Az interjúalany beszél születéséről, és arról, hogy gyermekkorában nagy beteg lett a mandulájával (0:00). Beszél sommás szüleiről, arról, hogy nagyapja nem szerette az urakat, és megütötte az intézőt, valamint arról, hogy miként kísérték el a szüleiket (1:35). Szól arról, hogy nagyon beteg lett a lába és mankóval kellett járnia (7:35). Egyik nap egy mellette elhaladó úri kocsin ülőket leköpött, mire az úr felvette és elküldte kórházba (10:00). A kórházban hárman aludtak egy ágyban, de gyorsan megműtötték (13:05). Szól a háború utáni jegyrendszerről, és arról, hogy lányok hajsütését vállalta piszkavassal, hogy pénzt keressen (16:52). Beszél a megszállásról, arról, hogy akkoriban gomba helyettesítette a húst, az intelligens német katonákról és az erőszakoskodó oroszokról, valamint az ukránokról. Az oroszok elől két másik lánnyal egy hordóban bújtak el (19:34). Szól arról, hogy a háború után a nincsteleneket ki akarták telepíteni a svábok helyére a Dunántúlra, ami nem nagyon tetszett a családnak, de belekényszerültek. Nagyon szomorú volt, ahogy még egy ideig ott laktak velük együtt azok, akiket kitelepítettek. De öt évvel később mindenki vissza tudott költözni a saját lakásába. Csendőr nagybátyjáról is beszél, aki bújkált a háború utáni időkben (23:57). Végül oktatásáról, művelődéséről szól, arról, hogy a párttitkár is örült annak, mennyire jól tudja az oroszt, valamint férjével való megismerkedéséről szól (31:48).

Az interjúalany beszél a családjáról, amely az USA-ból települt vissza Magyarországra (0:27). beszámol tanulmányairól, gyerekkori emlékeiről (1:13), arról, hogy édesapja gyári munkás volt az USA-ban (5:39), majd visszatér tanulmányaira (8:46), mesél Blandina nővérről (12:14), a második világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a bombázásokról (16:00), a revíziós közhangulatról (18:45), a szovjet csapatok előli szökésről, a szovjet megszállásról (19:33), noviciátusáról, első munkahelyéről tanítóként (29:35), az iskolák államosításáról, a szerzetesrendek feloszlatásáról, az egyházi személyek elleni erőszakról (37:08), hazatéréséről, és arról, hogy ezután felhagyott a tanítással, és kántorként tevékenykedett (53:18).

Az interjúalany beszél kőbányai gyerekkoráról, órás édesapjáról és a szegénységről (0:28), majd rátér arar, hogy édesapja halála után kőmalomban kellett dolgoznia, s ezért az oktatása egy időre megszakadt (3:55). Szól II. világháborús emlékeiről, zsidó vallásukról, majd 1943-as kikeresztelkedésükről (5:35). Szól arról, hogy édesapja résztvett a Tanácsköztársaságban, és őt is meggyőződéses kommunistának nevelte (6:48). Szól arról, hogy a háború után két nővére olyan gyerekotthonba került, ami az Izraelbe településre készítette fel őket, s így 1948-ben valóban egy kibucba települtek (8:36). Szól arról, hogy a gettó megalakulása után úgynevezett vegyesházban éltek, édesapját pedig munkaszolgálatra vitték. Egy rosszindulatú magyar rendőr az édesanyját is megpróbálta elvinni, de egy másik magyar rendőr ezt megakadályozta (10:45). Édesapja megszökött a munkaszolgálatról egy hónap után, amihez egy csendőr jóindulatú félrenézése is kellett, ám ekkorra már vesebajt kapott és hamarosan meghalt (12:42). Arról is szól, hogy elhatározta, ki kell törni a szegénységből, valamint arról, hogy milyen könyveket írt az évek során (13:55). Beszél sportkarrierjéről, amit 1950-ben kezdett a Törekvés egyesületben (17:33), majd a külföldi utazásairól szól (23:15).