Az interjúalany 1939-ben született Egerben. Beszél gyermekkoráról. Édesapja 1949-ig erdészeti társaságnak volt vezetője. Gyermekkorát beárnyékolta a II. világháború. A megszálló orosz katonák a gyerekekkel nagyon rendesek voltak. (04:30) A háború után fellélegeztek az emberek és megújulásra számítottak. Azonban, ahogy telt az idő és átvették a kommunisták a hatalmat, mindenki ráébredt az új rendszer szörnyűségére. Az interjúalany apját is sokszor áthelyezték, 1952-ben folytathatta eredeti munkáját. (06:04) Az interjúalany 1946-ban kezdett iskolába járni. Elmondja, hogyan lehetetlenítették el a vallási életet, ő is (ideiglenesen) elfordult a vallástól. Középiskolásként romlottak tanulmányi eredményei, elsősorban azért, mert versírással töltötte idejét. Egyik versével egri DISZ-versenyt nyert. Több költeménye is megjelent helyi újságokban. Még fiatalon rájött, hogy nem kiemelkedő tehetség, így abbahagyta az írást. (11:26) Érettségi után nem vették fel főiskolára, ezért fűrészüzemben kezdett dolgozni, majd képesítés nélküli tanár lett 3 hónapig. Behívták katonának, 2,5 évet szolgált Kaposváron. A berlini válság miatt meghosszabbították katonaidejét. Miután leszerelt, Kiskörére küldték pedagógusnak, 1980-ig tanított ott. Közben elvégezte a tanítóképző főiskolát. Aktívan részt vett a népművelésben, fiatalon elhitte a KISZ agitációját. (16:02) Beszél családjáról. Vácra költöztek, csak hosszú idő után, protekcióval sikerült tanári és igazgatóhelyettesi állást kapnia. 3 év után vállalta el "Kisvácon" az Árpád Gimnázium igazgatói posztját. Tehetséges és szorgos tanári kar vette körül. Jó kapcsolata volt a pedagógusokkal és a diákokkal is. (20:36) Elmondja, hogy igazgatóként és pedagógusként milyen politikai feladatai voltak. Részletesen beszél az MSZMP-ben és a KISZ-ben végzett munkájáról. Ha valaki közéleti szerepet akart vállalni, csak a KISZ-ben és a Pártban lehetett. (23:20) Beszél arról, hogyan élte át az 1956-os eseményeket Egerben. Forradalmi verset írt, elszavalta a Szózatot, beválasztották a Munkástanácsba. A megtorlásoktól nagyon félt, de valahogy sikerült megúsznia felelősségre vonás nélkül. Elmondja, hogy a szocialista rendszer kívülről szépen nézett ki, de valójában "agymosáson" ment keresztül a társadalom. (27:26) Beszél a rendszerváltoztatás körülményeiről, a 80-as évek végén már nagyon feszült volt a helyzet. 1988-ban jött rá véglegesen, hogy rossz, javíthatatlan a rendszer. (30:38) Összehasonlítja a Rákosi- és Kádár-korszakot. Mindkettő diktatúra volt, figyelni kellett a kimondott szóra, az ügynökökre, de a Kádár-korszakban már nem volt benne az emberekben az a félelem és rettegés, amely Rákosi alatt. (33:02) Beszél arról, hogy a Kádár-korszakban hogyan szólt bele a politika az oktatásba. A sokoldalú szocialista embertípust kellett (volna) kinevelni. Alapvetően a gyerekek szerették a különböző mozgalmakat és programokat, de ezeket teljesen átitatta a politika. Azonban hibának tartja, hogy ma nincs semmilyen közösségképző mozgalom a fiatalok számára. (37:20) A történelmet és a legtöbb tantárgyat központilag elferdítették, hamisan ismertették és sok tanár is elhitte a hazugságokat. Az iskoláknak részt kellett venni az ünnepségeken, felvonulásokon. Összegzi a rendszerváltoztatás előtti és utáni oktatási rendszert, felvázolja mindkettő hátrányait. (44:20)

Sztranyák Ferencné Csehszlovákiában, Nagykéren született. Ott élte át az orosz megszállást, majd 1947-ben a lakosságcsere keretében Cinkotára, majd Csengődre telepítették. Kemény munkával sikerült önálló otthont teremteni a faluban. (00:00-02:30) származás, család; (02:30-08:50) szlovák-magyar viszony, népviselet; (08:50-11:24) az I. bécsi döntés hatásai; (11:24-16:20) szovjet megszállás a faluban; (16:20-22:20) áttelepítés, lakosságcsere; (22:20-24:00) megtelepedés Csengődön, tanya; (24:00-29:00) beszolgáltatás, szakszövetkezet, faluba költözés, építkezés; (29:00-33:13) mindennapi élet, munka.

Az interjúalany 1924-ben született Mezőbergenyében (Románia). 1943-ban behívták katonának. Székely-magyar tüzérhadosztályba került, hat hétig tartott a kiképzés Marosvásárhelyen. (04:54) Vonattal vitték ki őket Dnipro-ba a keleti frontra. A helyi hadikórházat többször bombázták az amerikaiak(?). Elmondja, hogyan kellett menekülniük és visszavonulniuk a Maros völgyében. (08:38) Orosz hadifogságba esett, a máramarosszigeti táborba vitték. Rabtársaival embertelen körülmények között marhavagonokban szállították a Szovjetunióba. Mire a donyecki bányákhoz értek, már sokan meghaltak. (12:06) Egy teljesen üres lágerbe kerültek, előttük lengyelek voltak ott. Az élelmezés rendkívül gyenge volt. Beszél a táborban uralkodó viszonyokról. Bányában kellett dolgoznia 3 éven keresztül. A napi norma 28 tonna szén kitermelése volt 20 embernek, amely lehetetlen volt. Hogy teljesíthessék a követeléseket, a szén helyett köveket és földet raktak a kosarakba. Emellett kolhozokban és vasúti pályaudvarokon is dolgoztak. Naponta 10-15 ember halt meg. (16:32) Az interjúalany összebarátkozott egy szovjet tiszttel, ő segített neki hazajutni. Részletesen elmondja hazajutásának történetét. Egy hónap után jutott el az orosz-román határhoz, minden még nála lévő holmit elvettek. A fogsányi elosztótáborba került, ekkorra már 33 kg-ra fogyott le. (24:52) Elmondja hazajutásának történetét. Nem akarták elengedni a táborból, helyiek és lefizetett román katonák segítségével tudott hazaszökni. Szülei nem ismerték fel. (28:28) Egy hónapja volt csak otthon, amikor megérkezett a román katonai behívó. Lefizetésekkel sikerült szüleinek még két hónapig otthon tartania, amíg megerősödött. A margitai laktanyába került. Beszél a román hadseregben töltött időről. (32:00) Nehéz volt ennyi év katonaság után visszailleszkednie a társadalomba. Elmondja milyenek voltak az átlagos napjai a román hadsereg katonájaként. (41:10)