Vállalatnál, a 31-es út építésének kivitelezésekor, majd az 1960-as népszámlálás révén a KSH-nál is (19:55, 20:40). Ekkor került kapcsolatba határon túli rokonaival, ám kiutazni nem engedték, sőt később, útlevelét is bevonták, disszidálási szándékkal gyanúsítva meg (23:47, 26:25). 18 évig lakott albérletben, lakást nem sikerült vennie, életét állandóan a munka és gyermeknevelés kötötte le. Maszek zöldséges lett (27:48), az ÁFÉSZ-nál árubeszerző, árufuvarozó, majd zöldégértékesítéssel foglalkozott. Hosszasan kitér a munka jellegére, a mindennapi küzdelemre, az állami szektor és a maszek "vállalkozó" világ ellentmondásos, előítéletektől sem mentes, küzdelmes, gyötrelmes mindennapjaira (30:25, 31:47, 36:33). Szerinte mégis megérte: habitusa, személyisége a dolgos, állandóan küzdő és talpraálló, megújuló és újítani képes, vállalkozó kedvű és szellemiségű emberéé (41:46).

Az interjúalany beszél a családjáról (0:29), édesapja Horvátországból történő átszökéséről Magyarországra, akit a család többi tagja is követett (0:46), ahol először egy tanyán éltek (4:46), a ráksi iskoláról (6:45), II.világháborúval kapcsolatos emlékeiről (7:41), a háború alatti élelmiszerellátásról (11:24), az 1945 utáni újrakezdésről (12:13), tanulmányairól, nyári munkáiról, pályakezdéséről, a fizetési viszonyokról (13:40), a kulákok, svábok helyzetéről (21:05), a korabeli árakról (22:53), a békekölcsönről, a Rákosi-korszak megszorításairól, padlássöprésről, beszolgáltatásról (24:19), a közveszélyes munkakerülőkről (27:35), a szocialista ünnepekről (29:46), a katonaságról (32:48).