Az interjúalany beszél arról, hogy hogyan került családja Magyarországra és telepedett le Felsőzsolcán. Elmeséli, hogy hogyan alapítottak itt saját kertészetet, és hogyan ismertettek meg új növényeket az itt lakókkal. Szól a bolgár hagyományokról, szokásokról is, illetve arról, hogy a helyi bolgár kisebbségi önkormányzat vezetőjeként milyen tevékenységet fejtett ki. 0:4--hogy került az édesapja Bulgáriából Szlovákiába, majd innen Magyarországra; 2:35--hogyan került ide az egész családja, hogyan rendezkedtek be Magyarországon és hogyan tudtak önálló kertészetet nyitni; 4:0--hogyan viszonyultak a helyiek a beköltöző bolgárokhoz, milyen újdonságokat vezettek be a bolgárok a helyi mezőgazdaságba; 6:50--melyik nyelvet használták egymás között és a helyiekkel, hogyan segített be ő is a családi gazdaságban; 8:40--pályaválasztása; 9:11--hogyan tartották a saját ünnepeiket a faluban, hogyan szórakoztak; 12:10--milyen hatással volt rájuk a téeszesítés; 13:00--hogyan ismerkedett meg a férjével; 14:8--hogyan zajlott a téeszesítés, hogyan sikerült ezt végül elkerülniük; 15:40--hogyan kezdte el a földet művelni az apja halála után, hogyan ment tönkre a gazdaságuk; 18:10--milyen volt a kertészeti munka, milyen tennivalói voltak a kertészettel foglalkozóknak; 19:40--hogyan tanult meg a lánya bolgárul és hogy talált magának bolgár férjet; 21:58--hogyan próbálják őrizni a bolgár hagyományokat; 24:14--a bolgár kisebbségi önkormányzatban végzett tevékenysége, milyen emlékművet állíttattak a bolgároknak, hogyan vették fel a kapcsolatot más bolgár családokkal; 32:50--miért mennek vissza egyes emberek Bulágriába; 33:36--milyen céljai vannak még kisebbségi elnökként, milyen a viszonya Bulágriához és Magyarországhoz

Az interjúalany beszél családjáról, a háború előtti életről, a budapesti mezőgazdaságikiállításokról, amikre édesapjával járt (0:45). Szól arról, hogy a győri program meghirdetése után még nem került ki a frontra édesapja, illetve arról, hogy 1939. szeptember 1-je után sok lengyel menekült érkezett Csurgóra (5:48). Beszél arról, hogy édesapja végül egy munkaszolgálatos század mellett került ki az orosz frontra, ahol írnokként szolgált. Végül a partizánok foglyul ejtették a munkaszolgálatos zsidókat, de a katonák másutt voltak (9:35). Szól arról, hogy a partizánok nem engedték el a foglyaikat egy hónapig, majd egyszer csak visszatértek szinte ruhátlanul a táborba (14:20). Szól arról, hogy otthonról hogyan tudtak kapcsolatba lépni édesapjukkal (19:18), valamint arról, hogy édesapja hogyan találkozott ismerőseivel a fronton (20:15). 1944. februárjában haza tudott látogatni, mire zsidó asszonyok megrohamozták, hogy csomagokat küldjenek rokonaiknak (25:00). Szól a lengyel honi hadsereg felkeléséről, arról, hogy Lengyel Béla nem volt hajlandó a lengyelek ellen harcolni, valamint arról, hogy magyar katonák "vásárolták vissza" Bór-Komorowski tábornok lányát az SS-től (27:22). Állandó átszervezések következtében édesapjáék az utolsók között kerültek vissza Magyarországra, már 1945 januárjában (31:40).

Miskolcon született 1946-ban, apai és anyai ágon is erős a kötődése Miskolchoz. A helyhez, ahol élt rendkívül nagy hatással volt rá - ezzel kapcsolatban meséli el személyes és családi élményeit(0:11). Muzeológusként a '70-es években is és később is a temetők történetével foglalkozott. Valamint a miskolci kilátó történetével is foglalkozott(2:27). Visszaemlékezik a gyermekkorában még tiltott disznóölésekre is(4:33).1956-ra már nem gyermekként, hanem történészként emlékezik vissza. A forradalom alatt nem mehetett ki az utcára, de a szüleitől pontosan tud az eseményekről(5:19). Az utca, ahol a család lakott, többször is nevet változtatott, az interjúalany ennek okairól beszél(6:18). Dobrossy István a Bacsó utcai általános iskolába járt. A helyi nyomdák történetét is bemutatja - személyes élményein keresztül(8:25).1960-ban a mai Földes Ferenc gimnáziumba került, ennek az intézménynek a történetéről beszél. A koedukált iskolában fa, vagy vasipari tanulmányokat lehetett végezni(11:27).Érettségizése után értesült a Czinege honvédelmi törvényről, melynek a lényege az, hogy az egyetemi tanulmányok előtt is be kell vonulni a honvédségbe. Az iskolával kapcsolatban kellemes élményei vannak(14:02). Bár tisztában van azzal, hogy a szovjet és a náci ellentét, valamint 1956 megosztja az embereket, de az elesett hősöknek meg kell adni a tiszteletet(15:30). Tanára, Mádai Gyula ajánlotta be a Hermann Ottó Múzeumba(18:17). 1964-ben történelemből és néprajzból felvételizett. Az egyetemi és hallgatói életélről is mesél - köztársasági ösztöndíjasként nagyon jól élt(19:37). A katonaéveire visszaemlékezve elmondja, hogy együtt szolgált pl Hoboval és más közéleti személyiségekkel(22:15).Államvizsgázása után az egyetem alkalmazásában maradt, mint tanársegéd, ösztöndíjas. Járt Grúziában is(23:31). 1968-ban Csehszlovákiában volt, a bevonulás előtt pár nappal sikerült hazajutnia(24:39). 1973-ban visszatért Miskolcra, és a Hermann Ottó Múzeum alkalmazottja lett - ezt sikerült komolyan felvirágoztatni. Munkatársai és a múzeum sorsáról is mesél(26:15). Búcsút intett az említett múzeumnak, és átment a helyi levéltárhoz, majd innen 18 év munka után nyugdíjba vonult (31:39). A várostörténeti munkáját a sajtó rendelekezésére is bocsátotta. Ebben a munkában rengeteget tanult, fejlődött. Erről mesél(33:10).A levéltár a szakmai társasági élet központja volt, ezt nagyon szerette is. De a nyugdíjazása után sajnos a megbecsülése után nagyon megcsappant. Emelett a jelenlegi munkájáról és tapasztalatairól beszél(37:28). Tavaly egy miskolci várostörténeti munkája jelent meg - és kiemelet fontosságot tulajdonít a miskolci víznek. Továbbá a terveiről és személyes múltjáról, eredményeiről is összefoglalja a gondolatait(40:28).